archívum

Júniusban a tagállamok vezetőinek el kell dönteniük, hogy ki legyen az Európai Unió végrehajtó szervének következő elnöke. Már most élénk találgatás folyik arról, hogy ki vegye át Romano Prodi helyét novembertől.
2004. 05. 14. 08:46
Az állampolgári jogok biztosának hivatalához fordul a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület, mert még mindig nem kezdődött meg az idei parlagfű-mentesítési program - derül ki a Magyar Hírlap cikkéből.
2004. 05. 14. 08:39
A szlovák kormány meghallgatta és észrevételezte a tokaji borvita kérdésében április végén létrejött előzetes megállapodás szövegtervezetét, de csütörtöki ülésén olyan kifogásokat emelt ellene, amelyek azt vetítik előre, hogy a végleges megállapodás még hosszú ideig várat magára.
2004. 05. 14. 08:35
A Danubius Hotels Rt. csoportszintű adózás előtti vesztesége 892 millió forint volt 2004 első negyedévében, szemben az előző év azonos időszakának 2,17 milliárd forintos veszteségével - közölte a társaság pénteken a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.
2004. 05. 14. 08:32
Az Antenna Hungária Rt. 2004 első negyedévében az egy évvel korábbi 1,2 milliárd forintos mérleg szerinti veszteség után 893 millió forintos mérleg szerinti eredményt ért el a pénteken közzétett, magyar számviteli szabályok (HAS) szerinti, konszolidált eredmény kimutatás szerint.
2004. 05. 14. 08:29
Az OTP Bank Rt. konszolidált adózás utáni eredménye 35,1 milliárd forint volt 2004 első negyedévében, 85 százalékkal több, mint 2003 azonos időszakában, ami jócskán meghaladja az elemzői várakozásokat - derül ki az OTP Bank Rt. nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerint készült gyorsjelentéséből, amelyet pénteken tett közzé.
2004. 05. 14. 08:24
Egy fiatalok körében végzett felmérés eredményei alapján egyértelműen kiderült, hogy a stressz már ifjú korban sem kíméli az embereket. Az iskolás fiatalok számára a legkomolyobb stresszhelyzetet a tanárokkal való kapcsolatuk jelenti. Erre rakódnak még az iskolán kívüli élet problémái, melyek közül a legnagyobb stresszt a napi családi problémák, a párkapcsolati kérdések illetve a pénzügyi nehézségek okozzák.
2004. 05. 14. 07:00
Tudományos műhelymunkával kell megállapítani, milyen vízszint mellett válik elengedhetetlenné a vízpótlás a Velencei-tónál - mondta az MTI érdeklődésére csütörtökön, a Velencei-tó-Vértes térség fejlesztési kérdéseit megvitató konferenciát követően a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.
2004. 05. 13. 17:59
Csütörtökön délután tovább drágult a kőolaj, New Yorkban a WTI olajfajta hordójának az ára rövid időre 41 dollárra nőtt, miután az amerikai benzin iránti erős kereslet hatására csökkennek a tartalékok és ez spekulációs vásárlást indított el.
2004. 05. 13. 17:58
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa, egymillió forintra bírságolta a Tej Terméktanácsot a Túró Rudi fogyasztók megtévesztésére alkalmas reklámja miatt - tájékoztatta a GVH az MTI-t csütörtökön.
2004. 05. 13. 17:33
A kormány csütörtöki rendkívüli ülésén döntött arról, ingyenes legyen az M5-ös autópálya Budapest és Gyál között, jelentette be a szóvivői tájékoztatón Gál J. Zoltán csütörtökön.
2004. 05. 13. 17:14
Csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon ítéletet hirdetett dr. Kövér László felperes dr. Veér András alperes ellen indított perében - közölte többek között a FigyelőNettel is a Fidesz.
2004. 05. 13. 16:59
Olvasói sztorik