1848-1849-es forradalom és szabadságharc
A nemzeti gyásznap alkalmából egy különleges forradalmár, Lebstück Mária történetét idézzük fel: az 1848 Jean d'Arcjaként is emlegetett fiatal nő magát férfinak kiadva több nagy hőstettet is végrehajtott. Bár fél évszázaddal a halála után egy operett is készült róla, az 1892-ben elhunyt Mária főhadnagynak roppant méltatlan sors jutott.
Lemondása után Batthyány Lajos fegyverrel akarta a hazáját szolgálni, de egy baleset közbeszólt. Tiszta volt a lelkiismerete, de számított a megtorlásra – menekülni nem volt hajlandó.
Azt a haderőt köszönhetjük a mártír miniszterelnökünknek, amely sikerrel vívta meg az önvédő harcot, és felszabadította az országot 1849 tavaszára.
Bő gatyában, lóháton és ólmos végű karikás ostorral harcolt mintegy 150 betyár 1848-ban a szerbek ellen. Kegyetlen módszereiket azonban a honvédség nem tűrte sokáig.
Két vezénylő tábornok, három törzstiszt, ötven tiszt és 7500 katona – valamint 12 ágyú és 5 zászló volt a „zsákmány” 1848. október 7-én.
Az országgyűlés közfelkiáltással fogadta el Kossuth a Habsburg-ház trónfosztásáról és a függetlenség kikiáltásáról szóló javaslatát.
Az angol közvélemény felháborodott a magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásán.
Szent István óta nem történtek olyan horderejű gazdasági, társadalmi, politikai és kulturális változások Magyarországon, mint az áprilisi törvényekkel.
Libényi János ügyesen választott helyszínt, időpontot és fegyvert, de az első szúrás elcsúszott, másodikra pedig nem volt ideje.
Az 1849-ben emigrációba készülő politikusok nem vállalták az őrzésével járó felelősséget, de azt sem akarták, hogy a Habsburgok kezébe kerüljön.
Deákot még csak-csak felismerjük, de Metternich már sokaknak kemény dió.
A Bánk bán évekkel korábban készült, mint ahogy a kor, amelynek szellemét megidézte, elkezdődött volna.
Folyt a sör 1852-ben Buda várában, az osztrákok Ferenc József császár személyes jelenlétében ünnepeltek egy szoboravatást. Feltehetően itt szakadt meg valami a magyarokban.
Az orosz katonák tálcán kínálták tábornokaink számára a szökést, de senki nem élt vele.
Damjanich János és Vécsey Károly lépett utoljára az akasztófa alá, végig kellett nézniük társaik halálát.
A becsületvesztő akasztást akarta elkerülni. Ez sikerült is neki. Halálának helyszínén ég az örökmécses.
A költőt bizonyíthatóan a segesvári csata napján látták utoljára.
A világban mindig volt hely a menekülő magyaroknak.
