Belföld

Hosszabb-rövidebb ideig esett a hó vasárnap az ország északi felében, de komolyabb fennakadást Budapesten sem okozott. A Mátrában és a Bükkben már megjelentek a síelők és a szánkózók.
2007. 11. 11. 15:45
Londonban tárgyal hétfőn Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki Gordon Brown brit kormányfő mellett londoni gazdasági elemzőkkel és befektetőkkel is találkozik, és előadást tart az egyik legtekintélyesebb angol közgazdasági egyetemen.
2007. 11. 11. 15:42
A Fidesz soron kívüli vizsgálatot kér az Állami Számvevőszéktől (ÁSZ) a volt MSZP-székház és a mellette lévő Köztársaság tér 27. számú volt kincstári ingatlan eladása ügyében - jelentette be Balsai István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap.
2007. 11. 11. 13:03
Rendőrök vittek el egy feketemunkást Kóka János gazdasági miniszter, SZDSZ-pártelnök épülő villájából szombaton, miután a munkaügyi ellenőrzés során kiderült, hogy a férfi körözés alatt áll. Kóka János nem érzi magát felelősnek.
2007. 11. 11. 08:54
Időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak a Győr-Moson-Sopron megyei Csorna 5-ös számú választókörzetében, megismételt időközi önkormányzati választás lesz Várpalotán, a Bács-Kiskun megyei Szeremlén pedig időközi polgármester-választás miatt kell a lakosoknak az urnához járulniuk.
2007. 11. 11. 08:34
A MSZP-frakció várja a Gripen-jelentés nemzetbiztonsági kabinetben történő megtárgyalását, ezt követően pedig kezdeményezni fogja az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságában a jelentés és a nemzetbiztonsági-kabinet következtetéseinek napirendre tűzését, a politikai felelősség lehetőség szerinti megállapítását - közölte Keleti György, a bizottság szocialista alelnöke.
2007. 11. 10. 18:35
Az SZDSZ bízik abban, hogy a szocialista párt lezárja belső konfliktusait és visszatér a közös koalíciós kormányzás medrébe - mondta Kóka János szabad demokrata pártelnök, gazdasági és közlekedési miniszter szombaton, pártja választmánya, az Országos Tanács budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón.
2007. 11. 10. 16:29
Az MDF szerint a kormányzat az adóelvonás növelésével kívánja pótolni, hogy nem sikerül az ország gazdasági mutatóin érdemben javítani, ezért a párt országos választmánya számára elfogadhatatlan a jövő évi költségvetés tervezete - mondta a testület elnöke szombaton, Budapesten.
2007. 11. 10. 16:10
Majdnem 20 feladatot osztott ki a tárcáknak Gyurcsány Ferenc a négynapos falujáró programon - közölte Ficsor Ádám, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára a szombati kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten. A Fidesz szerint a kormányfő programja titokban zajlott.
2007. 11. 10. 14:26
Ne engedjük ellopni, amit 116 éve elődeink hoztak létre, a nemzeti kockázatközösségen alapuló egészségbiztosítást - szólított fel Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Miniszterelnöki Hivatal előtt rendezett szombati szakszervezeti tüntetésen mintegy kétezer ember előtt.
2007. 11. 10. 13:13
Mintegy 100 ember gyűlt össze szombaton délelőtt az orosházi vasútállomás előtti téren, hogy a várost is érintő vasúti szárnyvonal megszüntetése ellen tiltakozzon.
2007. 11. 10. 12:50
A Fidesz nem szavazza meg hétfőn a parlamentben az adótörvényeket, ugyanakkor az ingatlanadó bevezetésének megakadályozása érdekében támogatja az önkormányzati és területfejlesztési bizottság MSZP-s módosító javaslatát, amely meghagyná az önkormányzatok jelenlegi lehetőségeit az építményadó tekintetében - mondta Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke szombati sajtótájékoztatóján.
2007. 11. 10. 12:03
Elgázoltak egy középkorú férfit pénteken éjjel Halásztelken, majd a jármű vezetője segítségnyújtás nélkül továbbhajtott; a férfi életét vesztette a balesetben - közölte a Pest megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2007. 11. 10. 09:31
A Fidesz szerint vállalhatatlan Laborc Sándor kinevezése a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) élére, ezért a párt arra kéri a kormányt, álljon el ettől a tervétől - mondta a Fidesz választmányának elnöke pénteken, Budapesten.
2007. 11. 09. 16:43
Az önkormányzattal szemben - elmaradt jövedelmén túl kártérítésként és perköltségként - összesen 24 millió forint kártérítést ítélt meg a Tatabányai Munkaügyi Bíróság első fokon Esztergom két éve elbocsátott jegyzőjének - erről pénteken az érintett tájékoztatta az MTI-t.
2007. 11. 09. 16:36
A berlini fal első tégláját nem Berlinben, hanem nagyjából az osztrák-magyar határ keleti felén ütötték ki: a fal Budapesten, pontosabban Magyarországon omlott le először – írja Gyurcsány Ferenc a fel 1989. november 9-én történt leomlására emlékeztető közleményében.
2007. 11. 09. 16:05
A parlamenti fizetési lista első három helyén ellenzéki képviselők állnak, közülük ketten a Fideszben politizálnak. Lapunk számításai szerint a képviselők átlagosan nettó 495 ezer forintot keresnek, és az adómentes költségtérítésük jelenti jövedelmük többségét.
2007. 11. 09. 16:00
Olvasói sztorik