Sokan gondolják úgy, hogy a fosszilis tüzelőanyagok kizárólag hatalmas, ősi állatok, például mamutok és dinók maradványaiból készültek, a feltételezés azonban hamis. Kutatók szerint azért gondolhatják ezt sokan, mert a fosszília kifejezés leggyakrabban dinoszauruszok maradványaira utal — ez azonban nem volt mindig így.
Az IFLScience szerint a 18. század közepéig a fosszília szó minden olyan felfedezést lefedett, amelyet a földből ástak ki, a fosszilis üzemanyag kifejezést pedig csak a 19. század közepén kezdték el használni. A legtöbb organizmus, amelyből fosszilis tüzelőanyag lett, a kutatók szerint nem dinoszaurusz volt, hanem olyan, sokkal kisebb méretű élőlények, amelyek már a dinók előtt jelen voltak a Földön.
A fosszilis üzemanyagok a nevük ellenére nem kövületek, hanem szénvegyületek, amelyek olyan elpusztult organizmusok bomlásával jöttek létre, amelyek nem voltak olyan összetettek, mint a dinoszauruszok. Ezzel szemben a fosszíliák általában vagy az állatok által hátrahagyott lenyomatok, vagy a kemény, bomlásnak ellenálló részeik, mint például a csontvázak, a csontok vagy a kagylók maradványai. Amennyiben ezeket a darabokat gyorsan eltemetik, könnyen előfordulhat, hogy egyszerűen megkövesednek. A csontok, a kagylók és a szövetek pedig idővel ásványokká válhatnak, amelyek nem alkalmasak elégetésre.
Miből készülnek akkor a fosszilis tüzelőanyagok?
A fosszilis tüzelőanyagok — mint például a szén, a kőolaj és a földgáz — többnyire több tízmillió éves növényekből és kis állatokból keletkeznek. A szén energiatartalmát példaképp az egykor a mocsaras erdőkben élő növények adják. Amikor ezek elpusztultak, maradványaik a víz fenekére süllyedtek, ahol oxigénhiányos környezetben részleges bomlásnak indultak, melynek eredményeként tőzeggé alakultak. Idővel azonban a mocsarak kiszáradtak, és más anyagok fedték el a tőzeget.
A nyomás és a hő hatására, amelyet az ezen anyagok alá történő eltemetés okozott, a növényi anyagból az lett, amit szénnek nevezünk. A ma használt szén nagy része körülbelül 30-350 millió évvel ezelőtt, a szénkorszakban indult el ezen az úton. A petróleum egy hasonló folyamatból származik, amely az őskori óceánokban kezdődött. Az ősi planktonok elpusztulásuk után az óceán fenekére süllyedtek, testüket pedig aztán újabb törmelék fedte be, mígnem a homok, az iszap és a kőzetek össze nem keveredtek.
A szénhez hasonlóan, az e rétegekből származó hő és nyomás hatására a maradványok átalakultak azzá, amit mi kőolajként vagy nyersolajként ismerünk. Meg kell azonban jegyezni, hogy ez a folyamat nem feltétlenül csak a tengeri mikroorganizmusokra jellemző, mivel kőolaj nyerhető ki őskori tavakból is, ahol az algák ugyanezen a folyamaton mentek keresztül. Általában a folyadék mélyen a föld alatt, üledékes kőzetekben gyűlik össze, de néha kemény kőzetekben is előfordulhat. Ráadásul a felszínhez közelebb is megjelenhet, ahol kátrány vagy bitumen formájában bugyog fel.
Miben más a földgáz?
A földgáz többnyire metánból áll, bár kis arányban tartalmazhat etánt, propánt, butánt és pentánt is, amelyeket régen elpusztult tengeri mikroorganizmusok állítottak elő. A gáz ugyanolyan körülmények között jelenik meg, mint amilyenek között a kőolajat termelték — a hő és nyomás hatására átalakulnak az organizmusok, majd újabb rétegek rakódnak rájuk.
Ha a gáz egyszer már kialakult, megpróbál a felszínre emelkedni, de előrehaladása az őt körülvevő kőzet jellegétől függ. Ha a kőzet porszerű és áteresztő, a gáz könnyebben ki tud szökni — nem véletlen hogy a máig kiaknázott gázlelőhelyek többsége porózus kőzetben lévő, vízhatlan kőzet alá temetett lelőhelyről származik. Ritkábban a gáz egyes pala-, homokkő- vagy más üledékes kőzetformációkban lévő apró pórusokba is beszorulhat, ezt nevezzük például palagáznak.
