Tech

Trump berágott a Facebookra, és saját közösségi oldalt akar csinálni magának

A konzervatívokat még az ág is húzza az interneten, legalább is ezt gondolja Trump és egész családja, akik most azt találták ki, hogy a Google és a Facebook is visszafogja a támogatóik elérését, és ezzel elhallgattatja a nem liberális hangokat. Erre szerintük a kézenfekvő megoldás az, hogy csináljanak egy külön közösségi oldalt a jobboldali közösségnek is. A baj csak az, hogy korábban mások már próbálkoztak hasonlóval, és abból is náci propagandaoldal lett.

Donald Trump a fake news után a fake tech ellen indított most háborút, mivel szerinte (és fia, Don Jr. szerint is) a közösségi oldalak és a Google visszahúzzák a jobboldali támogatóik elérését, ezzel pedig elhallgattatják azokat a hangokat, akik nem liberális nézeteket vallanak. Trump már beszólt a Google-nak, hogy a Trump-barát találatokat hátrébb sorolja, az ellene irányuló cikkeket pedig előrébb, és a Facebooknak is, hogy önkényesen visszafogja a konzervatív felhasználókat. Aztán Trump fia, Don Jr. is futott egy kört az Instagrammal, ami szerinte visszahúzta az elérését, és megakadályozta, hogy új követőket szerezzen.

Donald Trump Jr. (@donaldjtrumpjr) által megosztott bejegyzés, Aug 5., 2018, időpont: 10:21 (PDT időzóna szerint)

Már az elnökválasztásnál is összeakadt a bajszuk

Persze minden tech óriás tagadja, hogy ilyen szinten belenyúlna a felhasználók által gyártott kontentbe, vagy a felhasználók elérésébe, de ez egyik Trumpot sem hatja meg túlságosan. Ráadásul a konzervatívok és a tech vállalatok harca már 2016 óta tart, amikor az amerikai elnökválasztás során a közösségi média platformok elkezdték komolyabban szűrni, hogy milyen tartalmat engedélyeznek a felületükön. Mivel a kontentmoderáció elég ad hoc volt, és gyakran meg sem indokolta az adott cég, hogy miért vett le bármit is az oldalakról,

a jobboldaliak úgy gondolták, hogy a Szilikon-völgy egyáltalán nem pártatlan,

és valószínűleg ugyanígy gondolják még most is, ha már Trump ennyire kardoskodik mellette.

Az ifjabb Trump most kitalálta, hogy mennyire jó lenne egy saját, konzervatív közösségi oldalt létrehozni, ahol a jobboldali felhasználók mindenféle korrektúra nélkül hallathatnák a hangjukat. Az üzletember pedig nem beszél a levegőbe: Twitteren hárommillió, Instagramon pedig 1,3 millió követője van, ami már elég lehet a befektetőknek arra, hogy komolyan vegyék az ötleteit.


A baj csak az, hogy van már  ilyen jobboldali közösségi oldalkezdemény, a Gab, amit a konzervatív politikai kommentátor, Milo Yiannopoulos indított. A 2016-ban indult, Twitterszerű weboldal az elején még jól működött, de egyre inkább átvette az uralmat rajta a szélsőjobb, és a végén már a náci tartalom dominált rajta, horogkeresztekkel és zsidóellenes fenyegetésekkel. A teljes szólásszabadság a közösségi médiában elméletben jól hangzik, de mindenféle moderáció nélkül valószínűleg újra valami ilyesmihez vezethet.

Nagy bajba kerülhet a Google
Egy amerikai szenátor arra kérte a Szövetségi Kereskedelmi Bizottságot, hogy indítsanak vizsgálatot a Google-el szemben.

Nem csak a konzervatívokat kell szapulni

A Vanity Fair szerint a kifejezetten konzervatív felhasználókkal valószínűbb, hogy ehhez hasonló vége lenne egy külön közösségi oldalnak, hiszen közülük jellemzően több szexista és rasszista kerül ki, mint a liberálisak közül. De a baloldal sem feddhetetlen: a Liker nevű közösségi oldalt például Omar Rivero alapította, aki liberálisnak vallja magát, de itt is hamar elgurult a felhasználók gyógyszere, és Trump-ellenes álhíreket kezdtek el terjeszteni, mindenféle adatellenőrzés nélkül. Rivero nem tett semmit a cenzúra érdekében, mert azt vallotta, hogy a Liker

nem egy megbízható hírportál, itt a felhasználók döntik el, mi érdekes, és mi nem.

Ezekből okulva igazán nem lenne túl okos ötlet, ha jobboldali közösségi oldal indulna, de persze Trumpékat soha nem izgatta különösebben, mi logikus, és mi nem. A Fehér Ház gazdasági tanácsadója, Larry Kudlow a The Washington Postnak azt nyilatkozta: a kormányzat “megvizsgálja”, vajon szükség van-e a Google keresőszolgálatának kormányzati szabályozására. A Google visszautasította, hogy politikai megfontolások befolyásolnák a munkáját. Közleményében a cég leszögezte: célunk az, hogy a felhasználók pillanatokon belül a leghitelesebb válaszokhoz jussanak. A közlemény hangsúlyozta azt is, hogy a Google nem foglalkozik politikai napirend felállításával és nem elfogult egyetlen ideológia irányában sem. Persze a közösségi oldalak is ugyanezt állítják, Trumpot mégsem sikerült meggyőzni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik