Tech

Ez lehet a Xiaomi háromfelé hajtható mobilja

Ahogy mi is írtunk róla, az idei év egyik nagy mobilos trendje az összehajtható kijelzős okostelefonok lesznek, amihez a kínai Xiaomi is csatlakozik. A hírhedt és legtöbb esetben hitelesen szivárogtató Evan Blass (@evleaks) a Twitteren tett közzé egy sejtelmes videót, amin állítólag a Xiaomi saját hajlíthatós eszköze látható, és még az is kiderül belőle, hogy nem csupán félbe, hanem háromfelé lehetne hajtogatni.

Blass megjegyzi a bejegyzésben, hogy nem tudja teljesen megerősíteni az eszköz hitelességét, kérdéses, hogy mobiltelefonról, tabletről, vagy csak egy fake videóról van szó, de ő azt a fülest kapta, hogy a Xiaomi műve a dolog. Ennek függvényében nyilván még azt sem tudni, hogy mennyire jár közel az eszköz a piacra dobáshoz (már ha valódi).

A Samsung, a Huawei, az Oppo és a Google már hivatalosan is bejelentette, hogy lesz összehajthatós mobiljuk. A Samsung elképzelése szerint a telefont középen lehetne meghajtani, akár egy régi szétnyithatós mobilt, csak itt a panel teljes egészében beborítaná az egyik oldalt. Az Oppo pedig egy könyvszerűen széthajtható eszközben gondolkodik, aminek közepén zsanér választja el a két kijelzőt.

Ámulni fog, mit tudnak 2019 okostelefonjai
Összeszedtük, mik lesznek a jövő évi trendek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik