Pénzügy

Elküldhetik a közszolgák 5 százalékát

admin
admin

2010. 10. 11. 16:26

Jövőre 5 százalékkal csökkentik a közszféra költségeit, illetve a költségvetésben foglalkoztatottak 5 százalékát el kell majd bocsátani - tudta meg a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete.

Fehér József, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) főtitkára az fn.hu-nak elmondta: többek között az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség alkalmazottainak is elbocsátanák az öt százalékát, pedig a jelenlegi vörösiszap ökokatasztrófa miatt a jövőben még inkább szükség lehet ezekre a szakemberekre. Úgy véli: ellehetetlenítenék egy ilyen döntéssel az egész közszférát, összeomlana a közigazgatás.

“A költségvetési szervek 2011. évi gazdálkodásának tervezésére vonatkozó körirat – a költségek általános 5 százalékos csökkentése mellett – a költségvetési szervek teljes körére a foglalkoztatotti létszám kötelező, általános 5 százalékos csökkentését írja elő” – áll az MKKSZ lapunknak eljuttatott közleményében.

A szakszervezet felemeli a szavát a közszolgálati dolgozók – közalkalmazottak, köztisztviselők, kormánytisztviselők – létszámának bármilyen mértékű csökkentése ellen. A közszolgálat munkavállalói tisztában vannak az ország gazdasági helyzetével és reálisan látják a 2011. évi költségvetési mozgásteret is. Ennek tudatában is felelőtlennek és megalapozatlannak tekintik a több ezer álláshely megszűntetését eredményező létszámcsökkentést – áll a nyílt levelükben.

A közszféra dolgozói félnek, hiszen elbocsátás után nem találnának a képzettségüknek megfelelő állást a versenyszférában, ugyanis nincsenek új munkahelyek, a kormány által emlegetett egymillió új munkahely pedig egyelőre csak ígéret.

Az MKKSZ fenntartva korábbi kezdeményezését, és az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) azonnali összehívását sürgeti – közölték.

Könnyebb lesz a leépítés

A végkielégítés kétmillió forint feletti összege után 98 százalékos adót kell fizetni a közszféra dolgozóinak – az erről szóló törvényt nyáron fogadta el az Országgyűlés. A szintén idén megszavazott kormánytisztviselői törvényben pedig az áll, hogy indoklás nélkül elbocsáthatók lesznek a kormánytisztviselővé vált egykori köztisztviselők.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

THE ASSASSINATION OF GIANNI VERSACE: AMERICAN CRIME STORY "The Man Who Would Be Vogue" Episode 1 (Airs Wednesday. January 17, 10:00 p.m. e/p) -- Pictured: Edgar Ramirez as Gianni Versace. CR: Jeff Daly/FX
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.