Tech

Erős jel érkezett egy közeli galaxisból

Egy friss tanulmány alapján 2020. április 15-én egy hatalmas gammakitörés érte el a Földet – írja az IFLScience. A hasonló események az univerzum legenergikusabb jelenségei közé tartoznak.

A GRB 200415A jelű esemény erőssége mellett helyzete miatt is érdekes volt, hiszen egy, a Tejútrendszerhez közeli galaxisban alakult ki.

Hasonló gammakitöréseket összeütköző neutroncsillagok képesek kiváltani, a GRB 200415A esetében azonban egyetlen ilyen objektum, egy úgynevezett magnetár állt a háttérben. Ezek olyan csillagmaradványok, amelyek rendkívül erős mágneses térrel rendelkeznek, és jelentős elektromágneses sugárzást bocsátanak ki.

MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

Az érintett objektum az NGC 253 galaxisban található, 11,4 millió fényévre. Soebur Razzaque, a Johannesburgi Egyetem munkatársa és a csapat vezetője szerint csak kevés olyan magnetárt észleltek ez idáig, amelyek hasonló kitöréseket produkáltak.

Az eddigi legerősebb eseményt 2004-ben mutatták ki, a GRB 200415A azonban ennél is energetikusabbnak bizonyult. A forrás első kitörése 140 milliszekundumos volt, majd egy hosszabb, 20 másodperces esemény következett. Razzaque hozzátette, csak az utóbbi húsz évben váltak elérhetővé azok a technológiák, amelyekkel különböző szempontok szerint képesek vizsgálni az ilyen eseményeket.

A Tejútrendszerben jelenleg 31 magnetárt ismernek a kutatók. A mostani eredmények ezen objektumok alaposabb megértésében is segíthetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik