Szórakozás vélemény

Dubajban mindenről az ordít: itt minden nagyobb!

Amikor lehetőséget kaptam arra, hogy eltöltsek pár napot Dubajban, először rendesen megijedtem, hisz a világon ez lett volna a legutolsó hely, ahova saját magamtól elmentem volna. A nyilvánvaló és már végtelenségig elcsépelt dubajozás kifejezésen, illetve az őrületes gazdagságon túl annyi fogalmam volt erről a helyről, amennyit még apám mesélt róla, aki a 90-es évek közepén járt ott. Naivan azt gondoltam, hogy majd csinálok akkor és most képeket az ő fényképeiből és az enyémekből, de amikor az utazás előtt rákerestem az általa fotózott helyszínekre, és láttam, hogy azokat gyakorlatilag mind porig rombolták, hogy a helyükre nagyobb, magasabb és hosszabb dolgokat építsenek, le kellett tennem erről a tervemről. És pont utóbbi volt az, ami miatt tartottam ettől az utazástól. A mindennél nagyobb, magasabb és hosszabb dolgok. Amik ha már nem elég nagyok, magasak és hosszúak, akkor azokat lerombolják, hogy még nagyobb, még magasabb és még hosszabb dolgokat építsenek a helyükre, amit aztán addig folytatnak, amíg bele nem pusztul a világ.

Aki Dubajba egy olyan városból érkezik, mint Budapest, ahol simán állnak 1200-as évekből származó épületek, az hangosan röhög majd, amikor meglátja egy a várost promózó szórólapon vagy plakáton a heritage (örökség) vagy a history (történelem) szavakat. Dubajról ugyanis a hatvanas évekig gyakorlatilag senki nem hallott. Addig csak egy halászfalu volt, aztán észrevették, hogy a halakon és a gyöngyön kívül van olaj is, emiatt rengeteg indiai és pakisztáni költözött oda, akiknek köszönhetően a lakosság egy-két év alatt megháromszorozódott, a város pedig irdatlan fejlődésbe kezdett az olajból dőlő pénzből. Az olaj azonban nem tart örökké, Dubaj viszont szeretne továbbra is gazdag maradni, így most ingatlanfejlesztésből és turizmusból terveznek megélni. Ennek pedig az a következménye, hogy a homokból hónapok alatt nőnek ki újabb felhőkarcolók, illetve felfoghatatlan méretű, turista-szórakoztató parkok.

Budapest nem egy apró város – ha gyalog szeretnénk egyik végéből a másikba elsétálni, az legalább hét órán át tartana, mert több mint 30 kilométerről beszélünk. Dubaj közel nyolcszor akkora, mint Budapest, épp emiatt elképzelhetetlen, hogy valaki gyalog induljon el benne bárhova is, pláne mert télen is simán 25 fokos meleg van. Az ott eltöltött három napom alatt összesen annyi gyalogátkelőhelyet láttam, ahánnyal itthon egy tíz perces belvárosi séta alatt találkozom. Az embertelen távok miatt mindenki kocsival közlekedik, akinek pedig nincs autója, az taxival, ami szintén megfizethető, hisz a benzin szinte ingyen van az itthoni árakhoz képest. Persze van közösségi tömegközlekedés is, de a metróig is autóval mennek az emberek, ha épp nem a megálló közvetlen közelében laknak. Ha pedig az ott élők sétálni akarnak, akkor is autóba ülnek, hogy eljussanak egy olyan helyre, amit úgy építettek ki, hogy lehessen ott sétálni.

Az enyém nagyobb!

Valamiért már az első nap folyamatosan a ValóVilág jutott eszembe Dubajról, aztán rájöttem, hogy azért,

mert a város olyan, mint egy 25 éves fiú, aki állandóan a pöcsét mutogatja.

Ebben később megerősített az idegenvezetőnk is, aki a Marinán vezetett végig minket egy motoros gumicsónakban. Azzal kezdte, hogy ez a legnagyobb, ember alkotta öböl a világon, ahol a legmagasabb felhőkarcolók állnak, bennük a legdrágább lakásokkal, a partszakasz végén pedig ott áll a London Eye mása, a Dubai Eye, amiről szintén büszkén jelentette ki, hogy ugyanolyan, mint a londoni, csak kétszer nagyobb. Az egyórás hajótúra alatt egyszerre éreztem magam lenyűgözve és elborzadva. Tényleg gyönyörű látvány a rengeteg kivilágított felhőkarcoló meg az égősorral díszített pálmafák, és az is elképesztő élmény, amikor mindennek a közepén megszólal a müezzin, és az imára hívás alatt minden más elcsendesedik.

Galéria
Éjszaka is megállás nélkül építik a várost, van egy állandó alapzaj - Fotó: Mészáros Juli/24.hu

Egy idő után azonban rettenetesen nyomasztó érzés lett rajtam úrrá,

pláne amikor belegondoltam, hány ember halt bele abba, hogy ez az egész felépüljön.

Mert ebbe tényleg sokan belehalnak azon indiai vendégmunkások közül, akiket úgy dolgoztatnak gyakorlatilag rabszolgaként az építkezéseken, hogy az országba érkezésük után elveszik az útlevelüket. Dubaj legmagasabb épületét, a 830 méter magas Burdzs Kalifát is valószínűleg hasonló vendégmunkások húzták fel. Ez viszont nem feltétlenül jut eszébe azoknak, akik a belépőjegy megvásárlása után megnézik a torony évekig tartó építéséről szóló kiállítást, illetve a beállított, stockfotónak is beillő csoportképeket a boldogan mosolygó emberekről – mérnökökről és építőmunkásokról –, akik összerakták a világ legmagasabb épületét. Amit mint minden rendes múzeumot, szintén egy ajándékbolton keresztül lehet elhagyni, csak ebben az esetben ez a bolt a Dubai Mall, vagyis a világ egyik legnagyobb bevásárlóközpontja.

Ökoturizmus, mesterséges tóval

Csúnya hazugság lenne, ha azt mondanám, egyáltalán nem éreztem jól magam a dubaji utazásom alatt, mert az a program kifejezetten tetszett, amikor elvittek minket a hegyekbe, vagyis a Dubajtól másfél-két órányi autóútra fekvő Hattába, ami nemcsak azért volt jó, mert körülbelül 5 fokkal volt hűvösebb, mint a városban, vagy mert a természetben voltunk, hanem mert odafelé végre láthattam egészen emberközeli dolgokat is, amit nem szögmérővel készítettek, vagy arannyal futtattak körbe.

De csak odafelé, mert a Hattában – amit „ökoturisztikai desztinációként„ pozícionálnak a régióban, és ahol őfelsége Abdulla Al Habbai, a Meraas-csoport elnökének elképzeléseit próbálják megvalósítani, például „gazdasági lehetőségeket kínálnak a fiataloknak, a helyi vállalatoknak és vállalkozóknak” –, már ismét minden nagyon megtervezett volt. Feldobtak a Hollywood-felirathoz hasonlóan egy Hatta-feliratot a hegyoldalra, illetve felújítottak – vagy felépítettek – egy réginek tűnő falut a hegy lábánál, na meg felhúztak egy kalandparkot, ahol lehet extrémsportolni, illetve olyan durván felszerelt lakókocsikban és konténerházakban szállást bérelni éjszakánként úgy 50 és 80 ezer forint között, amikben mindennek érzi magát az ember, csak nomádnak nem.

Ennyi pénzért egyébként egy tízméteres szakaszon is terepjáró golfautókkal cipelik mindenhova az embert a környéken, főleg ha megtudják, hogy valamelyik média képviselője.

Galéria
Konténerházak - Fotó: Mészáros Juli/24.hu

A közelben van egy mesterséges tó is egy hatalmas duzzasztógáttal, rajta az Emírségek első elnöke, a néhai Zájed bin Szultán Ál Nahján, illetve a 2006-ban elhunyt Maktúm bin Rásid Ál Maktúm sejk arcképével. Az uralkodók – a régi, a jelenlegi, vagy a soron következő – képei egyébként mindenhol ott vannak. Hotelekben, óriásplakátokon, felhőkarcolók oldalán, viszont ha az ember giccses szuvenírt akar hazavinni valamelyik ízléstelen barátjának, mondjuk egy hűtőmágnest az uralkodó fotójával, akkor meg van lőve.

Még a piacon is teljesen hülyének néztek, amikor ilyet kerestem. Helyette viszont lehet venni tevetejcsokit meg sáfrányos pisztáciát, illetve ezeken kívül minden olyan dolgot, amit itthon is meg lehet kapni, csak itt közben arab és indiai árusok vesznek körbe rettenetesen agresszívan, miközben úgy próbálják becsalogatni a boltjukba a fehér, európai nőket, hogy azokat Lady Gagának, Shakirának, esetleg Angelinának hívják, a férfiakat pedig Jack Sparrow-nak.

Közelebb van, mint New York és megfizethető

Ha valaki felhőkarcolókat akar látni testközelből, az tényleg menjen Dubajba, már csak azért is, mert olcsóbban megússza, mint mondjuk New Yorkot. Egyrészt közelebb van, másrészt viszonylag megfizethető hely – egy négycsillagos hotelben reggelivel együtt négy éjszaka két fő számára simán kijön körülbelül 150 ezer forintból. Ha emellett láblógatos nyaralásra készül az ember, akkor érdemes a tengerpart közelében keresni szállást, mert a legtöbb helyen ingyenes szabadstrandok vannak, így ezzel is lehet spórolni. A szupermarketekben és egyszerűbb éttermekben a magyarországiakhoz hasonló árak vannak, az élvezeti cikkek viszont drágábbak, vagy sok helyen nem is kaphatók, ilyen például az alkohol. Van közösségi közlekedés is, de érdemes taxival menni, mert sokkal olcsóbb, mint a budapesti. Szóval nem akarok én senkit lebeszélni Dubajról, izgalmas hely, csak városnézés közben meg kell próbálni elfelejteni a rabszolgamunkát, a végtelen pazarlást és a környezetszennyezést.

Hiába gyűjtöd szelektíven a szemetet, amíg ott van Dubaj

Nem vagyok rajongó típus, és szeretek mindenre cinikusan nézni, épp ezért próbáltam most nagyon visszafogni magam és pozitívan hozzáállni Dubaj szórakoztatónak szánt parkjaihoz, de sajnos nem tudtam nem gyűlölni ezeket. A Miracle Garden nevű virágoskertben még egész elfogadó voltam, bár itt se nagyon értettem, mi értelme van egy helynek, ahol muskátli meg petúnia van még csak nem is felfuttatva, hanem kis műanyagkaspókban felpakolva hatalmas, Donald kacsákat, macikat és repülőgépet formázó, több méter magas műanyagállványokra. Világosan látszott, hogy a nyári időszakra a parkot bezárják, mert azt a hőséget a 0-24-es locsolás ellenére már a muskátli meg a petúnia sem éli túl, és a virágokat műanyag kaspóstul kivágják a szemétbe, majd a következő szezonra újabb virágokat dobálnak fel az állványokra, amiket természetesen újraépítenek, nehogy megunják azokat látogatók.

De ennél is van értelmetlenebb hely Dubajban: a Global Village — valahogy így képzelem el a poklot.

Itt jutott eszembe először a Hülyék Paradicsoma című, 2006-os film, ami arról szól, hogy a távoli jövőben odáig jut az emberiség, hogy energiaitallal locsolják a növényeket, majd csodálkoznak, hogy minden kipusztul. A Global Village nevű helyet úgy harangozták be nekünk, hogy itt felhúzták a világ összes, de legalábbis jelentősebb országára jellemző épületet, ezeknek az aljában pedig meg lehet ismerni az adott országokra jellemző kultúrát.

Azt gondoltam, hogy akkor majd a mini Eiffel-torony aljában lehet bagettet enni, illetve a Big Ben mellett kenhetem lemon curddel a pirítóst, és már előre húztam a szám, pedig akkor még nem sejtettem, hogy sikoltozva tapsikolnék az örömtől, ha tényleg ez lenne ott. Mert a Global Village ezzel szemben egy hatalmas Nyugati téri aluljáró. Mintha az Asia Center nem egy plázaépületben lenne, hanem egy parkban, ahol az üzleteket hatalmas, rikító színekben és fényekben pompázó műanyag pavilonok mögé rejtenék. Ugyanazt a gagyit lehetett megvenni a kínai, az európai, az orosz, az amerikai, vagy a marokkói pavilon alatt található üzletsorokon – cipőt, zoknit, pólót, krémeket, meg műanyagjátékokat. És ezért belépőt is kérnek, sőt még VIP-bejárat is van.

Galéria
Global Village - Fotó: Mészáros Juli /24.hu

Igazán mély depresszióba pedig akkor estem, amikor az itteni idegenvezetőnk büszkén mesélte, hogy

a féléves, októbertől márciusig tartó szezon után ezt a helyet mindig porig rombolják, majd a nulláról újraépítik, hogy máshogy nézzenek ki az épületek, hisz ha ugyanúgy nézne ki a hely, nem térnének vissza a látogatók.

Igen, egy budapesti állatkertnyi területen álló műanyagépületet lezúznak, majd szemétre dobnak, és ezt évente megismétlik. Szóval gyűjtheted otthon szelektíven a szemetet, járhatsz munkába biciklivel és elzárhatod a vizet fogmosás közben, de minek, amíg ott van Dubaj.

Kiemelt kép: Mészáros Juli/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik