Tech

Irániak követték el az Amerika elleni legnagyobb hackertámadást

Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma vádat emelt két iráni férfi ellen, akik amerikai kórházak, egyetemek, kormányszervek rendszereit hackelték meg, ezzel több tízmillió dollárnyi veszteséget okozva az Egyesült Államoknak. A célpontok ellen zsarolóvírusos támadást indítottak, ami több mint 200 áldozatot érintett. Akik kinyitották pénztárcájukat, több mint 6 millió dollár váltságdíjat fizettek a hackereknek együttesen.

Ez az első alkalom, hogy szövetségi nyomozók olyan egyéneket vádolnak, akik saját maguk írták a bevetett, kártékony ransomware-t. Egyelőre nincsenek arra utaló jelek, hogy a támadók az iráni kormánynak dolgoztak. A hatóságiak szerint Faramarz Shahi Savandi és Mohammad Mehdi Shah célja a haszonszerzés volt, a támadásokat 2015 decemberében indították és több mint 34 hónapon keresztül tartottak, ami nemcsak időtartamát, de módszereit tekintve is rendkívüli.

Pár év és a drognál is nagyobb üzlet lehet a zsarolóvírus
Az előrejelzések ijesztők: évente 350 százalékkal nő a vírusos támadások száma.

Az eset kivitelezésében és fejlettségében is különbözik a többi zsarolóvírusos támadástól, az áldozatokat és a támadás kivitelezését illetően is, mivel a hackerek először a nem hétköznapi célpontok rendszerébe hatoltak be, majd csak utána vetették be a kártevőt. A SamSam nevű vírust Atlanta, Newark, San Diego városok szerveit célozták.

A hálózati és végpontvédelmi szakértő  Sophos szakértői úgy vélik, hogy a SamSam, BitPaymer és Dharma zsarolóvírusos támadások anyagi sikere arra buzdít majd másokat, hogy ezt a módszert alkalmazzák, így további hasonló akciókra számítanak 2019-ben is.

2018-ban a digitális bűnözők dollármilliókat szereztek egyedi tervezésű, célzott zsarolószoftveres támadásaikkal. Ezek az interaktív, előre megtervezett akciók eltértek a széleskörű, nem specifikus áldozatokat támadó, bot-alapú támadásoktól, amelyeket automatikusan, tömeges emailküldéssel valósítanak meg. A testreszabott, célzott támadások sokkal nagyobb károkat okoznak; a hús-vér támadók kiválasztják és megfigyelik áldozataikat, ha kell több lépcsőben jutnak el a fertőzésig, elhárítják az akadályozó tényezőket és megsemmisítik a biztonsági mentéseket, hogy a követelt nagy összegű váltságdíjat kifizettessék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik