archívum

(MTI-Eco) A kormány ma bejelentette: a kedvezőtlen nemzetközi körülmények miatt mégsem lesz idén harmadik generációs mobiltelefon tender. Ezzel 21 milliárd forinttól esik el a költségvetés, a 2001-es büdzsében ugyanis ekkora értékkel szerepelt az értékesíteni kívánt koncessziós jog.
2001. 07. 16. 14:29
(MTI-Eco) Miután a lengyel Nafta Polska igazgatósága közölte, hogy augusztus 20-áig meghosszabbította a gdanski kőolajfinomító részvényeinek eladásáról folyó tárgyalásokat, a MOL bejelentette, továbbra is fenntartja ajánlatát. A brit Rotch Energy tehát még nem szerezte meg végérvényesen a finomítót, ám a hazai olajtársaság közölte: a korábban beadott árat nem kívánják emelni, mert azon már nem érné meg a cégnek a vásárlás.
2001. 07. 16. 13:56
[FN]A Citigroup második negyedéves eredménye 74 cent részvényenként, ami egy centtel haladja meg az elemzői várakozásokat, és 14%-kal magasabb, mint a tavalyi év hasonló időszakának értéke. Az eredménynövekedés a Citigroup lakossági fogyasztói szegmensének köszönhető, ahol az eredménynövekedés 19%-os. A részletes beszámolót a Citigroup
2001. 07. 16. 13:24
[MTI] A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Agrármarketing Centrumának (AMC) célja, hogy a jelenleg 265 terméket érintő védjegyet az európai uniós csatlakozásig 400-500 árura terjessze ki - közölte Szüts Menyhért, az AMC regionális osztályvezetője hétfői sajtótájékoztatóján. A két és fél éve létező, minőséget tanúsító védjegy a vásárlók bizalmának erősítése mellett a magyar élelmiszer-előállítók piacra jutását is segíti, mivel az AM
2001. 07. 16. 13:06
[FN,MTI] A német Allianz AG Holding biztosítási csoport megszerezte a Dresdner Bank 92 százalékát. A felvásárlás július 23-áig fejeződik be, amikorra a részvények több mint 95 százaléka az Allianz kezében lesz. A tavasszal bejelentett tranzakció 29 milliárd euróra értékeli Németország harmadik legnagyobb pénzintézetét. Az Allianz hivatalosan májusban terjesztette elő barátai ajánlatát, amelyben egy saját részvényt és 200 euró készpénzt ajánlott
2001. 07. 16. 12:39
A fejlett országok tőzsdéi a befektetők számára kellemes teljesítményt nyújtottak a héten, a fejlődő piacokon viszont a medve volt az úr, a krízisgócokban pedig egyenesen zuhantak a részvényárak.
2001. 07. 16. 12:28
[FN] A belga Jacques Rogge nyerte a Nemzetközi Olimpia Bizottság (NOB) elnöki posztjáért folytatott küzdelmet. Rogge a 21 év után leköszönő Juan Antonio Samaranch követi az elnöki bársonyszékben. A Moszkvában tartott szavazáson Schmitt Pál jelölése révén mi is érdekeltek voltunk.
2001. 07. 16. 11:46
[FN] A monetáris intézményeken kívüli készpénzt és látra szóló forintbetéteket tartalmazó M1 mutató éves növekedési üteme 0,1 százalékponttal lassult júniusban, hó végi 2338,1 milliárd forintos állománya 12,4 százalékkal volt magasabb mint egy évvel korábban - tette közzé az MNB. Az M1 mutatón túl a devizabetéteket és lekötött forintbetéteket is magában foglaló M2 aggregátum éves
2001. 07. 16. 11:35
[FN,MTI] A szlovák vagyonügynökség jelentős prémiummal eladta 7,98 százalékos részét a Mol Rt. által ellenőrzött Slovnaft olajfinomítóból egy ciprusi központú cégnek. A részesedést a Trim Luffer Limited nevű cég vette meg; a vagyonügynökség ennél több információt nem hozott nyilvánosságra a ciprusi vevőről - írta a Reuters. A beszámoló szerint a múlt pénteken lezajlott tranzakcióban a vagyonügynökség összesen csaknem 1,647 millió
2001. 07. 16. 11:28
[FN,MTI] Befejezéshez közeledik az a több milliárdos értékű beruházás, amelynek eredményeként létrejött a Millenniumi Kiállítás és Rendezvényközpont. A II. kerület központjában található, a felszámolás alatt álló Ganz Villamossági Művek egykori ipari területén kialakított épület- és parkegyüttes ad otthont a millenniumi ünnepi rendezvényeknek. A komplexum felépítésével megbízott Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. szakértői a projekt lezárá
2001. 07. 16. 11:01
[FN,MTI] Németországban átlagosan fél százalékkal csökkentek a nagykereskedelmi árak a múlt hónapban a májusi, ugyanilyen arányú havi növekedés után - közölte hétfőn a német statisztikai hivatal közleményében. Éves összevetésben 3,1 százalékkal voltak magasabbak a nagybani árak júniusban a májusi 4,0 százalékos 12 nagykereskedelmi i
2001. 07. 16. 10:25
[FN,MTI] Májusban továbbra is Szaúd-Arábia volt az Egyesült Államok legnagyobb olajszállítója. Az amerikai energiaügy minisztérium független statisztikai hivatala, az EIA szerint májusban a szaúdi szállítás - az egy hónappal korábbihoz képest - 5,5 százalékkal napi 1,714 millió hordóra nőtt. Venezuela 9,8 százalékkal napi 1,452 millió hordóra növelte amerikai exportját. Kana
2001. 07. 16. 10:20
[FN,MTI] Miután több független szakértő is visszafogta Németország idei várható GDP-növekedési előrejelzését, a német pénzügyminisztérium is elismerte, hogy valószínűleg a vártnál kisebb lesz a hazai össztermék bővülése. A minisztérium szóvivője ugyan megerősítette azt a korábbi, egyszer már visszafogott előrejelzését, hogy a GDP 2 százalékkal nő, de ezúttal a
2001. 07. 16. 09:55
[FN,MTI] A Visa kártyás tranzakciók száma Magyarországon 18 százalékkal bővült az elmúlt egy évben, miközben a hitelkártya-műveletek száma a duplájára emelkedett - adta hírül a Visa International. A Visa közleménye a fogyasztási hitel-állomány és az eladáshelyi kártyahasználat jelentős bővülését emeli ki, mint a magyarországi kártyapiac fő jellemzőit. A közzétett adatok szerin
2001. 07. 16. 09:35
[FN] A második negyedéves gyorsjelentések előtt emelkedéssel zártak a tengerentúli tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,57 százalékkal, 10 539 pontra emelkedett, miközben a Nasdaq Composite 0,44 százalékkal 2084 pontra kapaszkodott fel. Elemzők szerint a vállalatok jövedelmezősége átlagosan ugyan 18 százalékkal csökken, de ez már beépült a piaci szereplők várakozásaiba, így nagyobb mértékű zuhanásra kicsi az esély. A Microsoft, a GM, az IBM vagy az Inte
2001. 07. 16. 09:15
GKI konjunktúraindex: javuló kereskedelmi, romló ipari várakozások (+1). Balatoni félidő: kevesebb vendég, élesebb árverseny (-1/+1). Szabadalmi pereket indított a Richter Amerikában (+1).
2001. 07. 16. 09:14
1029 Budapest Ördögárok u. 80. Tel : 1-397 2742 Fax: 1-397 2742 E-mail: szofia22@hotmail.com Homepage: http://www.restaurantguide.hu/nancsi_neni
2001. 07. 16. 09:05
[FN,MH] Huszönötmilliárdos ajánlatot tett az OTP Ingatlan Rt. a CD Hungary megvételére - értesült a Magyar Hírlap. A diplomatalakásokkal és ingatlanokkal foglalkozó cég magánosítását a Népszabadság múlt héten összefüggésbe hozta Simicska Lajosnak az OTP Lakástakarék-pénztár Rt.-hez történt elnök-vezérigazgatói kinevezésével. A sajátos pályázati kiírás és az egymilliárd forintos bánatpénz miatt már az első privatizációs fordulóban is csak az OTP
2001. 07. 16. 08:40
1021 Budapest Budakeszi út 5. Tel: 1-275 1396 , 1-394 1896 Fax: 1-394 1896
2001. 07. 16. 08:39
[VG] A Nagykanizsa Iparipark Kht. 35 és az olasz Redilco SpA 65 százalékos részesedéssel létrehozta a Nagyplus Rt.-t, amely mintegy egymilliárd dolláros beruházást valósít meg Nagykanizsán. - tájékoztatta a Világgazdaságot Sólyom Gábor, a társaság vezérigazgatója. Részletek a Világgazdaságban! >>>
2001. 07. 16. 08:21
Olvasói sztorik