Belföld

Molnár Csaba (MSZP) "mély tisztelettel" azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy kivételes, rendkívüli eljárásban tárgyalja meg az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának az új alkotmány népszavazásra bocsátására vonatkozó népi kezdeményezését.
2010. 12. 22. 14:55
Vizsgálja az Európai Bizottság a héten jóváhagyott magyar médiatörvényt abból a szempontból, hogy mindenben megfelel-e az Európai Unió jogszabályainak - közölte a végrehajtó testület szóvivője.
2010. 12. 22. 13:55
A legfrissebb mutatók szerint a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. termelése a katasztrófa következtében 10 százalékkal csökkent, az idei évre tervezett kibocsátást várhatóan nem éri el a cég - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
2010. 12. 22. 13:42
"Az idei szokatlanul csapadékos időjárás miatt országszerte jelentős gondokat okoz a belvíz, az év eleje óta a védekezés mintegy 7,6 milliárd forintba került" - mondta Kling István, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vízügyekért felelős helyettes államtitkára.
2010. 12. 22. 13:31
Még idén 330 millió forintért vásárolhat menőautót az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a kormány segítségével - mondta a szervezet főigazgatója azon az ünnepségen, amelyen két új koraszülött-mentőautót adott át alapítványoknak.
2010. 12. 22. 13:23
Több Tesco áruház előtt tartottak figyelemfelkeltő demonstrációta Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) tagjai, mert szerintük egyikük az elvégzett építési munkája után 80 millió forintot nem kapott meg.
2010. 12. 22. 13:13
Szalai Annamária, a Médiatanács elnöke részt vett a Fidesz hétfő délelőtti frakcióülésén, és ezután az LMP közölte: ezzel megsértette a médiatörvényt. Azonban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szerint ez nem igaz, hiszen Szalait, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportja hívta meg.
2010. 12. 22. 12:43
Várhatóan a jövő év második negyedévében kezdi meg tevékenységét az az alapítvány, amelyet Haza és Haladás elnevezéssel Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök hozott létre. ezáltal szeretné támogatni a közjóra törekvő haladó kormányzás felelős és szakszerű gyakorlatát - közölte a kuratórium elnöke.
2010. 12. 22. 12:31
A kormány célja, hogy legkésőbb 2011. októberre, de lehetőség szerint már az év első felében felvegye Liszt Ferenc nevét a ferihegyi repülőtér - mondta Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár.
2010. 12. 22. 11:23
Elfagyott az ipari szennyvízvezeték, emiatt vasoxiddal szennyezett víz folyt hétfőn a Torna-patakba a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ajkai területéről.
2010. 12. 22. 11:14
Megkapta a csődbe ment Aeroviva utazási iroda utaslistáját a QBE Insurance Limited Magyarországi Fióktelepe, és a listán 1.500 név szerepel, de nincs mindenütt feltüntetve a befizetett összeg.
2010. 12. 22. 11:09
Az elmúlt hónapban 50 százalék alá csökkent az alkotmányozást támogatók aránya, és nőtt azoknak a tábora, akik a témában bizonytalanok – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, országos közvélemény-kutatásából.
2010. 12. 22. 10:14
Korlátozzák a nehéz tehergépjárművek forgalmát az elkövetkező munkaszüneti napokon és hétvégéken - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
2010. 12. 22. 09:41
A magyar pénzügyi közvetítő rendszer stabil, a működését rövidtávon, alapvetően fenyegető veszély nem látható; hosszabb távon, és fontos lenne, hogy a bankadó tervezhető legyen a pénzügyi rendszer nemzetközi versenyképessége szempontjából - nyilatkozta a PSZÁF elnöke.
2010. 12. 22. 09:25
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerint januárban megegyezés születhet az oroszokkal a Malév sorsáról; a légitársaság iránt két komoly érdeklődő is van - mondta egy interjúban, amit a Napi Gazdaságnak adott.
2010. 12. 22. 08:08
Orbán Viktor áll a népszerűségi lista élén 47 ponttal, 5-tel kevesebb ponttal, mint az előző felméréskor, míg Gyurcsány Ferenc tetszési indexe 3 ponttal 21 pontra emelkedett, de ezzel a lista utolsó előtti helyét foglalja el - ismerteti a Népszabadság a Szonda Ipsos közvélemény-kutató legfrissebb felmérését.
2010. 12. 22. 07:55
Olvasói sztorik