Pénzügy

Flash mob a tisztes foglalkoztatásért

A tisztes foglalkoztatás kérdésére próbáltak ráirányítani a figyelmet szakszervezeti aktivisták a Moszkva téren.

Flashmobot (villámakciót) tartott a Liga Szakszervezetek és a Fiatalok Ligája szakszervezeti tömörülés csütörtökön Budapesten a Moszkva téren – megfogalmazásuk szerint “a feketemunka egyik emblematikus helyén” – , ezzel tiltakozva a tisztességtelen, embertelen és törvénytelen foglalkoztatás ellen.

Szilágyi Veronika, a Fiatalok Ligájának alelnöke az MTI-nek csütörtökön elmondta: céljuk felhívni a figyelmet arra, hogy Magyarországon “olyan lehetetlen állapotok uralkodnak” amelyek között egy munkavállaló a bejelentett munkája után kapott béréből nem tud tisztességesen megélni, így feketén kénytelen munkát vállalni, ezen pedig változtatni kell.

A szakszervezetek az október 7-i “Tisztes Munka Világnapja” alkalmából követelték a tisztességes és méltányos munkához való hozzáférést minden ember számára, valamint olyan feltételek megteremtését, hogy ne kényszerüljenek dolgozó emberek méltánytalanul a feketegazdaságba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik