archívum

A hét végén meghatározatlan időre hirdettek sztrájkot annak a nigériai állami olajipari vállalkozásnak(Pengassan) a dolgozói, amely gyakorlatilag az összes multinacionális helyi kitermelő tevékenységét is felügyeli, azaz az ország olajkitermelésének 95 százalékát.
2003. 02. 17. 16:17
A repülőgépmotorokat és turbinákat gyártó brit Rolls-Royce bejelentette, hogy 15 éves karbantartási szerződést kötött a hong-kongi Dragonair légitársasággal. A szerződés értéke 160 millió dollár. Az eladást követő szolgáltatások - mint a Dragonair Airbus A330-asaiba szerelt Trent 700-as motorjainak karbantartása, melyet a társaság hong-kongi közös vállalata végez majd - teszi ki Rolls-Royce 6 milliárd font értékű éves bevételeinek mintegy 40 szá
2003. 02. 17. 16:07
A Sony és Ericsson képviselői hétfőn Stockholmban bemutatták a közösen kifejlesztett harmadik generációs, UMTS hálózatra tervezett mobiltelefonjukat. A Z1010 elnevezésű modellen két kis monitor és kamera is található. A telefon tervek szerint ez év második felében kerül kereskedelmi forgalomba, addig csak tesztelik a készüléket. A rivális Nokia sem jelent még meg a piacon harmadik generációs modellel.
2003. 02. 17. 16:00
A részleges privatizálás előtt álló INA olajvállalat meg kívánja vásárolni az osztrák Avanti benzinkút hálózatot annak érdekében, hogy a 16 ezer alkalmazottat foglalkozató legnagyobb horvát állami cég megszilárdítsa kelet-közép-európai piaci pozícióját.
2003. 02. 17. 15:40
A Mannessmann német konszern vezetőinek bíróság előtt kell felelniük a tavaly kirobbant botrány miatt. A vád szerint mikor a Vodafone felvásárolta a Mannesmannt, a vezetőség több száz millió márka bónuszt tehetett zsebre.
2003. 02. 17. 15:34
Veszélybe került a Bakonyi Erőmű Rt. több száz dolgozójának munkahelye, mivel a cég korlátozni kényszerült az ajkai timföldgyárnak nyújtott hőszolgáltatást; a cég csak annyi gőzt biztosít, amennyi a technológiai berendezések károsodásának megelőzéséhez szükséges.
2003. 02. 17. 15:07
Kína novemberben asztronautákat küld a világűrbe. A több mint egy milliárd lakosú ország első űrutazására készül. Ha sikerül, Kína is felzárkózhat az Egyesült Államok és Oroszország mögé. A „Beijing Qungnianbo" kínai napilap mai számában jelentette, az előkészületek a tervek szerint haladnak, és a „Shenzhou V" nevezetű űrhajó startra készen áll: a nem rég elvégzett tesztelés alapján kiderült, kiállja a világűr megpróbáltatásait. Az ű
2003. 02. 17. 14:58
A Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) tagországai várhatóan megállapodnak a kvóták átmeneti felfüggesztéséről, és a fogyasztói igények szerint termelnek, ha háború lesz Irak ellen, és megszakad az olajexport Irakból, a világranglista nyolcadik legnagyobb olajszállítójától - közölte egy OPEC-illetékes hétfőn.
2003. 02. 17. 14:50
Huszonhárom pályázati felhívást tett közzé a gazdasági tárca. Az összesen 15 milliárdnyi állami támogatás vállalkozásfejlesztésre, beruházás-ösztönzésre, energiatakarékossági és helyi közút-építési programokra igényelhető.
2003. 02. 17. 14:13
Legalább tizennégyen meghaltak, és több súlyos sérültje is van annak az összetűzésnek, ami egy chicagói bárban robbant ki a vendégek között. A szemtanúk és a jelenlévők elmondása szerint az éjszakai bár vendégei között verekedés tört ki, amelyben borsspray-t is használtak. Az incidens akkorára duzzadt, hogy a kétszintes helységből fejvesztve menekültek az emberek, de mivel nem találtak kiutat, hatalmas pánik keletkezett, többeket összenyomtak, v
2003. 02. 17. 14:01
A PanTel Távközlési és Kommunikációs Rt. az elmúlt évben az előzetes adatok szerint 600-700 millió forint kamat, adózás, értékcsökkenés, amortizáció és értékhelyesbítés nélküli (EBITDA) eredményt ért el, szemben a 2001. évi 547 millió forint veszteséggel - közölte Törő Csaba, a társaság leköszönő vezérigazgatója.
2003. 02. 17. 13:34
A NATO katonai védelmet nyújt Törökországnak a vasárnap éjjel nem kis erőfeszítések árán megszületett kompromisszum jegyében, ha Irak ellencsapást intézne ellene.
2003. 02. 17. 13:01
A Külügyminisztérium weboldalán már elérhető angol nyelven az Európai Unió bővítését részletesen szabályozó csatalkozási szerződés szövege. A dokumentum 5500 oldalas, de ennek nagyobb részét a mellékletek teszik ki. A magyar fordítás csak márciusra készül el. A Külügyminisztérium szakértői készítettek egy százoldalas összefoglalót, amely a csatlakozási tárgyalásokat témaköreit követve 31 pontban ismerteti a belépés feltételeit.
2003. 02. 17. 12:59
Olvasói sztorik