Belföld

Vona Gábor megerősítette, hogy gárdamellényben kíván bemenni pénteken a Parlamentbe. A magyar protokoll ugyan nem tiltja ezt a viseletet, de az íratlan szabályok továbbra is a hagyományos öltözéket részesítik előnyben. A Jobbik elnöke Hollandiában bátran viselhetné a mellényt, de a német Bundestágba már nem biztos, hogy betehetné a lábát.
2010. 05. 13. 12:50
A Jobbik nem kívánja feladni a parlament nemzetbiztonsági bizottságának vezetését, a párt ragaszkodik az ellenzéki frakciók kedden született szóbeli döntéséhez – jelentette ki Vona Gábor, aki megerősítette, hogy gárdamellényben megy pénteken a Parlamentbe.
2010. 05. 13. 11:03
Könnyebben lehet rendőrt hívni ott is, ahol ez eddig lehetetlen volt – ennyi biztosan érezhető lesz két hét múlva. Sok múlik a megyei, városi kapitányokon, akiknek néhány napjuk lesz kidolgozni a „körzeti megbízottakat mindenhová”- program részleteit. Finszter Géza kriminológus szerint a három csapás törvény értelmetlen és irracionális, és nemcsak két hétre, hanem 20 évre kellene előregondolkodni a rendteremtésben.
2010. 05. 13. 06:30
Mindössze két szocialista politikus kapott meghívót Orbán Viktor keddi nemzeti konzultációjára. Az ózdi megbeszélésre elment volna az MSZP megyei elnökei is, de rá nem voltak kíváncsiak. Kissikátor szocialista vezetője viszont ott volt, aki reménykedve várja Orbán ígéreteinek beteljesülését.
2010. 05. 12. 15:37
A Jobbik kapta a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztját. A Fidesz az MSZP-re hárítja a felelősséget, az MSZP pedig mondhatni alkut kötött a Jobbikkal. Gálszécsi András volt titokminiszter szerint pusztán hangulatkeltés az elnöki poszt körüli aggodalom.
2010. 05. 12. 14:47
Párizsban 89 éves korában elhunyt Tóth Imre, a magyar filozófia-, matematika- és művelődéstörténet nagynevű művelője - közölte magyarországi kiadója, a Pont.
2010. 05. 12. 14:17
Magyarország még nem teljesíti az összes feltételt ahhoz, hogy áttérhessen az Európai Unió közös pénzére, és csatlakozzon az euróövezethez - állapította meg Brüsszelben kiadott jelentésében az Európai Bizottság.
2010. 05. 12. 13:34
A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) főosztályvezetője közölte: a köztársasági elnök elvárja, hogy az Országgyűlés alakuló ülésén ne történjen semmilyen jogsértés.
2010. 05. 12. 13:10
Olvasói sztorik