Tech

Lyukat ütöttünk egy aszteroidába

A japánok már egy ideje tervezgették, hogy megpiszkálják a Ryugu aszteroidát, amelyet a Hayabusa-2 szonda kerülget már tavaly szeptember óta, és most áprilisban jutottak el odáig, hogy sikerrel is járjanak. A szonda most tért vissza a tett helyszínére, eddig az aszteroida másik oldalán várta, hogy a törmelékek elüljenek, és biztonságos legyen megvizsgálni a terepet.

A Japán Űrügynökség (JAXA) megerősítette, hogy sikerült egy mesterséges krátert létrehozni, de azt még nem tudni, hogy pontosan mekkorát és milyen mélyet – a Hayabusa-2 most ezt fogja megvizsgálni. A művelet célja egyébként az, hogy a szonda az olyan kőzetmintákat is begyűjthesse, amelyeket nem ért még nap, és nem hatottak rá a különböző radioaktív sugárzások.

A robbanás egyébként nagyobb volt, mint amire a JAXA számított. A fotók egy húszméteres területet mutatnak.


Az igazi kihívás az volt a feladatban, hogy a robbantóeszköz kiengedése után az űrszondának nagyon gyorsan az aszteroida másik oldalára kellett repülnie, nehogy a felszálló törmelékek kárt tegyenek benne.

A Ryugu egyébként egy 900 méter átmérőjű aszteroida, és nagyjából 300 millió kilométer távolságra van a Földtől. A kutatók úgy gondolják, hogy relatíve sok szerves anyag és víz lehet a felszíne alatt, ami a Naprendszer születésekor, 4,6 milliárd évvel ezelőtt került oda. A Hayabusa-2 azért egy különleges misszió, mert ugyan több aszteroidát vizsgálunk már a Naprendszerben, egyik szonda sem hoz haza mintát belőlük – a Hayabusa-2 azonban a tervek szerint a törmeléket hazaszállítja majd további vizsgálatokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik