Tech hardverteszt

Galaxy Buds: kényelmes és praktikus a Samsung vadiúj vezeték nélküli fülhallgatója

A Samsung február 20-án tartott Unpacked nevű eseményére ugyan főleg az új Galaxy S10-mobilok, na és persze az összehajtható Galaxy Fold miatt utaztunk Londonba, volt még olyan termék, ami kellemes meglepetést okozott. A dél-koreai gyártó a fő érdekességek mellett kisebb rivaldafényben, de bemutatta újgenerációs viselhető eszközeit is, köztük a Galaxy Buds nevű samsung bluetooth fülhallgatót, amiből a sajtó képviselői kaptak is ajándékba egy párat az eseményről távozva.

A napi fáradtság levezetése után úgy gondoltam, sebtiben ki is próbálom a kütyüt,  és villámtesztelem, míg el nem alszom. Szerencsére a beállítás procedúrája nem túlzottan bonyolult, hullafáradtan is egy perc alatt megvagyunk vele: egy Budsszal kompatibilis okostelefonon (vagy táblagépen) csak be kell kapcsolni a Bluetooth-t, az se perc alatt meg is találja az eszközt. A Buds külön tartótokjából aztán egyszerűen ki kell emelni a két kis fülest, amik mágnessel tapadnak a helyükre. Ez a kis kapszula egyben a töltőállomás is, amit áramforrásra a mellékelt USB-kábellel csatlakoztathatunk.

A TÖLTŐÁLLOMÁSKÉNT IS FUNKCIONÁLÓ KAPSZULA – Fotó: Dömös Zsuzsanna / 24.hu

A használatához csak a Galaxy Wearables app szükséges, ami alapesetben már ott is van a mobilunkon. Többek közt ezen keresztül tudhatja meg a felhasználó, hogy a touchpaddel ellátott fülesek négy gesztust tudnak értelmezni. Egy szimpla érintésre az éppen hallgatott dal szünetel, két koppintásra a következő számra, három koppintásra az előző számra ugorhatunk. A nyomva tartásra pedig felhasználót választhatunk, ami a Beállításokban módosítható appon belül.

Természetesen nem csak zenehallgatáshoz, hanem telefonáláshoz is használható az eszköz. Ez esetben a hívásához kétszer kell megérinteni a fülünket, az elutasításhoz pedig elég a nyomvatartás. Az alkalmazás a lehetőségek tárháza ahhoz képest, hogy egy fülhallgatóról van szó: ezen keresztül látjuk a töltöttséget (egy töltéssel 6 órán át hallgathatunk zenét),

állítgathatjuk az ekvalizert, olvashatunk tippeket a használatról, illetve kezelhetjük az értesítéseket.

Emellett választható két extra mód is. A Környezet hangjai móddal felerősíthetjük a környezeti hangokat, külön beállítható, hogy a beszédhang jobban kiemelkedjen. Ezt sajnos nem volt lehetőségem tesztelni alaposabban, de hirtelen nem is tudok sok olyan szituációt mondani, ahol nekem erre szükségem lenne – azon kívül például, hogy teszem fel el akarom hitetni a kívülállókkal, hogy valójában Gehenna diszkográfiát hallgatok, miközben kihallgatom a beszélgetésüket. A környezeti zaj beengedése a zene mellett pedig akkor lehet hasznos, ha futás, vagy biciklizés közben egy esetleges dudálást szeretnénk meghallani.

A SZETT – Fotó: Dömös Zsuzsanna

A Quick Ambient Sound mód ezt még feljebb szintre emeli azzal a trükközéssel, hogy ha bekapcsoljuk, akkor az ujjunkat a touchpaden tartva ideiglenesen csökkenthetjük a zene hangerejét, míg a környezeti felerősödik – na ez például hasznos lehet akkor, amikor a BKK-s bemondónő mondandóját szeretnénk hallani úgy a megállóban várakozva, hogy ne kelljen kirántani a fülest a fülünkből. Azt ugyanis nem egyszerű: én rendszerint amikor reflexszerűen ki akartam szedni, nem tudtam elkerülni azt, hogy ne érjek hozzá a touchpadhez, ami persze rögtön tette a dolgát. Szerencsére egyetlen szimpla érintésre a szüneteltetés lép érvénybe, így egy következő mozdulattal már mehet is tovább a móka.

A töltőkábelen felül kapunk több szett gumiharangot különböző méretekben, hogy mindenki a saját fülének megfelelőt választhasson. Én a nagyobbakat kedvelem, amik belefekszenek a fülembe, és nem hullanak ki olyan könnyen. Első teszthallgatás után rögtön is nyúltam a nagyobb méretért, nem csak a kényelmesség miatt, hanem mert hangzásra is jobban szeretem, ha az eszköz jobban zárja a fülemet. Még kicsit állítgatni kellett az ekvalizert, hogy elérjem azt a hatást, amit szeretek a mindennapokban használt egyszerű vezetékes, extra basszusra kihegyezett Sony fülesemmel (ami egyébként 4-24000 Hz-es frekvenciaátvitelre képes), de a basszus egyszerűen nekem nem volt elég, nem volt elég mély.

A kényelem a fő szempont, és az működik

Hangzásra nem ez a legkedvencebb fülesem eddig, leginkább a kényelem és a tervezés teszi vonzóvá a szememben, és ezért is fogom többször magammal vinni a hétköznapokban. Azt már mondani sem kell, hogy a vezeték nélküliség az egyik legkényelmesebb dolog, főleg ha gesztusokkal váltani, szüneteltetni, ugrálni is tudunk a számok közt. Igaz, kis idő kell, amíg kitapasztaljuk, hogyan érdemes nyomni az érintőfelületet, mert kissé kellemetlen élményt okoz, ha túl erősen kezdünk koppintgatni.

Ha viszont túl finomak vagyunk, akkor – eddigi tapasztalataim alapján – nem biztos, hogy a műveletet értelmezni tudja a kütyü. 

Mivel a kiegészítő a párnában ficorogva sem nyomta a fülemet, így az esti nemkívánatos hangok és zajos szomszédok ellen is bevethető némi halk háttérzajjal, mondjuk esőcseppek hullásával – többek közt az ilyen előnyök miatt is nyúlunk manapság bluetoothos fülesekhez, nem a prémium hangzás miatt. A Samsung is főleg sportoláshoz ajánlja, ahol ezek az igények jobban kiütköznek.

A Samsung Galaxy Buds májustól érhető el itthon 48 990 forintos ajánlott fogyasztói áron, és minden Android 5.0-öt, vagy annál frissebb rendszert használó eszközzel kompatibilis.

SAMSUNG GALAXY BUDS TERMÉKJELLEMZŐK

  • Szín: fekete, fehér, neonsárga
  • Méret:  fülhallgató- 17,5 (sz) x 19,2 (á) x 22,3 (m) mm / tok – 38,8 (sz) x 70 (á) x 26,5 (m) mm
  • Tömeg: fülhallgató – 5,6 g darabonként / tok – 39.6 g
  • Csatlakozás: Bluetooth 5.0
  • Érzékelő: gyorsulásmérő, közelségérzékelő, Hall szenzor, érintésérzékelő, Ear on/off érzékelő
  • Akkumulátor: fülhallgató: 58 mAh / töltőtok: 252 mAh, USB C típusú
  • Hangszóró: 5.8pi Dynamic Driver
  • Kompatibilitás: Android 5.0 vagy újabb, RAM 1,5 GB vagy több
  • Hang: Audio Codec: SBC, AAC, Scalable (Samsung)
  • Ár: 48 990

Ajánlott videó

Olvasói sztorik