Tech esport

Megint Keanu Reevesért őrül meg az internet

Los Angelesben a héten rendezik meg az E3 expót, a világ legnagyobb videojátékos eseményét, ahol az iparág szereplői sorra rántják le a leplet az újdonságaikról. A Microsoft tegnap este tartott konferenciát, ahol egyrészt elárulták az első információkat a következő, 2020 végén érkező Xbox-konzolról, másrészt bemutattak  rengeteg játékot. Ezek közé tartozik a multiplatform (tehát jön PC-re és PS4-re is) Cyberpunk 2077 is, a The Witcher 3-at készítő CD Projekt Red következő alkotása, amiről nemcsak beszélt Keanu Reeves az esemény színpadán, de az előzetes alapján szerepel is a játékban.

A Cyberpunk 2077 egy klassziklus cyberpunk stílusú szerepjáték, aminek egy jövőbeni gigaváros, Night City ad otthont, olyan emberekkel egyetemben, akik implantátumokkal élnek, és ránk váró történet részesei lesznek természetesen az utcai bandák és a világot uraló hatalmas nagyvállalatok is. Ebben a környezetben kell majd helyt állnia a játékosoknak,

méghozzá 2020. április 16-tól – ez a megjelenési dátum.

Keanu Reeves felbukkanása egy ilyen videojátékban ugyan nem számít kuriózumnak, hiszen – többek között – Mark Hamill, Kevin Spacey és Kit Harington is arcát és hangját adta már hasonló programokhoz, ugyanakkor Reeves a John Wick-sorozat harmadik részének, és egy friss mémzuhatagnak köszönhetően jelenleg a legnépszerűbb hollywoodi sztárok egyike, és a megjelenése hatalmas őrületet keltett internet szerte, elképesztő ingyen reklámot biztosítva a jövő tavasszal érkező Cyberpunk 2077-nek.

Leleplezték az új Xbox konzolt, itt vannak az első hivatalos információk
Kifejezetten erős masina lesz az egyelőre Xbox Scarlett néven futó új konzol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik