A 95-ös busz ajtaja egy megállóban szakadt ki a helyéről. Szerencsére senki sem sérült meg. A buszvezető dicséretére legyen mondva, nem szállította tovább az utasokat.
Részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában felmentette a Zsanett-ügyben megvádolt rendőröket a Fővárosi Bíróság (FB) hétfőn kihirdetett, nem jogerős ítéletében. "E. Zsanett nem mindenben mondott igazat, de a vádlottak sem mondtak el mindent" - fogalmazott szóbeli indokolásában a bíró.
Az utolsó szó jogán, bűncselekmény hiányában kérte felmentését a Zsanett-ügyben erőszakos nemi közösüléssel és más súlyos bűncselekményekkel megvádolt öt rendőr a Fővárosi Bíróságon hétfőn.
Tűz ütött ki egy lakásban Budapest VII. kerületében, az Akácfa utcában hétfő reggel. Bár senki sem sérült meg, az anyagi kár jelentős - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság sajtóügyeletese.
Elgázolt a vonat egy ismeretlen személyt Rákospalota-Újpest és Dunakeszi között, ezért a szobi vonalon negyedórás késések várhatók - közölte a Mávinform sajtóügyeletese.
Két ember súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült azokban a balesetekben, amelyek a havazás miatt csúszóssá vált utakon történtek vasárnap hajnalban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese.
Bennégett a lakásában egy férfi Csepelen, miután vasárnapra virradóra tűz ütött ki a Katona József utca egyik négyemeletes házának második emeletén - közölte a tűzoltóság.
"Nagyságrendileg mintegy hetvenmillió forint jutott Hagyó Miklóshoz Balogh Zsolton keresztül" - erről a BKV Zrt. volt megbízott vezérigazgatója beszélt a Magyar Nemzetnek.
Ukrán emberrablókat fogtak el az M3-as autópálya Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán, az Igrici pihenőnél. Három ukrán állampolgár egy nyíregyházi férfit rabolt el, szabadon bocsátásáért 1 millió forintot követelt. A három elkövetőt 10 órán belül, csütörtökön elfogták, és őrizetbe vették őket emberrablás megalapozott gyanúja miatt.
Hat gyanúsítottat vettek őrizetbe a rendőrök a Porcsalmán csütörtökre virradóra történt támadással kapcsolatban, a bántalmazás következtében egy ember meghalt, kettő pedig kórházba került - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Nem sikerült elvinniük az elkövetőknek Ócsán egy bankjegykiadó automatát csütörtökön, mert az ATM kettétört, s a rablási kísérlet esetén a készpénzt beszínező festékpatron eldurrant.
Gyanúsítottként hallgatták ki Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettes kommunikációs igazgatóját a BKV-ügyben és a lakásában házkutatást tartottak. A férfi a rendőrség szerint több BKV-s vezetőt kényszerített hivatali visszaélésekre.