állás

Közel száz felsőoktatási intézmény, kar több mint 1100 képzést kínál az felvételizőknek. A jelentkezési határidő 2010. november 15., a felvételi döntést pedig 2011. január közepén hozzák meg.
2010. 10. 19. 10:09
A reálkeresetek - a fogyasztói árak 5,2 százalékos növekedése mellett - az idén az első nyolc hónapban, döntően a személyi jövedelemadó-szabályok változása miatt 3,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. 1,1 százalékkal kevesebben dolgoztak, mint az előző év első 8 hónapjában.
2010. 10. 19. 09:04
Két év hanyatlás után az idei második negyedévben növekvőre fordultak a foglalkoztatási mutatók az Európai Unióban, a munkanélküliség szintje pedig május óta csökken - derül ki az Európai Bizottság hétfőn nyilvánosságra hozott havi munkaerő-piaci figyelőjéből.
2010. 10. 18. 13:55
Elfogadhatatlannak tartja a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) a közszférában várható további létszámcsökkentést, és érdekegyeztetést sürget a kormánnyal. Ha nem sikerül tárgyalniuk, tüntetni és sztrájkolni fognak.
2010. 10. 14. 13:15
Az Európai Foglalkoztatási Napok keretében immár 5. alkalommal szervezik meg hazánkban a Nemzetközi Információs és Állásbörzét. A külföldi cégek a vendéglátó-, fém- és építőiparba, illetve az egészségügybe keresnek szakembereket, de például varrónők jelentkezését is várják.
2010. 10. 14. 11:20
Még nem tudni, hogy az ajkai timföldgyárban hogyan fogják kiszámolni a gátszakadás utáni időszakra a dolgozók bérét – mondta az fn.hu-nak Székely Tamás szakszervezeti elnök. A katasztrófa miatti leállás az októberi munkavégzést érinti, ezért majd csak a novemberi fizetéskor derül ki, hogy az állásidőre járó pénzt vagy a munkabérüket kapják meg.
2010. 10. 14. 06:30
A vasúti árufuvarozással foglalkozó Rail Cargo Hungaria 460 fős elbocsátást tervez, amely ellen több vasutas szakszervezet is tiltakozik, sztrájkot emlegetnek. Egyes vélemények szerint az osztrák tulajdonú cég azért Magyarországon tervez létszámleépítést, mert Ausztriában „nem merik” elbocsátani a munkavállalóikat.
2010. 10. 13. 15:03
Lassan egy hete tart a sztrájk a TE Ganz-Röck Zrt. kiskunfélegyházi gyára előtt, mert a munkások fél éve nem kaptak fizetést. A városban egyre többen szolidárisak a demonstrálókkal: élelmiszert hordanak nekik, tartják bennük a lelket.
2010. 10. 13. 14:14
Szeptemberben 28 400 új álláslehetőséget jelentettek be a munkaügyi központoknál a munkaadók. Így egy hónap alatt 4,5 százalékkal, és tavaly óta is közel hasonló mértékben nőtt a betölthető pozíciók száma - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adataiból.
2010. 10. 12. 11:26
Jövőre 5 százalékkal csökkentik a közszféra költségeit, illetve a költségvetésben foglalkoztatottak 5 százalékát el kell majd bocsátani - tudta meg a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete.
2010. 10. 11. 16:26
Egy vezetőnek rendelkeznie kell mindazon készségekkel, amelyek segítik, támogatják az általa irányított szervezet dinamikus működését. A DFT-Hungária ingyenes egynapos képzéseket rendez a kompetenciák fejlesztésére.
2010. 10. 11. 15:04
Csütörtök óta sztrájkol és demonstrál a munkahelye előtt a kiskunfélegyházi Ganz-Röck gyár csaknem száz dolgozója, mert hónapok óta nem kapták meg a bérüket és sokan a kilépési papírjaikat sem. A testükkel „védték” az üzemet, nem engedték, hogy az egyik megrendelő elszállítsa a legyártott termékeket. Mostanra a vevővel sikerült megegyezniük, a munkaadóval azonban nem.
2010. 10. 11. 13:59
A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához szükséges eszközök, berendezésére vásárlására, átalakítására, a munkahely és a munkaeszközök korszerűsítésére 896 millió forint vissza nem térítendő támogatás áll a munkáltatók rendelkezésre.
2010. 10. 08. 07:04
Nyáron általában jóval kevesebb állást kínálnak, ősszel viszont beindulnak a toborzások, az állásbörzék. A válság miatt nagyon lecsökkent a cégek kiállítói hajlandósága, mostanra azonban újra felpörögtek a karriermustrák.
2010. 10. 07. 14:50
Az OECD adatai szerint a régióban tavaly csak Magyarországon csökkentek a bérek. Az oka ennek nemcsak a válság volt, hanem a tavalyi évben az adórendszerben történt változások is befolyásoltál - áll egy felmérésben.
2010. 09. 30. 11:49
Soha nem lesz már olyan a munka világa, mint volt: a válság felülírt sok olyan szabályt, amelyről az emberierőforrás-szakma úgy hitte, nem fog megváltozni. Első lépésként talán a dolgozók felrázására lesz szükség, és valahogy helyre kell állítani a bizalmat - állítják a szakértők. Emellett új irányokat, a tipikustól eltérő foglalkoztatási formákat is keres a HR.
2010. 09. 28. 14:54
Különleges állásbörzét tart az egyik állásportál. Kizárólag a virtuális térben rendezik, és a hagyományos és az online börzék legjobb tulajdonságait egyesíti, különleges lehetőséget kínálva ezzel álláskeresőknek és toborzóknak egyaránt.
2010. 09. 27. 11:28
Olvasói sztorik