Pénzügy

Húszezer állás betöltetlen maradt

Szeptemberben 28 400 új álláslehetőséget jelentettek be a munkaügyi központoknál a munkaadók. Így egy hónap alatt 4,5 százalékkal, és tavaly óta is közel hasonló mértékben nőtt a betölthető pozíciók száma - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adataiból.

Az újonnan bejelentett állások fele (49,2 százaléka) volt nem támogatott álláshely, a többit pedig valamilyen támogatott foglalkoztatási forma keretén belül kínálták a munkáltatók. Ez utóbbi, azaz a támogatott álláshely azt jelenti, hogy a munkaadó, amikor közölte a munkaügyi központtal, hogy milyen alkalmazottra lenne szüksége, kikötötte, hogy például tartós álláskeresőt „közvetítsenek” neki. Azért alkalmaznak szívesebben ilyen embereket a munkaadók, mert az államtól járulékkedvezményt kaphatnak utánuk.

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) adatai szerint a szeptemberi zárónapig több mint 19 ezer álláshely maradt betöltetlen, amelyből a legtöbb állásbejelentés a közigazgatás területéről – amely a közcélú munka és a közmunka munkaerőigényét takarja -, valamint az egyéb gazdasági szolgáltatás, az építőipar és egészségügyi, illetve szociális ellátás ágazatból érkezett.

Egyre nő a tartósan munkanélküliek száma

Szeptember végén 543 ezer álláskereső szerepelt az ÁFSZ nyilvántartásában. Az előző hónaphoz képest 0,6 százalékkal, 3100 fővel lettek kevesebben. Az előző év azonos időszakához képest pedig 4,1 százalékkal, több mint 23 ezerrel kevesebben kerestek állást a munkaügyi központok segítségével.

A nyilvántartott álláskeresők csaknem harmada tartósan – tehát több mint egy éve folyamatosan – regisztrált álláskereső. A szeptemberi zárónapon 161 200-an voltak, egy hónap alatt a számuk emelkedett. 2009 szeptembere óta folyamatosan nő a tartós munkanélküliek száma. Ez az ÁFSZ szerint azt jelenti, hogy a válság kitörése óta regisztrált álláskeresők egy része még mindig nem tudott elhelyezkedni, tehát ők fokozatosan bekerülnek a tartósan regisztrált álláskeresők állományába.

A legtöbben, 121 500-an Észak-Alföldön keresnek állást, de Észak-Magyarországon is csaknem 102 ezren vannak.

Stagnál a ráta

A nyilvántartott álláskeresőknek a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya szeptemberben 12,4 százalék, a munkavállalási korúaknak pedig 8,1 százaléka regisztrált munkanélküli. Az előző hónaphoz képest a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított relatív mutató értéke 0,1 százalékponttal csökkent, míg a munkavállalási korú népességhez viszonyított mutató értéke változatlan maradt.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti munkanélküliségi ráta Központi Statisztikai Hivatal által publikált legfrissebb adata 11 százalék, ami a munkaerő-felmérésből a 2010. június-augusztusra, a 15–74 éves népességre vetített országos adatot mutatja. Ez az érték az egy hónappal korábban publikált adathoz képest stagnálást mutat és 1,1 százalékponttal haladja meg az egy évvel korábbi szintet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik