Tech

Két hét alatt kinyomtattak egy irodaházat

Dubaiban nem vergődnek malterrel és téglával, inkább fognak egy bitang nagy nyomtatót, és kinyomtatják az egész épületet.

A 3D nyomtatás csodálatos dolog, hiszen akár még egy csúnyán sérült teknősnek is visszaadhatja a páncélját úgy, hogy észre sem venni az eredetihez viszonyított különbséget. A 3D nyomtatással komplett működő szerkezeteket lehet előállítani, de arra még nem volt példa, hogy egy teljes irodaházat hozzanak létre a segítségével, ráadásul mindössze két hét alatt, és a hagyományos építési megoldások költségének töredékéből.

Tizenhét nap. Dubajban ennyire volt szükség ahhoz, hogy 3D nyomtatás segítségével felépítsenek egy földszintes irodaházat, melynek alapterülete 250 négyzetméter, és a Dubai Future Foundation átmeneti székhelye lesz. A nyomtatáshoz, vagy ha úgy tetszik, építkezéshez egy speciális, 6x36x12 méter kiterjedésű nyomtatót használtak, melybe külön erre a célra fejlesztett cementes kötőanyagú keveréket tettek, amiből aztán rétegenként valósult meg a nyomtatás.

nyomtatott iroda_1

Ennek a megoldásnak köszönhetően a kivitelezés költségei bő 50 százalékkal csökkentek a hagyományos megoldásokhoz képest, miközben egy fő figyelte a gép működését, hét ember az épület nem nyomtatható részeit építgette, míg 10 fő a gépészetet intézte. Az ország célja az, hogy 2030-ra vezető szerepet töltsön be a 3D nyomtatással készülő épületek területén, ami azt jelenti, hogy ekkorra már nagyjából minden negyedik ingatlan ilyen eljárással készülne.

A projekt kapcsán a koronaherceg elmondta, hogy megvalósították, amit elképzeltek, és nem csak teóriákat üldöznek, hiszen a gyorsan változó világ megköveteli, hogy Dubai is tartsa a tempót, mert a történelem nem jegyzi a terveket, csak az elért eredményeket. És teljesen igaza van.

nyomtatott iroda_2

nyomtatott iroda_3

nyomtatott iroda_4

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik