Előzetes letartóztatásba helyzete a Bács-Kiskun Megyei Bíróság azt a volt rendőrt, aki hétfőn több késszúrással meggyilkolta a feleségét Kecskeméten - közölte a rendőrség az MTI-vel szerdán.
Egy, az út mellett három méterre levő nagy nyomású gázcső törött el kedden este a Forráskutat Ülléssel összekötő út mentén - tájékoztatott a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.
Nemhogy jogosítványa, még személyi igazolványa sem volt annak a 14 éves fiúnak, aki az M6-M8 közös szakaszán 20 km/h-val átlépte a megengedett sebességet. A Hondán – amivel közlekedett - még rendszám sem volt. Ahogy pedig észrevette a rendőröket, egyből helyet cserélt az anyósülésen helyet foglaló apjával.
Fegyverrel raboltak ki egy utazási irodát kedden a főváros XI. kerületében. A Bartók Béla úti utazási irodába belépő férfi fegyverrel a kezében a pénz átadására szólította fel az ott dolgozót, majd miután azt megkapta, gyalog távozott a helyszínről. Lövés, személyi sérülés nem történt – közölte a sajtóügyeletes.
A romák elleni támadásokkal összefüggésben előzetes letartóztatásba került négy férfi egyike egy ma is aktívan szolgáló rendőr sógora. Az NNI és a társszervek vizsgálják a rokon esetleges szerepét.
Még mindig támadásoktól félnek a kistelepüléseken élő romák, így számos helyen tovább működtetik az éjszakai figyelőszolgálatokat annak ellenére, hogy a rendőrség elfogta a sorozatgyilkosságok gyanúsítottjait – adta hírül a Roma Sajtóközpont.
Az Országos Rendőr-főkapitányság TOP 100-as körözési listáján szereplő férfit fogtak el, aki ellen öt elfogatóparancs volt hatályban. A férfit még hétfőn fogták el a rendőrök Budapesten, a XVIII. kerületben, a Csontváry Kosztka Tivadar utca egyik lakásában. A rendőrség az ügyben további információkat nem közölt.
A romagyilkosságokkal gyanúsított négy férfi közül kettőnek a DNS-mintája megegyezik az elkövetések helyszínén vettekkel, továbbá a megtalált fegyverek kalibere is megegyezik a gyilkosságokhoz használtakéval. További elkövetőket egyelőre nem keresnek. Videó az elfogásról!
Kisléta után már a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat is minden erejével azon volt, hogy kiderítsék, kik állnak a romák elleni támadássorozat mögött. A gyanúsítottakra már a 90-es években felfigyelhettek egy zsinagóga felgyújtása miatt.
Gyermekkori ismerőse szerint a romagyilkosságok miatt előzetes letartóztatásba helyezett Cs. István kamaszkora óta gyűlöli a romákat - tudta meg az MTI hétfőn az egykori szerződéses katona lakóhelyén, a Debrecen melletti Bocskaikertben. A férfi szenvedélyes motoros volt.
Életveszélyes sérülést okozott egy verekedő, almáskertre vigyázó csősz Nyírgyulajban, aki állítása szerint lopáson ért egy férfit, s szóváltás után bántalmazta.
Megtalálták annak a 14 éves tiszaszentmártoni kislánynak a holttestét, aki a Záhonyhoz közeli település határában tűnt el a Tiszában - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A lány tetemére egy horgász talált rá vasárnap este - mondta Fülöp Gergely.
Halálra gázolt egy gyalogos férfit egy gépkocsi Debrecen-Bocskaikert belterületén péntek este - közölte az MTI-vel a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság ügyeletese.
A debreceni sörözőben, ahol csütörtök éjjel elfogták a romagyilkosságok gyanúsítottjait, pénteken délután fél ötre fejezték be a rendőrök az éjszaka három órától tartó helyszínelést.
Súlyos sérüléseket szenvedett egy nő és egy férfi, amikor pénteken délután a Balaton-felvidéken lévő Csobánc hegyről siklóernyővel tandemrepülést hajtottak végre, ám a leszálláskor mintegy tízméternyi magasból lezuhantak.
A rendőrség elfogta Debrecenben a romák elleni támadások gyanúsítottjait csütörtökön éjjel. Bencze József szerint DNS-minta és más bizonyítékok is rendelkezésre állnak a négy férfi ellen, a gyilkosságokat rasszista indíttatásból követték el. Visszavonták a 100 milliós díjat.
Az MSZP azt várja el a magyar igazságszolgáltatástól, hogy a valódi bűnösökkel szemben elmegy a magyar jogrend legvégső határáig - közölte Lendvai Ildikó a párt elnöke annak kapcsán, hogy elfogták a romák elleni támadások gyanúsítottjait.
Bajnai Gordon és Sólyom László is gratulált a rendőrségnek, hogy elkapták a romák elleni támadássorozat feltételezett tetteseit. A romaügyi államtitkár szerint a fellélegzés napja lehet ez.
Augusztus 20.-a az ország születésnapja és egyik legnagyobb ünnepe, augusztus 21.-e pedig a fellélegzés és a megnyugvás napja lehet - reagált a romák elleni támadások gyanúsítottjainak elfogására Teleki László MSZP-s országgyűlési képviselő.
Rekord mennyiségű hamis 500 eurós bankjegyet foglalt le a spanyol rendőrség, és letartóztatott 14 gyanúsítottat is - jelentették be pénteken Madridban.