Tech

Lassan búcsút mondhatunk a hagyományos SIM kártyáknak

A mobiltelefonok megjelenése óta a fizikai SIM kártya az egyik legfontosabb alkatrésznek számít. Az áramkörökkel ellátott kártyák az 1991-es bevezetésükkor még bankkártya méretűek voltak, a technológiai fejlődésével együtt ugyanakkor egyre apróbbak lettek, az új telefonok ma már a lehető legkisebb, nanoSIM névre hallgató, apró körömnyi méretű lapocskákkal működnek.

Már mi is használhatjuk a SIM-kártyák új generációját
Telefont csinál az okosórából az eSIM, és egyre több eszköz jön.

Habár ennél kisebb kártyát már nehéz elképzelni, de a gyártók ettől függetlenül folyamatosan dolgoznak azon, hogy minél kevesebb helyet foglaljanak el az egyes funkcióhoz szükséges hardverek, így növelve az akkumulátorok méretét, illetve így téve könnyebbé és vékonyabbá a telefonokat. Ezen igény mentén született meg az eSIM is, ami az embedded, azaz beépített SIM kártya rövidítése, ami már nem igényli az áramkörökkel ellátott lapocskát. Az ilyen technológiával ellátott készülékekbe már nem szükséges a hagyományos kártya behelyezése, az eSIM-et a szolgáltató tudja aktiválni.

Magyarország az elsők között volt, ahol elérhetővé vált az eSIM,

jelenleg a Telekom előfizetői élvezhetik a technológiával kompatibilis készülékek előnyeit. A hálózatra egy, a szolgáltatótól kapott adatcsomag segítségével lehet kapcsolódni, így nincs szükség apró tűkre, és óvatos mozdulatokra a SIM kártya ki- és behelyezéséhez. Azok számára, akik sokat utaznak, fontos lehet, hogy a telefonjuk egyszerre több telefonszámot is tudjon kezelni. Ilyen esetben eddig a dual SIM-es telefonok nyújtották a legkényelmesebb megoldást, az eSIM képes készülékekkel viszont már kettőnél több telefonszám is használható, és az apró lapocskák használatával sem kell már foglalkozni. Itthon például a Samsung Galaxy S20 sorozat tagjain, illetve a Galaxy Z Flip telefonokon érhető el a szolgáltatás.

Az eSIM ugyanakkor nemcsak okostelefonok számára kínál fizikai kártya nélküli hálózati kapcsolatot: a technológiának hála rengeteg IoT eszköz válik internetképessé, emellett a kis méretű viselhető eszközök körében is egyre népszerűbb ez a funkció. Többek között okosórák (pl. a Samsung Galaxy Watch vagy Watch Active2) is támogatják az eSIM használatot, így akár mobil közbeiktatása nélkül is egyszerűen bonyolíthatók telefonhívások, és a mobilnet eléréséhez sem szükséges okostelefon. Az eSIM kártyák emellett jelen vannak már autókban, háztartási készülékekben és különböző szenzorokban, így biztosítva a felhasználók számára a csatlakoztatott életmód kényelmét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik