Tudomány

Seprűvel, ostorral ütötték Haynaut Londonban

Julius von Haynau nyugállományba helyezése után 1850-ben hosszabb európai körútra indult, Németországból Belgiumba, onnan Angliába, majd Spanyolországba kívánt utazni. Londonban azonban egy angol sörgyár munkásai alaposan ellátták a gyárlátogatáson részt vevő tábornok baját. Újabban pedig elterjedt az a legenda, hogy mindez a gyárban dolgozó néhány magyar emigránsnak volt köszönhető, akik jellegzetes bajuszáról felismerték a hóhért – írja a Rubicon.hu-n olvasható, 1848–1849 legendái című cikkben Dr. Hermann Róbert történész.

Belgiumban Metternich, illetve Ausztria brüsszeli követe is igyekezett lebeszélni őt az angliai útról, mondván, hogy a magyar emigránsoknak köszönhetően nevének igen rossz csengése van a szigetországban. A tábornok azonban hajthatatlan maradt, még a londoni nagykövet tanácsát sem volt hajlandó megfogadni, miszerint legalább nevezetes, hosszú bajuszát vágassa le.

Wikipedia Julius von Haynau

Mit volt mit tennie, szaladásnak eredt

Szeptember 4-én látogatta meg a Barclay and Perkins sörfőzdét. Az „osztrák mészáros” kilétére akkor derülhetett fény, amikor beírta nevét a vendégkönyvbe, az eseményekről Rónay Jácint magyar emigráns igen részletes leírást ad:

„Az izgatottság nőttön nőtt, s ha a vezető vagy maga Haynau erre figyel vala, könnyen a hivatalszobákba menekülhetett volna; de a munkások szokatlan élénkségére nem ügyelt senki; a tábornok tovább haladott, s azon pillanatban, midőn az udvarra lépett, a harmadik emeletről egy jókora csomó szalmát vetettek a magas látogató fejére.

Ez volt a jeladás, s azonnal az izmos karok egész hada emelkedett fenyegetőleg, s a legsértőbb kifejezések egész özöne zúdult fel ellene, és űzőbe vették tépve, taszigálva…; mit volt mit tennie, szaladásnak eredt, ki a kapun, s megkerülve a ház szögletét, végig a Temze-parti házak mentében…; itt már a munkásokhoz az utcai nép is csatlakozott, s

a futamlónak porral, sárral… mindenütt nyomában voltak, ostoraikat, mint mondják, seprűiket sem kímélve…

Így jutott ingadozva, roskadozva s elrongyolva a legalább ezer lépésnyire eső Mrs. Benfield csapszékébe, hol sok dúlás után a ház egyik zugában menedéket talált… Végre megérkezett nagyobb erőben a rendőrség, s a halálsápadt, alig ismerhető tábornokot nem a közel eső hídon, itt még mindig tartottak a felhevült tömeg támadásától, hanem csónakon szállították keresztül a Temzén, s csak a túlsó parton ültek bérkocsiba, hogy szállásán (Trafalgar Square) biztonságba helyezzék.”

Magyar ember a csatában verekszik

Haynau nem emelt vádat az inzultus miatt, hanem rövidesen elhagyta Londont, és Ostendébe, majd Aachenen át Bécsbe utazott, ahol a magyarországi hírek szerint azt mondták neki, hogy „bizonyosan magyar menekvők is voltak a nép között, sőt hogy ezeknek kellett az egészet előkészíteni. Haynau nagy indignációval tagadta, mondván, hogy a magyar ember a csatában veri meg az ellenséget, de nem teszen aljasságot, s aztán őtet a magyarok jobban szeretik, mintsem azt tehették volna.”

Haynau hasonló nyilatkozatát jegyezte fel Magenis bécsi angol ügyvivő is: „Ő azt mondta, nem tudom, milyen alapon, miszerint meg van győződve, hogy az ellene intézett támadásban magyar menekülteknek nem volt semmi részük”.

Haynau londoni megveretése tehát nem a magyar emigránsok „érdeme”; sokkal inkább az angol közvélemény egy részének a magyarok iránti rokonszenvéről és a magyarországi megtorlás feletti felháborodásáról tanúskodik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik