Pénzügy

Reménykednek a timföldgyár dolgozói

admin
admin

2010. 10. 14. 06:30

Még nem tudni, hogy az ajkai timföldgyárban hogyan fogják kiszámolni a gátszakadás utáni időszakra a dolgozók bérét – mondta az fn.hu-nak Székely Tamás szakszervezeti elnök. A katasztrófa miatti leállás az októberi munkavégzést érinti, ezért majd csak a novemberi fizetéskor derül ki, hogy az állásidőre járó pénzt vagy a munkabérüket kapják meg.

A dolgozók bizakodóak, örülnek annak, hogy a hétvégén újra elindulhat a termelés – mondta az fn.hu-nak a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Székely Tamás szerint az alumíniumipar egy jó piaccal rendelkező iparág, ezért biztos benne, hogy nem fogják felszámolni. Azt is közölte lapunkkal: nyilvánvaló, hogy még sokféle szakértői vizsgálat kell, de emellett zavartalanul folytathatják a termelést, dolgozhatnak az emberek.

Állásidőre nem jár pótlék

A munka törvénykönyvében az áll: ha a munkáltató engedélye alapján, illetve a cég működésében felmerült okból nem kell munkát végezni, akkor a kiesett munkaidő úgynevezett állásidőnek számít. Erre az időszakra az alkalmazottak a személyi alapbérüket kapják meg – tehát például a műszak- vagy veszélyességi pótlékokat elveszítik.

A szakszervezeti vezető hozzátette: meg kell állapodniuk a munkáltatóval abban, hogy milyen feltételekkel kapják meg a fizetésüket az emberek, hiszen a gátszakadás után is dolgoztak: részt vettek a kárenyhítésben.

A VDSZ egyik tanulmánya szerint az alumíniumiparban 2010 első félévében a szellemi munkát végzők nettó bére átlagosan 271 ezer, a fizikai dolgozóké 149 ezer forint volt. 2008-ban (a válság előtt) a szakképzett, fizikai munkát végző dolgozók fizetése még jóval magasabb volt: 193 ezer forintot vihettek haza. Egy évvel később, a válság begyűrűzése után viszont jelentősen lecsökkentek az átlagbérek, a fehérgallérosok nettó 224 ezer forintot, míg a kétkezi munkások 124 ezret kaptak.

A KSH idei adatai szerint 4791 ember dolgozott az iparág valamelyik cégénél, közülük 3700-an ténylegesen valamilyen szakirányú (gyártó vagy tervező) tevékenységet végeztek. Érdekes összevetni a négy évvel korábbi adattal: akkor az alumíniumgyártó és -feldolgozó szektor 6020 dolgozó megélhetését biztosította.

Ökológiai mellett humán katasztrófa

A VDSZ korábban egy nyilatkozatot adott ki, amelyben azt követelték, hogy kormánybiztos irányítása mellett indítsák újra az ajkai timföldgyár termelését. Mint fogalmaztak: ha végleg leállították volna a termelést, azzal az ökológiai katasztrófa mellett humán katasztrófát is előidéztek volna a térségben. A vállalat több mint 1100 embernek ad munkát Ajkán és környékén. A gyár végleges bezárása ugyanis közvetlenül és közvetve összesen 10 ezer ember megélhetését veszélyeztetné.

Székely Tamás szerint a munkahelyek megtartása legalább annyira fontos most, mint a tragédia következményeinek felszámolása és a károsultak helyzetének mielőbbi rendezése. A szakszervezet az üzem elindítását nem a MAL Zrt. megmentése miatt, hanem az ott dolgozók érdekében szorgalmazta. Attól tartottak, hogy azoknak, akiknek most nincs otthonuk, a gyár bezárása miatt esetleg a jövő hónaptól már fizetésük sem lesz.

Az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet és a VDSZ egy segélyalapot is létrehozott, amelyben a katasztrófában érintett, a vörösiszappal elöntött területen élő MAL-dolgozókat (és nem csak a szakszervezeti tagokat) segítenék. Székely Tamás az fn.hu-nak elmondta: nemcsak belföldről, hanem külföldről is érkeztek már felajánlások, amelyeket ezúton is nagyon köszönnek.

Hétvégén elindul a termelés

Kedden elkezdték a hőtermelést a gyárban, és a hétvégén újra elindul a termelés – jelentette be Bakondi György, a MAL Zrt. kormánybiztosa.

A menedzsmentet nem mentették fel, hanem felügyelőket rendeltek föléjük. A kormánybiztos két helyettese Tollár Tibor és Valenta László lesz. A felkért felügyelők egyes részterületekért felelősek, a menedzsmenttel Kossa György tartja a kapcsolatot, az ajkai gyárat pedig Jártas Antal felügyeli. A termelésért Varga József, a Mecseki Ércbányák vezérigazgatója lesz a felelős, az értékesítést és a nemzetközi kapcsolatokat pedig Zsadányi László ellenőrzi. Többek közt tagja még a felügyelői stábnak Szaló Péter belügyminisztériumi helyettes államtitkár, aki az építési ügyek felügyeletét látja el. A felügyelőket szakértők segítik a munkájukban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.