Szórakozás

Velem csalta az exét, majd összejöttünk

A szerelmi háromszögek nem mindig tudnak úgy lezárulni, hogy többet már ne legyen benne az életünkben. Olvasónk kénytelen időnként összetalálkozni az exbarátnővel, akit vele csaltak, és a közös baráti társaság nem igazán könnyíti meg a helyzetet. Neki is segítünk a szituációban, és ha te is szerelmi háromszögben vagy, ha megcsaltak, vagy ha te lépsz félre, okkal, írd meg nekünk az igyjartam@24.hu email címre.

Másfél évvel ezelőtt ismerkedtem meg a Tinderen a barátommal, én 26 éves vagyok, ő 31. Akkor ő párkapcsolatban élt, de mivel nem volt jó a szex, partnert keresett. Köztünk az első perctől kezdve nagyon jól működött a kémia, a szex isteni volt és ma is az. Egymásba szerettünk, majd szakított a barátnőjével és összejöttünk. A gondom az, hogy a baráti társaságuk közös, és a múlt héten egy szülinapi bulira mindhárman hivatalosak voltunk. Engem nagyon zavar, hogy a volt barátnője is felbukkan időnként, szégyellem magam a történtekért és tartok attól, hogy nyilvánosan balhét csap egyszer. Az is zavar, hogy a párom barátai inkább felé húznak, mintha nekem esélyt sem adnának arra, hogy beilleszkedjek közéjük. Gimnázium óta jó barátok mindannyian, én csak közéjük csöppentem. Hogyan kezelhetném ezeket a helyzeteket, mit tegyek, hogy jobban érezzem magam és ne feszengjek? Arra is gondoltam, hogy nem megyek el legközelebb, beszéltünk is erről a párommal, de ő megkért, hogy legyek mellette, neki ez fontos.

A levél Grétától érkezett hozzánk, akinek az adatait és a nevét is módosítottuk, hogy megőrizzük kilétét. Hogy hogyan illik viselkedni olyan helyzetben, ahol a szerelmi háromszög mindegyik tagja jelen van, sokaknak meglehet erről a véleménye.

Mit lehet tenni?

Lehetséges olyan szituáció, amiben a szeretősdiből szerelmi kapcsolat, komoly kapcsolat lesz. Ezt az agyunkba zajló hormonok csinálják velünk, ugyanis az agy három különböző területéről aktiválódik a dopamin, az oxitocin és a vazopresszin. A dopamint akkor érezzük, amikor orgazmussal éljük meg a szexet, a vazopresszin és az oxitocin a kötődést alakítják ki bennünk. Ha tehát találkozunk valakivel, akivel baromi jó a szex, pedig az egész komolytalannak, semmitmondónak indult, akkor abból jó eséllyel lehet szerelem, akár már az első szexuális együttlét után. A kötődésnek több idő szükséges, ezért is van az, hogy eltelhetett pár hónap, mire olvasónk párja szakított a barátnőjével, akihez kötődhetett, viszont a szex nem működött köztük. Ahogy elindult az új párkapcsolat, érthetően a barátok, családok is megismerték az új partnert. Kínos helyzet, amikor megjelenik a volt barátnő is, vagy ha sokat emlegetik a volt barátnőt.

Ilyen helyzetben érdemes lenne előre lépni, és akár személyesen bemutatkozni a volt barátnőnek, kedvesen, hogy ne legyenek egymás számára mumusok. Sajnos, ha a baráti társaság közös, és a volt barátnő szerves része, akkor el kell fogadni a tényt, hogy felé lesznek lojálisak a barátok. Ez nem jelenti azt, hogy lehetetlen lenne a beilleszkedés, sokkal inkább arról van szó, hogy az idő lesz az egyetlen, ami segít az ilyen helyzeteken.

Az emberi kapcsolatok folyamatosan változnak, a közös baráti társaság tagjai, mint mindenki, hajlamosak ítélkezni, egyik vagy másik fél pártjára állni. Ez mondhatni normális, de ezen csak úgy lehet változtatni, ha a partner barátaival is minél több közös időt tölt olvasónk, minél több pozitív közös élmény legyen velük is.

A tapasztalatok, a közös nyaralás, hosszú hétvégék, beszélgetések, játékok, mind segíthetnek a beilleszkedésben, ezek tényleg csak azon múlnak, hogy olvasónk mekkora önbizalommal áll oda. Amennyiben egy-két év elteltével sem sikerül a közös élmények ellenére beilleszkedni, akkor az is el fog rendeződni, azok a barátok, akik nem támogatják a párkapcsolatot, kevésbé lesznek jelen a mindennapokban. Mivel az exbarátnő is jelen van, mindenképpen az legyen az első, hogy vele valahogyan szóba álljon az olvasónk, hogy mások is lássák, nincs miért bárki pártját fogni, hiszen nem történik a háttérben semmi. Annak a kapcsolatnak vége, azt már lezárták, és a volt barátnő is hamarosan megtalálja a partnerét, aki szintén része lesz majd a közös baráti társaságnak.

A szeretősdiből lett párkapcsolat is csak úgy működhet jól, ha a szerető részét lezárják, és nyitnak egy új élet felé. A barátokkal, családdal való találkozás ezt jelenti, ezért is fontos, hogy azok, akik szeretők voltak, valóban részt vegyenek a találkozókon, aktívak legyenek: kedvesek, humorosak, szerethetők. Mindenféle szégyenérzet nélkül mutassák meg önmagukat, hiszen okkal kerültek a partnerük mellé, vállalják önmagukat is, felemelt fővel, önbizalommal vágjanak bele az új lehetőségekbe. A kishitűség ilyenkor gátolhat, de nem szabad hallgatni a negatív gondolatokra, bátraké az erő!

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik