A találkozó helyszínén esőben edzett a Loki. Kondás Elemér bízik benne, hogy számukra "kisüt a nap" és sikerül jó eredménnyel távozni Norvégiából. Kérdés, mi számít jó eredménynek?
Tovább tart a Videoton gólszegény játéka. A BATE Boriszov kapusának jószerivel egyszer sem kellett védenie, így csak álom maradt a BL-továbbjutás. Vélemények.
Mondjuk a cím kicsit túlzó, mert a Barcelona sztárjának feje búbja lábujjhegyen is csak alig éri el Mapou Yanga-Mbiwa állcsúcsát, de ettől még a mozdulat tökéletesen meg volt.
Bernard Casoni azzal a céllal küldi 19,30-kor pályára a Videotont, hogy idegenben harcolja ki csapata a Bajnokok Ligája Play Offba jutást. Hiszünk benne.
Az UEFA 3-0-ás megállapított eredménnyel a Nikolics Nemanjával felálló lengyel Legia Warszawát hirdette ki győztesnek az albán Kukesi ellen az Európa Liga-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzése után.
A Real Madrid sztárja álruhában, egyszerű utcai mutatványosként trükközgetett jó egy órán keresztül Madridban. Pénzt nem keresett vele, alig-alig álltak le vele még csak passzolni is. Aztán lekerült az álszakáll.
Ilyen is régen volt, annak ellenére, hogy nagy terhelés miatt nem működött, aztán csak akadozott az elektronikus jegyértékesítés, már elfogyott az összes belépő a szeptember 4-én esedékes Európa-bajnoki selejtezőre.