Akik hozzánk hasonlóan tavaly hatalmasat csalódtak a legendás posztapokaliptikus videójáték-sorozatot megcsúfoló Fallout 76-ban, azoknak van egy jó hírünk: idén ősszel, különösebben nagy csinnadratta nélkül megjelent az The Outer Worlds, ami a népszerű retrofuturisztikus széria méltó szellemi örököse. A fejlesztőcsapat az Obsidian Entertainment, az a gárda, akiknek a 2010-es Fallout: New Vegast is köszönhettük, és a kaliforniai stúdió nem is hazudtolta meg magát, olyan akció-szerepjátékot tettek le az asztalra, mint amilyennek a kiherélt Fallout 76-nak kellett volna lennie.
Lost is Space
Habár ezúttal nem az atomháború sújtotta (egykori) Egyesült Államok a kalandjaink helyszíne, szomorkodni így sincs oka senkinek, hiszen a játékot elindítva rögtön a csillagok között találjuk magunkat. Egyike vagyunk annak a több százezer embernek, aki hibernálva várja, hogy a Hope nevű kolonizáló hajó elérje a célját, és megkezdhesse az új életét. Legalábbis ez lenne a terv, de a fagyott álomból váratlanul felébresztve kiderül, hogy a szundikáló utasokkal teli űrjármű a semmi szélén vesztegel, és a mi feladatunk, hogy egy közeli bolygón landolva nekiálljunk kideríteni ennek az okát.
A rejtélyes és szerteágazó kaland megkezdése előtt viszont létre kell hozni a saját szájízünknek megfelelő hősünket, ami sokakban fog azonnal kellemes emlékeket ébreszteni. Első körben az alaptulajdonságok között kell szétosztani a szűkösen mért pontjainkat, aztán jön a kiemelt képzettségek kiválasztása, amiket érdemes az általunk preferált játékstílushoz igazítva megválogatni, majd választhatunk perkeket, amik tovább befolyásolják a karakterünk statisztikáit és lehetőségeit. Emellé a lehető legrészletesebben testre szabhatjuk a fizimiskánkat, és ha ezzel megvagyunk, akkor irány az első bolygó, ahol egy meglehetősen furcsa, megavállalatok által erősen szabályozott és feszültségektől terhes világra bukkanunk.
Az első órákban a program még fogja a kezünket, megtanuljuk az alapokat, szert teszünk az űrhajónkra, amivel később – miután megjavítottuk – utazhatunk a nagyobb helyszínek között, de a The Outer Worlds világa alapvetően nyitott, tehát adott a fő szál, de amúgy
Tennivaló pedig lesz bőven, hiszen a központi rejtély kibogozása mellett rengeteg mellékküldetés és számtalan probléma várja, hogy felkerülhessen a feladatlistánkra. Mindez persze ma már alapvetésnek számít egy ilyen típusú videójátékban, viszont az Obsidian Entertainment alkotását kiemeli a tömegből, hogy szinte minden része veszett jól van megírva. A feladatokat átjárja a humor, annak is a sötétebbik fajtája, és tipikusan olyan programról van szó, ahol tényleg figyelni kell a szereplők mondandójára: egyrészt mert a szövegek elég szórakoztatók, másrészt tele vannak olyan információkkal, amik nemcsak szükségesek a továbbjutáshoz, de sokszor egészen új lehetőségeket nyitnak meg számunkra.
A The Outer Worlds világában különböző frakciók feszülnek egymásnak, akik között nekünk ügyesen kell lavírozni, és a játék egyik legnagyobb pozitívuma, hogy meg sem próbál fekete vagy fehér lenni. Néha súlyos döntések elé kerülünk, amiknek hosszú távú hatása lesz, és sosem tudhatjuk, hogy a cselekedeteink és a választásaink hogyan hatnak majd ki a történet későbbi részére, esetleg a befejezésre. Utóbbiból természetesen több is akad, és eleve a program felépítése is olyan, hogy simán benne van több végigjátszás, főleg, ha szeretünk azzal szórakozni, hogy minden alkalommal más-más megközelítésű hőssel vágunk bele a szövevényes történetbe.
Lehetőségek kifogyhatatlan tárháza
A karakterünk kialakítása értelemszerűen nemcsak a játék elején fontos, de figyelnünk kell a szintlépéseket követő fejlesztésre is, sőt egy idő után a társaink menedzselése is a mi kezünkbe kerül. Bizony, a szerepjátékok jó hagyományaihoz híven ezúttal is mellénk szegődhetnek mindenféle figurák, akiknek a felkutatása legalább akkora móka, mint a jobban sikerült Fallout-játékokban.
A legfontosabb ugyanakkor a saját hősünk: a szintlépéskor szétosztott pontokkal és az adott időközönként kiválasztható újabb perkekkel ügyesen menedzselhetjük a statisztikáinkat, amiknek igen jelentős szerepe van abban, hogy miképp alakul a sztori, hiszen néha egy megfelelő párbeszédopció, vagy akár egy széf feltörése is egészen új irányba mozdíthatja az eseményeket.
A változatosság és a szerteágazó lehetőségek szerencsére jelen vannak a harcban is, amit egyrészt befolyásol, hogy milyen hőst farigcsálunk, másrészt a testreszabhatóság az arzenálunkra is vonatkozik, azaz némi idő ráfordításával és kellő ihlettel olyan agyament gyilokszerszámokat fabrikálhatunk magunknak, amikkel az átlagnál sokkal szórakoztatóbb a belső nézetes lövöldözés.
Ehhez mondjuk hozzájárul az is, hogy az ellenfeleink nem teljesen ostobák, így a játék nem unalmas agyaggalamb-vadászat, de az összképet szépen színesíti az is, hogy sok esetben nem a ravasz végeláthatatlan nyomkodása jelenti a megoldást a problémáinkra. Egy kellően intelligens válasz, némi lopakodás, esetleg egy megfelelő helyen elvégzett hackelés alkalmanként sokkal célravezetőbb lehet, mint azonnal a futurisztikus fegyvereinkkel arcoskodni.
Igazi gyöngyszem
Technikai téren a játék nem villant nagyot, láttunk már ennél sokkal szebb, de sokkal csúnyább játékot is. A ránk váró világ alapvetően kidolgozott, helyszínenként kellően eltérő, ugyanakkor akadnak olyan részei, amikről ordít, hogy a fejlesztők nem öltek olyan rettenetesen sok energiát a megalkotásukba. Ez viszont nem feltétlenül hatalmas probléma, hiszen a programot simán elviszi a hátán az egyedi hangulat, ami azért visszaütközik a látványban is. A grafika amúgy sem fogja különösebben érdekelni az embert, miután beszippantja a történet és kellően szórakoztató intergalaktikus kavalkád.
A The Outer Worlds ereje egyértelműen a sokszor teljesen agyament sztoriban, a vicces szövegekben, a fejlődésben és a szerteágazó, sokszor egészen lehetetlen és kemény szituációkat biztosító cselekményben van. Szerepjáték-rajongóknak ez a program egy igazi gyöngyszem, hosszú távú szórakozás, amiben akár hetekre el lehet veszni. Akár egymás után többször is, mindig egy kicsit másképp.
