Tech hardverteszt

Mit tud egy egér, amiért közel 60 ezer forintot kérnek?

A dán SteelSeries előrukkolt legújabb, játékosoknak készült egérszériájával, az Aeroxszal, amit könnyű szerkezettel és eszelős sebességgel igyekeznek vonzóvá tenni. De vajon megér egy egér több mint 50 ezer forintot?

A pehelykönnyű gamer egerek külön kategóriát képviselnek a kimondottan játékosoknak szánt perifériák világában. Egyesek arra esküsznek, ha a markukban feszülő műanyag rágcsáló úgy illan egyik pixelről a másikra, hogy szinte erőt sem kell kifejteni hozzá, míg mások a nagyobb tömegű, testesebb egereket kedvelik – amiknél „érzi” az ember azt a headshotot.

A gamer eszközökben utazó, dán SteelSeries mindkét közösség számára kínál alternatívát, az Aerox-sorozat viszont – légies nevének megfelelően – elsősorban az előbbi csoportnak készült.

Közülük is azoknak, akik hajlandók mélyen a zsebükbe nyúlni: a jobbkezes Aerox 5 vezetékes változata 30 ezer, míg a tesztünkben szereplő, vezeték nélküli kiadás 60 ezer forint környékén vihető haza. Drága játékszerek, nem vitás – teljesítményben és felhasználói élményben azonban utóbbi készülék igenis hozza azt a szintet, amit elvárnánk egy félszázezres perifériától.

SteelSeries SteelSeries Aerox 5 Wireless.

Súlya semmi

Kezdjük a súlyával, avagy annak hiányával: az Aerox 5 Wireless 74 grammot nyom, azaz tényleg nagyon könnyű, szinte meg sem érzi az ember, hogy ide-oda lökdösi. A gyártó ehhez trükkök egész sorát alkalmazta. Csökkentette az akkumulátor súlyát, ami így is 180 óra üzemidővel bír (egy hétig tehát gond nélkül használható, aztán jöhet az USB-s gyorstöltés), valamint hozzávetőlegesen 20 grammot takarított meg a műanyag borítás lyukacsos, méhkaptárszerű kialakításával. Utóbbi nem egyedi megoldás, több gyártó is élt vele az elmúlt években, mert tényleg jelentős súlycsökkentést eredményez. A réseken át LED-világítás tör elő az egér mélyéről, aminek köszönhetően a dizájn kevésbé elegáns, inkább vadnak, agresszívnak mondható. A LED-ek színe állítható az egér szoftverében, sőt ki is lehet őket kapcsolni, ha valakit zavarnak, esetleg takarékoskodna az aksival.

Hogy a kihívó formatervezés jó vagy rossz tulajdonsága a SteelSeries termékének, abszolút ízlés dolga – ennél jóval fontosabb, mennyire kényelmes használni az Aerox 5 Wirelesst. Mivel ez az egér vezeték nélküli kivitelt kapott, ezért a kábelbe sosem fogunk beakadni, a készülék pedig mind Bluetooth 5.0-n, mind 2,4 GHz-es adapteren át csatlakozhat a gépünkhöz. Utóbbihoz csak USB-C-s adapter van a dobozban, de a mellékelt USB-C / USB-A töltőkábellel ezt egy olyan számítógépen/laptopon is át tudjuk hidalni, ami még nem rendelkezik USB-C csatlakozóval.

SteelSeries

Akárhogy is kötjük össze az egeret a géppel, a villámgyors, 1 ms-os sebességre nem lesz panasz, a könnyű szerkezet pedig tényleg segíthet az olyan játékok élvezetében, ahol nagyon gyorsan kell egy adott pozícióba helyezni az egeret – a gyártó pörgős akciójátékokhoz, FPS-ekhez és MOBA-khoz ajánlja az Aerox 5-öt. Mivel én nem vagyok profi játékos, fogalmam sincs, hogy hatékonyabb vagyok-e Fortnite-ban ezzel az egérrel, mint bármelyik másik rokonával. Azt viszont tudom, hogy fogásra, érzetre kiváló a SteelSeries egere, amit kilenc programozható gombbal is elláttak, így a hosszú polipujjaim is rendre hasznomra váltak játék közben.

Mindent kibír?

Amikor az ember kompetitív online játékokkal szórakoztatja (vagy épp idegesíti) magát, előfordulhatnak mindenféle balesetek. Ezek következményeitől igyekszik megóvni bennünket a gyártó azzal a (főleg okostelefonok között ma már alap) megoldással, hogy az egér IP54-es besorolást kapott, azaz por, olaj és vízálló – nyilván nem érdemes megúsztatni a fürdőkádban, de egy kilöttyenő üdítő vagy izzadt tenyér nem okozhat neki gondot. Szóval, ha felborul a kóla, vagy ráül a macska sem lesz gond, az Aerox 5 Wireless tényleg bírja a strapát.

Az egyetlen dolog, amibe bele lehet kötni, az az anyagminőség.

A SteelSeries nem lócitrommal gurigázik, jó minőségű műanyagból fröccsöntötték az Aerox 5-öt, ami ráadásul 80 millió kattintásra hitelesített, szóval elméletileg sokáig el lehet lövöldözni vele. Mégis, a könnyűszerkezetes kivitel miatt az egér törékenynek, gyengének hat, ami egy-egy durvább játék közben nem biztos, hogy ideális – főleg, ha valaki ide-oda csapja szerencsétlen egeret.

Nem mintha erre szükség lenne, hisz az Aerox nagyon pontos eszköz: 400 IPS-es sebesség, 40 G-s gyorsulás, 18 000-es maximális CPI érték – ezek olyan adatok, amik minden prémium gamer egérnek a becsületére válnak, és egy hétköznapi játékos soha nem fogja kihasználni őket. A pontosságot egyébként egy, a PixArttal közösen fejlesztett szenzor garantálja. A TrueMove Air fantázianévre hallgató érzékelő már bemutatkozott a SteelSeries korábbi, Aerox 3-as modelljében, és mivel ott nagyon is jól muzsikált, értelemszerűen nem cserélték le.

Megér közel 60 ezret?

Mindent egybevetve tehát egy kimondottan jó egérről van szó, amit azoknak a vásárlóknak szánnak, akik köszönik, nem kérnek a kézisúlyzókkal felérő perifériákból. Noha személy szerint a nehezebb egereket kedvelem, elég gyorsan megszoktam, hogy a SteelSeries portékája szinte ujjbegyre képes ide-oda ugrani. Aki pedig még ennél is könnyebb kivitelre vágyik, nézze meg a vezetékes változatot, ami nem csak olcsóbb, de mindössze 66 grammos.

Persze felmerül a kérdés, megér-e ennyi pénzt az Aerox 5 Wireless. A válasz kettős: amennyiben egy igazán minőségi és könnyű, vezeték nélküli egérre vágyunk, ami a csúcskategória összes kényelmi funkcióját hozza, no meg a tetejébe még jobbkezesek is vagyunk, akkor jó választás lehet a SteelSeries terméke. Viszont, ha hajlandók vagyunk kompromisszumot kötni, már 20-30 ezer forintért is kaphatunk nagyon jó gamer egeret, ami évekig hű társunk lehet a virtuális csatatéren.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik