Tech játékteszt

Így van értelme a feltámasztásnak

Tizenkét évvel az eredeti megjelenés után február 6-tól ismét kapható a Shadow of the Colossus, a videojáték, ami sokak számára mind a mai napig az egyik legmeghatározóbb élmény a PlayStation 2-es korszakból. A játékmenetet ugyanolyan élvezetes, mint régen, a látvány pedig lehengerlő átalakuláson esett át, így régi rajongóként és új játékosként is érdemes próbát tenni a feltámasztott programmal.

A jó videojátékok olyanok, mint egy jó filmek: az ember az évek múlásával szereti ismét elővenni őket. A gond csak az, hogy egy idősebb program elindítása egyáltalán nem könnyű feladat. Már nincs meg a lemez, már nincs meg a konzol, ami futtatná, az új konzol nem játssza le a régi lemezt, PC-n pedig az operációs rendszer változása, a driverek és a hardverkompatibilitás tud gondot okozni.

A kiadók ugyanakkor tudják, hogy van igény a régi játékokra,

az utóbbi években éppen ezért szaporodtak el az úgynevezett remastered megjelenések, amik között akadnak teljesen igénytelen átiratok, amik tényleg nem tudnak mást, mint bármilyen jelentősebb változás nélkül elindulni az újabb masinákon, illetve akadnak olyan újrakiadások, amiknél a megbízott fejlesztők tényleg a modern kor igényeihez igazítják az évekkel/évtizedekkel korábban népszerűvé vált játékot.

A február 6-án megjelenő Shadow of the Colossus az utóbbi kategóriába tartozik, és sokkal többet nyújt, mint a 2011-ben PS3-ra megjelent The Ico & Shadow of the Colossus Collection, ugyanis nemcsak egy HD-re felhúzott, 30 képkocka per másodperces képfrissítésre képes verziót kapunk: a Bluepoint Games konkrétan újraalkotva támasztotta fel a 2005-ben kiadott programot.

SHADOW OF THE COLOSSUS

Mielőtt rátérnénk az új verzió sajátosságaira, gyorsan vegyük át, hogy miről is szól a játék. A SotC főhőse, az általunk irányított Wander bármire képes, hogy visszahozza az életbe kedvesét. Ellop egy ősi kardot, és hű táltosával, Argóval elvágtat egy olyan tiltott helyre, ahol egy titokzatos lény megígéri neki: amennyiben legyőzi a játéktéren barangoló 16 kolosszust, visszaadja a halott barátnő életét.

Forrás: Sony

A következmények ugyan meglehetősen súlyosak, de Wander ezzel nem törődve elfogadja az ajánlatot, és a tizenhat óriás nyomába ered, egy szál karddal, egy íjjal, a lova nyergébe pattanva. A feladat tényleg nem más, mint legyűrni a kolosszusokat, akikhez az égbe tartott kardunk vezet el. Amikor rájuk bukkanunk, fel kell kutatni a gyenge pontjaikat, megmászni őket, és

a pengénket a megfelelő helyekre döfve végezni velük.

Ez elsőre egyáltalán nem hangzik túl bonyolultnak (és nagyjából a harmadik óriásig még nem is az), de ahogy haladunk előre, úgy lesz egyre izzasztóbb kihívás megállítani, megmászni és kiiktatni a gigászi teremtményeket: le akarnak rázni magukról, támadnak, taktikáznunk kell a kapaszkodást biztosító, folyamatosan csökkenő staminánkkal, ki kell használnunk a rendelkezésünkre álló környezetet, és a gyenge pontok elérése minden újabb lénynél egyre több fejtörést okoz.

Forrás: Sony

A játék hangulata, az egyre összetettebb és fifikásabb lények levadászása azonban könnyen beszippantja a játékost, aki viszonylag gyorsan eggyé válik a kedveséért küzdő Wanderrel, és ha elkap a gépszíj, addig nem is nyugszunk, míg mind a tizenhat bestia össze nem csuklik a porban…

MI VÁLTOZOTT?

A Shadow of the Colossus legnagyobb változásait azok fogják érzékelni (és értékelni), akik játszottak az eredeti, vagy a 2011-es verzióval. A feltámasztást végző Bluepoint Games meghagyta a klasszikus játékmechanikát, viszont a program minden egyes részét az alapoktól „rajzolták” újra, a főhőstől kezdve a helyszíneket át egészen a kolosszusokig, így látvány tekintetében a SotC pont olyan lenyűgözően fest, mint bármelyik AAA-kategóriás játék, ami 2018-ban látja meg először a napvilágot.

 

A tényleg csodás és nem mellesleg hangulatos grafika mellé ráadásul normális sebesség dukál. A sima PS4-gyel rendelkezők 1080p-s felbontás mellett 30 képkocka per másodperc frissítéssel játszhatnak, az erősebb hardverű PS4 Pro tulajdonosai viszont választhatnak a legszebb látványt nyújtó Cinematic (30 fps 4K-ban), vagy a legjobb sebességet biztosító Performance mód (60 fps 2K-ban) között. A játék ráadásul nemcsak a 4K-t támogatja, de a kompatibilis tévéken még a HDR funkció is bekapcsolható.

MI AZ A HDR?

A HDR-t (High Dynamic Range) is támogató tévéknél a hagyományosnál nagyobb dinamikatartomány érhető el, sőt az átlagnál jobb részletesség is megjeleníthető. Egy hagyományos és egy HDR felvétel között a különbség az, hogy a HDR-es tartalomnál több részlet látszik a különösen sötét és a különösen világos részeken, így a kép egy normál felvételnél jóval színgazdagabbnak és természetesebbnek hat.

Ugyanakkor nemcsak a grafika és a teljesítmény változott, de az irányítás is. Az eredeti játék ezen része rengeteg káromkodásért felelt 2005-ben és 2011-ben, és bár némi javulás érzékelhető, az tagadhatatlan, hogy továbbra is ez a SotC leggyengébb része, főleg a kamerakezelés miatt.

Forrás: Sony

A legnagyobb baj, hogy nem kapunk teljes kontrollt afelett, hogy mit és merre mutasson a képernyő, ugyanis a kamera magától mozog, így sokszor imbolygós képet kapunk, esetenként pedig nem is azt látjuk, amit szeretnénk. Ez már sima lovaglás közben is elég idegesítő tud lenni, hát még akkor, ha éppen menekülünk, és közben célzunk is az íjunkkal.

Szitkok lesznek bőven most is.

Már csak azért is, mert a főhősünk terelgetése sem tökéletes: az embernek sokszor olyan érzése van, mintha a program nem érzékelné a kontrollerrel leadott parancsokat, vagy csak késleltetve fogná fel. Ez már Argo irányítását is képes keservessé tenni, de olykor a mászást és az ugrálást is megnehezíti főleg akkor, mikor még a kamera is ellenünk dolgozik.

Forrás: Sony

Az eredeti verzió rajongói erre persze fel vannak készülve, az új játékosoknak viszont rendkívül szokatlan és idegesítő lehet ez a megoldás, főleg egy olyan játék után, mint mondjuk a legutóbbi Assassin’s Creed. Az egyetlen vigasz, hogy a szisztéma kiismerhető a hibáival együtt, így idővel meg lehet barátkozni az irányítással, bár az kétségtelen, hogy igazán kézre állni a játék végére sem fog.

ÓRIÁSOK, RETTEGJETEK!

A fentiek miatt a Shadow of the Colossus továbbra sem hibátlan játék, viszont ennek ellenére, és még tizenkét év elteltével is lenyűgöző élmény, ráadásul most olyan látvány kíséretében, amitől sokszor leesik az állunk. A játékmenet hiába épül fel alapvetően egyszerű elemekből, a kolosszusok legyőzése ettől még embert próbáló feladat, Normal fokozaton

akár 8-10 óra is lehet, mire az utolsót is megmásszuk és leterítjük.

Habár nagyon sok játék újrakiadása nem több szimpla pénzlehúzásnál, a Shadow of the Colossus nem ez a kategória, sőt követendő például szolgálhat bármelyik régi játék feltámasztásához. Sokkal szebb, és bizonyos elemeiben jobb, mint az elődje, ráadásul abszolút kihasználja a PlayStation 4 Pro képességeit.

Éppen ezért a régi rajongóknak mondhatni kötelező vétel, az újoncoknak pedig kiváló lehetőség egy olyan legendás videojáték felfedezésére, amit az életben legalább egyszer mindenképpen érdemes kipróbálni.

A Shadow of the Colossus legújabb verziója 2018. február 6-án jelenik meg, kizárólag PlayStation 4 konzolokra, a szokottnál jóval kedvezőbb, 12 000 forintos áron.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik