Tech

Ezeket a videojátékokat nem szabad kihagyni

Július közepe van, eltelt 2017 első fele, és ez tökéletes apropó összeszedni néhányat az elmúlt hónapok legjobb videojátékai közül. Szerencsére bőven van miből válogatni, hiszen idén kifejezetten erős a felhozatal, még úgy is, hogy a legnagyobb címeket tartogató őszi/téli szezon előttünk van.

RESIDENT EVIL 7

A legendás és rengeteg mellékággal rendelkező sorozat az elmúlt években nem igazán találta a helyét, a horror irányából egyre inkább eltávolodott az akciójátékok felé, ami nem feltétlenül tetszett sem a játékosoknak, sem a kritikusoknak. Ezen változtatott a január végén megjelent Resident Evil 7, ami egyrészt visszatért a gyökerekhez (egyetlen hatalmas birtokon kell túlélnünk), másrészt kicsit meg is bolygatta az eredeti koncepciót, hiszen ezúttal belső nézetben játszunk, sőt a program még VR-kiegészítővel is használható.

Az eltűnt felesége után kutató főhőst irányítva a folyamatos harc és lövöldözés helyett a bujkáláson, a felfedezésen és a feladványokon van a hangsúly, és az egyveleg szinte tökéletesen működik. Főellenfelek ugyan most is akadnak, de a Resident Evil 7 hátborzongató hangulatát mégis a menekülés és a kiút kétségbeesett keresése adja. Meg a kiváló sztori, ami kezdetben nem nagyon kapcsolódik a sorozat történetéhez, ám ahogy egyre közeledünk a játék végéhez, úgy lesz mindinkább világosabb, hogy ez még mindig ugyanaz a Resident Evil-világ, amit már 21 éve imádunk.

Platformok: Windows, PlayStation 4, Xbox One

Szintén bejött: OUTLAST II

Nem ér a sokak által imádott első rész nyomába, de vérfagyasztó horrorként azért még mindig megállja a helyét az Outlast II, amiben – micsoda fordulat – a feleségünket keressük, aki egy helikopter szerencsétlenséget követően szakad el tőlünk. Itt harcra egyáltalán nincs lehetőség, minden a menekülésen és a bujkáláson múlik, és hiába nem tökéletes a játék, ha egy jó adag borzongásra vágysz, akkor érdemes próbát tenni vele.

HORIZON ZERO DAWN

A Guerrilla Games évekig a lövöldözős Killzone-sorozatról volt híres, aztán gondoltak egy merészet, és belevágtak egy nyitott világú, külső nézetes akciójátékba. A PlayStation 4-exkluzív Horizon Zero Dawn idén tavasszal érkezett meg, és konkrétan leesett tőle az állunk. Hatalmas, szabadon felfedezhető és lélegzetelállítóan gyönyörű világ, kiváló, folyamatos kihívást nyújtó harcrendszer, normális fejlődési fa, és annyi tennivaló, hogy 50-60 óra simán beleölhető a programba.

De a Horizon nemcsak technikailag van nagyon rendben. A főhős az átlagnál sokkal szimpatikusabb, nem tipikus, lengén öltözött hősnő, a játék háttere megdöbbentően jól ki van dolgozva, és a nagy kaland egészen az utolsó pillanatig tartogat meglepetéseket. Ráadásul itt nem csupán a fő sztori van nagyszerűen felépítve, de a mellékküldetések, sőt még a gyűjtögethető cuccok története is. A Guerrilla Games alkotása igazi gyöngyszem, tipikusan olyan videojáték, amiért érdemes beruházni egy PS4-re.

Platformok: PlayStation 4

Szintén bejött: PREY

Ugyan nem kifejezetten külső nézetes akciójáték, de mindenképpen szót érdemel az Arkane Studios idei sci-fi FPS-e, a Prey, ami a legendás System Shock- és a BioShock-sorozat mintájára repít minket egy űrállomásra, ahol az emberiség utolsó bástyájaként kell szembeszállnunk az alakváltó idegenekkel. Gondolkodós, jól felépített, érdekes ötletekkel telezsúfolt lövöldözős játék, nemcsak az FPS-ek megszállottjainak.

THE LEGEND OF ZELDA: BREATH OF THE WILD

Egészen a megjelenésig kételkedtünk a Nintendo legutóbbi konzoljának, a Switch-nek a létjogosultságában, aztán idén márciusban megérkezett az egyszerre asztali és hordozható hibrid, mellé a legújabb Zeldá-val, és egy csapásra felszívódtak az ellenérzéseink. Az idén harminc éves The Legend of Zelda-sorozat mindig is szívügye volt a japánoknak, és szerencsére a Breath of the Wild esetén is kitettek magukért, egy olyan játékot készítve, amiért – a fenti Horizon-hoz hasonlóan – megéri külön gépet venni.

A széria legújabb darabja a kötelező bemelegítés után elképesztő szabadságot zúdít a nyakunkba, és el is engedi a játékos kezét. A kalandunk során ránk váró feladatok nemcsak a számukban lenyűgözők, de abban is, hogy a játékos kreativitásán és fantáziáján múlik, hogy miképp oldja meg a rá bízott kihívásokat. A Breath of the Wild világa a valóság szabályai alapján teremt egy varázslatos világot, amiben tényleg felejthetetlen élmény elmerülni, és kifejezetten nehéz szabadulni belőle – már, ha egyáltalán akarunk, hiszen az új Zelda nemcsak 2017 első félévének legjobb játéka, de egyben az utóbbi éveké is.

Platformok: Nintendo Switch

Szintén bejött: MARIO KART 8 DELUXE

Ha már Nintendo Switch, akkor mindenképpen érdemes szót ejteni az új konzol második legjobb játékáról, a Mario Kart 8 Deluxe-ról, ami ugyan egyáltalán nem friss játék, de annyi új tartalmat kapott, és olyan szórakoztató, hogy nem hiányozhat egyetlen Switch-tulajdonos gyűjteményéből sem.

PERSONA 5

A Persona 5 áprilisban jelent meg PlayStation 3-ra és 4-re, és a listánk egyik legkülönlegesebb darabja, hiszen egy JRPG-ről, azaz egy japán szerepjátékról van szó, ami nem a „nyugaton” bevett szabályok szerint működik, legyen szó akár a játékmenetről, a grafikáról, a küldetésekről, a harcról vagy éppen a hangulatról. Ez persze egyáltalán nem baj, hiszen ép ez adja a program varázsát és különlegességét, amire ráérezve garantált az 50 órás játékidő, rengeteg kihívással és szórakozással.

A helyszín Tokió, főhősünk egy középsulis diák, akire nem kevesebb hárul, mint a város megmentése, miközben a suliban is helyt kell állnia. Otthonunkat démonok fenyegetik, őket egy különleges párhuzamos világban kell legyőznünk, persze nem egyedül, csapatot verbuválva, be kell vetnünk a különleges képességeinket, ugyanakkor arra is érdemes figyelni, hogy rendben legyen a szociális életünk és az elvárásoknak megfelelően szerepeljünk az iskola falai között. A Persona 5 kifejezetten összetett játékmenettel csábít, és a szabadságunk ugyan korlátozott, de cserébe vár egy rejtélyes, és kiváló karaktereket felvonultató, remek történet.

Platformok: PlayStation 3, PlayStation 4

Szintén bejött: TORMENT – TIDES OF NUMENERA

Ha valakinek nem fűlik a foga a japán szerepjátékokhoz, de amúgy szereti a műfajt, azoknak készült a Torment: Tides of Numenera, ami igazi régi vágású, a Baldur’s Gate-játékokat idéző RPG, nagyszerű univerzummal, eredeti történettel és a klasszikusokat idéző látványvilággal.

INJUSTICE 2

Mikor már azt hinnénk, hogy a verekedős játékok terén nem lehet újat mutatni, akkor valaki mindig jön a cáfolattal. Idén a NetherRealm Studios, akik a 2013-as Injustice: Gods Among Us folytatását emelték egészen új szintre. Az egy dolog, hogy sikerült ismét remek történetet kanyarítani a szuperhősös pofozkodás mellé, de a fejlesztők erejéből nemcsak arra futotta, hogy új karakterekkel és újabb mozdulatokkal ajándékozzák meg a gamereket: még a játékmenetet is fel tudták dobni új elemekkel.

Az Injustice 2 alapköve ezúttal a loot-rendszer: a verekedések után nemcsak tapasztalati pontot kapunk és szintet lépünk, de mindenféle felszereléseket és bónusz mozdulatokat is „nyerhetünk”, amikkel aztán a kedvünkre módosíthatjuk és turbózhatjuk a szereplőket, akikből alapból 28 található a játékban. A harc ezúttal is élvezetes, könnyen tanulható, a csaták marha jól néznek ki, ráadásul az igazi móka akkor jön, mikor végigvittük a történetet. A sztorimód után rengeteg kihívás, különleges öltözékek és megannyi gyűjteni való várja a játékosokat, és akkor az online küzdelmekről még nem is beszéltünk – ez a program akár hónapokra képes lekötni a figyelmünket.

Platformok: PlayStation 4, Xbox One

Szintén bejött: TEKKEN 7

Ha valaki nem csipázza a szuperhősöket, és nem jön izgalomba attól, hogy a szerepjátékok mintájára gyűjtögetheti a különböző cuccokat, annak sem kell szomorkodnia, hiszen nemrég megjelent a Tekken 7, ami igazi klasszikus verekedős játék. Sztori ugyan van, de nem az a lényeg, hanem a bunyó, amit szinte tökéletesre csiszoltak az alkotók, és még némi újdonságot is csempésztek a játékmenetbe. Bővebben itt értekeztünk a nemrég megjelent programról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik