Belföld

Rekord eredménnyel zárta a Mol az első negyedévet

A Mol Rt. pénteken nyilvánosságra hozta 2004. I. negyedéves eredményeit. Az adatokból kiderül, hogy a vállalat rekord szintű eredményt produkált az év első három hónapjában - derül ki a cég közleményéből.

A gyorsjelentés a társaság vezetése által – az IFRS szerint – elkészített, a 2004. március 31-ével végződő üzleti évre vonatkozó konszolidált kimutatásokat tartalmazza. 2004. I. negyedévben az üzleti eredmény 121 százalékkal nőtt és rekord szintet, 62,0 milliárd forintot ért el, főként a továbbra is kedvező olajipari környezetnek, a feldolgozás-kereskedelmi teljesítménynek, a Slovnaft konszolidációjának és a gázüzletben jelentkező erős szezonális hatásnak köszönhetően.


A nettó eredmény 129 százalékkal 51,9 milliárd forintra emelkedett, tükrözve az erős üzleti teljesítményt és a deviza hiteleken keletkezett árfolyamnyereséget. 

Mosonyi György, vezérigazgató az üzleti teljesítményt elemezve hangsúlyozta, hogy a dollár gyengesége a helyi valutákkal szemben negatívan hatott a Mol olajüzletére, de az olajipari környezet még így is kedvező volt a kulcsüzletek számára.

Nyereséges lett a földgáz

A földgáz szegmens eredménye jelentősen növekedett és 20,9 milliárd forint üzleti eredményt tett ki szemben a 2003. I. negyedévi 2,3 milliárd forintos veszteséggel az új kedvező szabályozói környezetnek köszönhetően. 


Az új szabályozási rendszerben a gázüzleti eredményben erős szezonalitás várható, és az értékesítés az első negyedévben a legerősebb. A szabályozó által vártnál alacsonyabb import gázár többlet profitot eredményezett, amelynek a teljes összege elhatárolásra került.

További értékesítés várható


Hernádi Zsolt, elnök-vezérigazgató értékelésében úgy fogalmazott: 2004. első negyedéve izgalmas időszak volt a Mol Csoport számára mind az üzleti teljesítményt, mind stratégiánk megvalósítását illetően. “A csoport legmagasabb negyedéves üzleti eredményét érte el 2004. első negyedévben, amelyet pozitívan befolyásolt az üzletek kitűnő teljesítménye a kedvező olajipari környezetben” – mondta Hernádi.

“Az igazgatóság a szabályozói környezet kitisztulását követően úgy döntött, ideje megvizsgálni a gázüzlettel kapcsolatos stratégiai alternatívákat, amelyek biztosítják gázüzleti befektetés értékének maximalizálását. Ezért februárban a Mol igazgatósága elhatározta, hogy ajánlatokat kér be a három kiszervezett gáztársaság értékesítésével kapcsolatban. Jelenleg folyamatban van az érdeklődők meghívása” – derül ki az elnök-vezérigazgató értékeléséből.


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik