Tech

Erről csak álmodhattak nagyanyáink

Dömös Zsuzsanna
Dömös Zsuzsanna

újságíró. 2018. 08. 31. 13:27

Korábban a témában:

A Samsung az idei IFA-n első 8K-s tévéi mellett az összekapcsolt kütyükkel behálózott otthonokra helyezi a hangsúlyt. Főleg olyan háztartási gépeket nézhettünk meg a dél-koreai cég standján, amikkel egy újfajta, mesterséges intelligencia köré épülő életstílus alakítható ki.

Ahogy az a sajtótájékoztatón is elhangzott: a milleniumi korosztály lesz az, akik elsőként érezhetik a bőrükön, hogyan alakítja át az MI a mindennapokat és a háztartásokat, miután az okostelefonokból begyűrűzik a hűtőkbe, a sütőkbe és a tévékbe.

A dél-koreaiak által elképzelt okosított háztartás részei a Bixby hangasszisztens által vezérelt, korábban már bemutatott Family Hub okoshűtő, ami mellé megérkezik az okosított funkciókkal ellátott Dual Cook Flex sütő és a Quick Drive mosógép, ezekkel szeretnék a konyhát még fontosabb részévé tenni a lakásnak, ahol a háztartási gépek egyben személyi asszisztensek.

AHOL A KAJA, OTT A LAKÁS KÖZPONTJA

A legérdekesebbnek a Family Hub hűtőszekrényt találtuk, ami mint neve is sejteti, a család életének középpontja lehet (nem csak azért, mert itt található a kaja). A 21,5 hüvelykes kijelzővel felszerelt fridzsider egyszerre jegyzetfüzet, receptajánló, és kalendárium, ráadásul a többi csatlakoztatott eszköz is vezérelhető általa, beleértve a külsős eszközöket is. A hűtő még egy View Inside módot is kapott, aminek köszönhetően úgy nézhetjük meg a hűtő tartalmát a beépített kamerákkal, hogy ki sem kell nyitnunk.

És ez még nem minden, mert a hűtő azt is felajánlja, hogy megrendeli az élelmiszereket, amikből már kifogytunk. A Family Hub támogatja a Bixbyt és a hangfelismerést, és arra is képes, hogy hang alapján megkülönböztesse a család tagjait, akiknek külön profiljuk lehet.

A Dual Cook Flex sütő különlegessége, hogy egyszerre két ételt lehet benne sütni, mindegyiket eltérő hőfokon, eltérő ideig. A cég szerint erre valóban van igény, mert “az európai milleniálok sok időt töltenek otthon”, és egyre fontosabbak az otthoni falatozások.

A Cooking Guide funkció is a mai fiatalok nagy sütögetési vágyát elégíti ki azzal, hogy tanácsokat ad az étel elkészítéséhez a hozzávalók és a készülő fogás jellemzői alapján. A SmartThings appon keresztül pedig felhasználó akár a kapuból is elkezdheti előmelegíteni a sütőt, hogy ott benn már csak be kelljen tolni a pizzát.

Fotó: 24.hu / Dömös Zsuzsanna

A Quick Drive mosógép leginkább már a nagycsaládosok, vagy a nagyon elfoglalt fiatalok részére lehet öröm, mert a cég elmondása szerint a felére csökkentették az átlagos mosási időt úgy, hogy a tisztítás minősége nem gyengébb. Leírni is furcsa, de a mosógépet is mesterséges intelligencia, az AI Q-rator nevű rendszer hajtja, ami személyre szabott és intelligens mosási asszisztensként funkcionál az eszközben.

Attól sem kell félni, hogy egy lakótárssal együtt ugyanabban az időben mosna a felhasználó, mert még egy mosási tervező is került bele,

amivel a felhasználók a saját időbeosztásuknak megfelelően indíthatják el a programokat.

A dél-koreaiak több milliárd dollárt fektetnek abba, hogy az MI egyre több hardverbe, szoftverbe és szolgáltatásban megjelenjen, és olyan felhasználóközpontú mesterséges intelligenciát alkossanak és fejlesszenek, ami képes a folyamatos tanulásra és okos, hasznos, valamint személyre szabott módon teszi jobbá a felhasználók életét.

IFA 2018:

Dömös Zsuzsanna korábbi cikkei
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2018. november 5.
Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. november 5-én.
MTI/Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.