Belföld

Duisenberg: borúlátó nyilatkozat az eurózónáról

Az Európai Központi Bank elnöke szerint a gazdasági kilátások romlásának kockázata fennáll, az általános gazdasági hangulat borús, de a bizonytalanság jelenlegi magas foka mérséklődik az év előre haladtával.

Wim Duisenberg úgy látja, hogy egyelőre nem lehet tiszta képet alkotni a geopolitikai fejleményeknek a világgazdaságra, illetve az eurózóna gazdaságára gyakorolt hatásáról.

Megjegyezte ugyanakkor: ha az olajpiacok zavara megmarad, akkor az kedvezőtlenül hat az egész világra és az euróövezetre, az ottani foglalkoztatásra is.

Az EKB elnöke az Európai Parlament előtti meghallgatásán megismételte azt, amit az EKB legutóbbi február 6-i kamatdöntésekor mondott: az euróövezet gazdaságainak kibocsátása az év második
felében már fokozatosan növekszik és ehhez hozzájárul az alacsony kamatszint. Az EKB legutóbb 2,75 százalékon hagyta alapkamatát.

“Elégedettek vagyunk stratégiánkkal és azzal, hogy monetáris politikai határozataink megfelelő és hatékony útmutatást adnak. Nem lesz változás azon elkötelezettségünk teljesítésében, hogy közép távon fenntartsuk az árstabilitást, azaz elkerüljük mind az infláció, mind pedig a defláció irányzatának erősödését” – mondta Duisenberg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik