Szórakozás

Radics Gigi két dologban biztos az esküvője kapcsán

Habár a lánykérésig még nem jutottak el.

Az énekesnő és szobrász párja, Áron egy éve vannak együtt és borítják a hagyományos sorrendet. Radics Gigi ugyanis terhes és mivel nem akar nagy hassal oltár elé állni, ezért csak a szülés után megy férjhez.

Radics Gigi terheshas simogatós videót posztolt
Ezt már nem lehetett volna tovább titkolni.

Áron már az el­ső fél évünkben azt mondta, hogy szeretné, ha én lennék a felesége, úgyhogy az, hogy valamikor egybekelünk, magától értetődő volt mindig is. Most pedig az élet úgy hozta, hogy a gyermekünk is ott lehet majd. De azt, hogy Áron mikor és hogyan kéri meg a kezemet, meglepetés számomra is, gyűrű még nincs az ujjamon

– mondta a Borsnak Radics Gigi, akinek a leendő lagzi helyszínére még csak ötletei vannak, de a nagy létszám már biztos.

Fontos számomra, hogy a szeretteim mellettem legyenek a nagy napon, és abból kiindulva, hogy a szülinapomon, szűk körben 128-an gyűlünk össze, ez nem egy kis lagzi lesz. És ez csak az én részem, ehhez jön Áron családja, barátai, úgyhogy akárhogy számolom, biztos, hogy minimum kétszáz fős esküvőnk lesz.

Kiemelt kép: Instagram/@gigiradics

Ajánlott videó

Olvasói sztorik