Aki Dubajba egy olyan városból érkezik, mint Budapest, ahol simán állnak 1200-as évekből származó épületek, az hangosan röhög majd, amikor meglátja egy a várost promózó szórólapon vagy plakáton a heritage (örökség) vagy a history (történelem) szavakat. Dubajról ugyanis a hatvanas évekig gyakorlatilag senki nem hallott. Addig csak egy halászfalu volt, aztán észrevették, hogy a halakon és a gyöngyön kívül van olaj is, emiatt rengeteg indiai és pakisztáni költözött oda, akiknek köszönhetően a lakosság egy-két év alatt megháromszorozódott, a város pedig irdatlan fejlődésbe kezdett az olajból dőlő pénzből. Az olaj azonban nem tart örökké, Dubaj viszont szeretne továbbra is gazdag maradni, így most ingatlanfejlesztésből és turizmusból terveznek megélni. Ennek pedig az a következménye, hogy a homokból hónapok alatt nőnek ki újabb felhőkarcolók, illetve felfoghatatlan méretű, turista-szórakoztató parkok.
Budapest nem egy apró város – ha gyalog szeretnénk egyik végéből a másikba elsétálni, az legalább hét órán át tartana, mert több mint 30 kilométerről beszélünk. Dubaj közel nyolcszor akkora, mint Budapest, épp emiatt elképzelhetetlen, hogy valaki gyalog induljon el benne bárhova is, pláne mert télen is simán 25 fokos meleg van. Az ott eltöltött három napom alatt összesen annyi gyalogátkelőhelyet láttam, ahánnyal itthon egy tíz perces belvárosi séta alatt találkozom. Az embertelen távok miatt mindenki kocsival közlekedik, akinek pedig nincs autója, az taxival, ami szintén megfizethető, hisz a benzin szinte ingyen van az itthoni árakhoz képest. Persze van közösségi tömegközlekedés is, de a metróig is autóval mennek az emberek, ha épp nem a megálló közvetlen közelében laknak. Ha pedig az ott élők sétálni akarnak, akkor is autóba ülnek, hogy eljussanak egy olyan helyre, amit úgy építettek ki, hogy lehessen ott sétálni.
Az enyém nagyobb!
Valamiért már az első nap folyamatosan a ValóVilág jutott eszembe Dubajról, aztán rájöttem, hogy azért,
Ebben később megerősített az idegenvezetőnk is, aki a Marinán vezetett végig minket egy motoros gumicsónakban. Azzal kezdte, hogy ez a legnagyobb, ember alkotta öböl a világon, ahol a legmagasabb felhőkarcolók állnak, bennük a legdrágább lakásokkal, a partszakasz végén pedig ott áll a London Eye mása, a Dubai Eye, amiről szintén büszkén jelentette ki, hogy ugyanolyan, mint a londoni, csak kétszer nagyobb. Az egyórás hajótúra alatt egyszerre éreztem magam lenyűgözve és elborzadva. Tényleg gyönyörű látvány a rengeteg kivilágított felhőkarcoló meg az égősorral díszített pálmafák, és az is elképesztő élmény, amikor mindennek a közepén megszólal a müezzin, és az imára hívás alatt minden más elcsendesedik.
Egy idő után azonban rettenetesen nyomasztó érzés lett rajtam úrrá,
Mert ebbe tényleg sokan belehalnak azon indiai vendégmunkások közül, akiket úgy dolgoztatnak gyakorlatilag rabszolgaként az építkezéseken, hogy az országba érkezésük után elveszik az útlevelüket. Dubaj legmagasabb épületét, a 830 méter magas Burdzs Kalifát is valószínűleg hasonló vendégmunkások húzták fel. Ez viszont nem feltétlenül jut eszébe azoknak, akik a belépőjegy megvásárlása után megnézik a torony évekig tartó építéséről szóló kiállítást, illetve a beállított, stockfotónak is beillő csoportképeket a boldogan mosolygó emberekről – mérnökökről és építőmunkásokról –, akik összerakták a világ legmagasabb épületét. Amit mint minden rendes múzeumot, szintén egy ajándékbolton keresztül lehet elhagyni, csak ebben az esetben ez a bolt a Dubai Mall, vagyis a világ egyik legnagyobb bevásárlóközpontja.
Ökoturizmus, mesterséges tóval
Csúnya hazugság lenne, ha azt mondanám, egyáltalán nem éreztem jól magam a dubaji utazásom alatt, mert az a program kifejezetten tetszett, amikor elvittek minket a hegyekbe, vagyis a Dubajtól másfél-két órányi autóútra fekvő Hattába, ami nemcsak azért volt jó, mert körülbelül 5 fokkal volt hűvösebb, mint a városban, vagy mert a természetben voltunk, hanem mert odafelé végre láthattam egészen emberközeli dolgokat is, amit nem szögmérővel készítettek, vagy arannyal futtattak körbe.
De csak odafelé, mert a Hattában – amit „ökoturisztikai desztinációként„ pozícionálnak a régióban, és ahol őfelsége Abdulla Al Habbai, a Meraas-csoport elnökének elképzeléseit próbálják megvalósítani, például „gazdasági lehetőségeket kínálnak a fiataloknak, a helyi vállalatoknak és vállalkozóknak” –, már ismét minden nagyon megtervezett volt. Feldobtak a Hollywood-felirathoz hasonlóan egy Hatta-feliratot a hegyoldalra, illetve felújítottak – vagy felépítettek – egy réginek tűnő falut a hegy lábánál, na meg felhúztak egy kalandparkot, ahol lehet extrémsportolni, illetve olyan durván felszerelt lakókocsikban és konténerházakban szállást bérelni éjszakánként úgy 50 és 80 ezer forint között, amikben mindennek érzi magát az ember, csak nomádnak nem.
A közelben van egy mesterséges tó is egy hatalmas duzzasztógáttal, rajta az Emírségek első elnöke, a néhai Zájed bin Szultán Ál Nahján, illetve a 2006-ban elhunyt Maktúm bin Rásid Ál Maktúm sejk arcképével. Az uralkodók – a régi, a jelenlegi, vagy a soron következő – képei egyébként mindenhol ott vannak. Hotelekben, óriásplakátokon, felhőkarcolók oldalán, viszont ha az ember giccses szuvenírt akar hazavinni valamelyik ízléstelen barátjának, mondjuk egy hűtőmágnest az uralkodó fotójával, akkor meg van lőve.
Még a piacon is teljesen hülyének néztek, amikor ilyet kerestem. Helyette viszont lehet venni tevetejcsokit meg sáfrányos pisztáciát, illetve ezeken kívül minden olyan dolgot, amit itthon is meg lehet kapni, csak itt közben arab és indiai árusok vesznek körbe rettenetesen agresszívan, miközben úgy próbálják becsalogatni a boltjukba a fehér, európai nőket, hogy azokat Lady Gagának, Shakirának, esetleg Angelinának hívják, a férfiakat pedig Jack Sparrow-nak.
Hiába gyűjtöd szelektíven a szemetet, amíg ott van Dubaj
Nem vagyok rajongó típus, és szeretek mindenre cinikusan nézni, épp ezért próbáltam most nagyon visszafogni magam és pozitívan hozzáállni Dubaj szórakoztatónak szánt parkjaihoz, de sajnos nem tudtam nem gyűlölni ezeket. A Miracle Garden nevű virágoskertben még egész elfogadó voltam, bár itt se nagyon értettem, mi értelme van egy helynek, ahol muskátli meg petúnia van még csak nem is felfuttatva, hanem kis műanyagkaspókban felpakolva hatalmas, Donald kacsákat, macikat és repülőgépet formázó, több méter magas műanyagállványokra. Világosan látszott, hogy a nyári időszakra a parkot bezárják, mert azt a hőséget a 0-24-es locsolás ellenére már a muskátli meg a petúnia sem éli túl, és a virágokat műanyag kaspóstul kivágják a szemétbe, majd a következő szezonra újabb virágokat dobálnak fel az állványokra, amiket természetesen újraépítenek, nehogy megunják azokat látogatók.
Itt jutott eszembe először a Hülyék Paradicsoma című, 2006-os film, ami arról szól, hogy a távoli jövőben odáig jut az emberiség, hogy energiaitallal locsolják a növényeket, majd csodálkoznak, hogy minden kipusztul. A Global Village nevű helyet úgy harangozták be nekünk, hogy itt felhúzták a világ összes, de legalábbis jelentősebb országára jellemző épületet, ezeknek az aljában pedig meg lehet ismerni az adott országokra jellemző kultúrát.
Azt gondoltam, hogy akkor majd a mini Eiffel-torony aljában lehet bagettet enni, illetve a Big Ben mellett kenhetem lemon curddel a pirítóst, és már előre húztam a szám, pedig akkor még nem sejtettem, hogy sikoltozva tapsikolnék az örömtől, ha tényleg ez lenne ott. Mert a Global Village ezzel szemben egy hatalmas Nyugati téri aluljáró. Mintha az Asia Center nem egy plázaépületben lenne, hanem egy parkban, ahol az üzleteket hatalmas, rikító színekben és fényekben pompázó műanyag pavilonok mögé rejtenék. Ugyanazt a gagyit lehetett megvenni a kínai, az európai, az orosz, az amerikai, vagy a marokkói pavilon alatt található üzletsorokon – cipőt, zoknit, pólót, krémeket, meg műanyagjátékokat. És ezért belépőt is kérnek, sőt még VIP-bejárat is van.
Igazán mély depresszióba pedig akkor estem, amikor az itteni idegenvezetőnk büszkén mesélte, hogy
Igen, egy budapesti állatkertnyi területen álló műanyagépületet lezúznak, majd szemétre dobnak, és ezt évente megismétlik. Szóval gyűjtheted otthon szelektíven a szemetet, járhatsz munkába biciklivel és elzárhatod a vizet fogmosás közben, de minek, amíg ott van Dubaj.
Kiemelt kép: Mészáros Juli/24.hu
