De ne ugorjunk ennyire előre! Április 20-a, szombat, délelőtt 11 óra. Rögtön ahogy belépünk a Hotel Magyar Király aulájába egy „szerelemasztal” fogad minket. Itt ma minden róluk szól. Az esküvőszervező, Tóth Mariann szinte tárlatvezetést tart nekünk a szállóban, mindenütt szerelmi ereklyék, emlékek, mérföldkövek, fotók.
Találkozásuk után három hónappal, Attila az El Caminóra indult, egy képet látunk az asztalon, ami a repülőtéren készült, amikor eljegyezték egymást, a másik kép a székesfehérvári első közös sétájukat örökíti meg. Ezen a napsütéses, felhőtlen április napon, Szabó Győző, mint anyakönyvvezető előtt tesznek újra fogadalmat egymás, és szeretteik előtt.
A Magyar Király Szálló képviseletében Molnár Enikő elárulja nekünk, hogy a vendégek egy nagyon kedves ajándékot kapnak távozáskor: egy könyvjelzőt, négy fényképpel, amin Zitáék életéből válogatott jelenetek láthatók, a tavasz, nyár, ősz és a tél jegyében. Az ültető kártyáikat saját maguk készítették, melynek egyik oldalán az látható, ahogy Zita hívja a vendéget, a másik oldalon pedig az, ahogy Attila.
Az esküvő szervezője, Tóth Mariann hozzáteszi: a két és fél éve történt felújítás óta, ez a legelső olyan esemény, ami nagyon közel áll a szívünkhöz. Nagy megtiszteltetés, hogy Zita minket választott, hogy élete legcsodálatosabb napját velünk tölti. Nem szeretnénk, ha celeb esküvőnek titulálnák ezt az eseményt. Visszafogottság, egyszerűség jellemzi, egyszóval egy hagyományos esküvőt álmodtunk meg, ahol a romantika kapta a főszerepet. Hihetetlenül jó menyasszony Zita, hiszen sok mindenben kikérte a tanácsunkat. Külön forgatókönyv készült az esküvőre, mindent velünk csináltatott: az idejét is mi osztottuk be, nagyon alkalmazkodó ember, megkönnyítette a dolgunkat.
A szervezésben ő nem nagyon vett részt, két hete bejött hozzám, a szállodába egy cetlivel, amire a lakodalom létszámát írta. Soha a szervezés alatt nem érzékeltette, hogy ő híres ember lenne. A Mamma Mia stílust és a „zöld” esküvőt pedig közösen találtuk ki a virágossal – teszi hozzá az esküvőszervező.
Zitát a készülődés percei közben zavarhatom, az első emeleti lakosztályban találkozunk. Interjú közben sminkelik, telefon csörög, válaszol a kérdéseimre, közben befut a koszorúslány, és a férj, Attila. Közben valaki kiabál: „Zita, megjött a stáb!” Fényképezik. Ő beszélget velem tovább, mindezt teljes nyugalomban és harmóniában. Jó a közelében lenni.
Először is adódik a kérdés, hogy milyen érzés egy „háborús övezet” kellős közepén kimondani a boldogító igent? (a Magyar Király előtt rehabilitálódik a belváros, munkagépek folyamatos, zúgó hangja, kordonok, traktorok, és rengeteg sóder látható, a szerk.)
Engem nem nagyon izgat, de azt már megbeszéltük, hogy a virágcsokor dobáskor a Vörösmarty Színház elé megyek, hiszen az is egy gyönyörű épület, és technikailag így tudjuk megoldani. Gondoltam a kisfiúk majd élvezik ezt, lesz némi szórakozásuk, hogy ilyen nagy gépeket láthatnak. Nem tudtam, hogy mikor lesz itt építkezés, azért választottuk ezt a dátumot, mert anyukámnak április 21-én van a 60. születésnapja, így egybekötöttük a két jeles eseményt. Én vagyok az utolsó gyermeke, aki férjhez ment, hiszen már a nővérem és az öcsém is megházasodott. Ezért szerettem volna ezt születésnapi ajándéknak.
Hiszel az égi jelekben?
A szimbólumokat, jelképeket mindig figyelem, és észreveszem, hiszen ezek nagyon fontos momentumai az életünknek. Egy házasságkötés is ünnep és szimbólum. Sokan azt mondják, hogy „ez csak papír”. Mi a baj a papírral? Egy házasság szimbóluma annak, hogy két ember együtt szeretne élni az életben. Nekem ez egy külön ajándék, hogy Szent Iván éjszakáján találkoztunk először Attilával, hogy rá három hónapra megkérte a kezem, de mikor? Előtte arcon dobtak egy csokorral egy esküvőn úgy, hogy leghátul álltam, Attila kézilabdás unokahúga úgy beledobta az arcomba, majdnem eltört az orrom. Másnap hajnalban a repülőtéren Attila megkérte a kezem. Rá három hónapra összeházasodtunk, a karácsony előtti utolsó ügyfélfogadást néztük ki, ez december 21-e volt, a beharangozott világvége napja, pont a tél kezdete.
Mi a különbség, főleg érzetben, lelkületben az első, és a mostani esküvő között? Mit éreztek most? Nosztalgiát, felhőtlen örömet, vagy most is izgultok?
Más érzés. Akkor, ott, karácsony előtt az esküvőnk meglepetés volt az anyósoméknak, akkor az volt az izgalom, hogy nagyon örüljenek. Adtunk egy ajándékot, miközben tényleg össze akartuk kötni az életünket. Boldog voltam.
Most sokan megkérdezték tőlem, hogy izgulok-e? Egyáltalán nem érzek izgalmat, annyira várom, hogy minden szerettem itt legyen. Örülök, hogy az öcsém hazajött Londonból, hogy itt lesz a nővérem a három gyermekével, hogy itt lesznek a barátaim, a rokonaim Kőszegről, Nagykanizsáról, akiket olyan ritkán látok. Fantasztikus, hogy akiket szeretsz, egy helyen vannak. Együtt a család, és ettől hihetetlenül boldog vagyok. Persze lehet, hogy amikor már rajtam lesz a ruha, megjelenik majd az izgalom is.
Ahogy hallgatlak, olyan érzésem támad, hogy a nagy találkozás Attilával, az eljegyzés, az esküvő, olyan, amiről minden nő, sőt már kislány is álmodik. Filmbe illő.
Én mindig azt éreztem, és gondoltam, hogy álomszerű lesz minden, és hogy csak így szeretnék férjhez menni egyszer. Inkább továbbléptem kapcsolatokból, de érezni akartam azt a felemelő örömöt, és boldogságot, amit most érzek. Meseszerű. Az öcsém mondta azt, hogy kicsit irigyel ezért az érzésért, mert benne vagyok a mámorban és a szerelemben. Teljes sodrás. Érzem, és tudom, hogy ez az érzés nem fog szűnni.
Elmeséled, hogy találkoztatok Attilával?
Barátnőm, és a tanúm, Ramóna mondogatta régen, mikor egyedülálló voltam: „Zita gyere már le Fehérvárra, hagyd ott a várost, kikapcsollak!” Erős személyiségű nő, és nagyon akarta, hogy jöjjek. Azt gondoltam: „mit akar a sors tőlem, miért hív ennyire ide? Jó, átadom magam!” Volt egy szabad hétvégém, eljöttem. Az egész napot együtt töltöttük Ramival, majd erősködött, hogy üljünk ki egy kávézó teraszára, bemutat valakit. Ekkor még azt hittem, hogy neki tetszik ennyire egy férfi, hogy mindenáron be szeretné nekem mutatni.
Kint limonádéztunk Ramónával a kávézó teraszán, amikor megérkezett Attila. Első pillantásra nagyon szimpatikus volt, és mint kiderült, Rami nekem szánta. Este újra találkoztunk, akkor már nagyon jó volt Ati mellett állni, hozzáérni. A buliban Neki két nő udvarolt, nekem három férfi. Soha nem értem még haza fél 5-kor, ekkor megtörtént, végigbeszélgettük az egész éjszakát, táncoltunk, fantasztikus volt! Másnap már vacsorázni hívott, ekkor Balatonfüreden voltam, egy Herendi kiállítást nyitottam meg. Írtam egy smst-t, hogy „várlak 9-kor a mólón!” Hosszú fehér ruhában voltam, a kiállításon pedig kaptam egy gyönyörű virágcsokrot. Szép zene szólt, az ismerősöm volt a Dj, mikor meglátott azt mondta, úgy nézel ki, mint egy menyasszony! Erre azt válaszoltam, hogy „Nézd, most fogom megismerni a férjem”. Ekkor ő bemondta a mikrofonba, hogy „Zita keresi Attilát!” Megvacsoráztunk, majd visszamentünk a mólóra táncolni, a Dj végig romantikus számokat játszott.
A lánykérés derült égből villámcsapásként ért?
Mondtam az öcsémnek, mikor Attila kihívott Barcelonába, hogy biztos megkéri a kezem. De arra nem számítottam, hogy már az elutazása előtt feleségül kér. Nagyon jól időzített, boldog menyasszonyként engedtem útjára.
Szeretsz itt lakni? Szereted Székesfehérvárt?
Nagyon. Milyen érdekes, hogy a Fehérvári úton volt az RTL sokáig. Ekkor még nem is nagyon ismertem Székesfehérvárt. Volt itt pár éve egy fotózásom, pont ebben a szállodában, azzal a tervezőlánnyal, aki a menyasszonyi ruhámat készítette. Aztán mindig jöttem Atihoz, és nagyon megszerettem ezt a várost. A történelmi részek is elvarázsoltak. Emlékszem, álltam egy kőtábla előtt, ami Székesfehérvár ezeréves történelmi múltját hirdette, odajött hozzám egy ember, hogy még soha nem látott senkit ennyi ideig nézegetni ezt a táblát. Amikor felmerült az összeköltözés, egy percig nem gondolkodtam. Tudtam, hogy jövök. Én faluban éltem 15 évig, aztán Szentendrén is laktam 12 évig. Nekem ez a környezet sokkal inkább az otthonom. Régebben is sokszor költöztem, az előző otthonaim mindig sokáig bennem maradtak, de most nincs ilyen érzésem. Nagyon hamar feladtam a régi otthonon. Megtaláltam a helyem.
Végül a férjhez, vagyis ezen a napon a vőlegényhez fordulok:
Ha jól tudom, nem kedveled a nyilvánosságot, sikerült valamelyest megszokni, hogy a nyilvánosságot viszont érdeklitek?
Nem kellett megszoknom. Nem is arról van szó, hogy kerülném a nyilvánosságot. Úgy gondolom, hogy ez a mi magánéletünk, és bármennyire is kíváncsi ránk a közvélemény, nem szeretnék éhségcsillapító lenni. Tőlünk egyébként sem fognak olyan sztorikat és híreket kapni, ami a bulvárról szól.
A szállóból való távozásomkor pillantok meg a „szerelem asztalkáján” egy bekeretezett, kinyomtatott e-mailt, amit Zita az első találkozás után írt édesanyjának, öccsének és nővérének: „Szeretném, ha tudnátok, találkoztam valakivel, aki… azt hiszem a férjem lesz. Ezt érzem. Minden sejtemben átjár a boldogság. Minden érintése, szava, mosolya, nekem tetsző… átjár a lénye. Mintha az égiek nekem tervezték volna. Más, mint eddig. Érzem, hogy ő is ezt érzi. Hihetetlen. Mese, valóság összefonódik. Soha nem láttam ennyire a jövőmet. Tudom, hogy mellette boldog leszek, pont úgy, amire vágytam, és vártam.”
Legközelebb délután találkozunk a házaspárral, amikor visszatérnek abba a kávézóba, ahol korábban megismerkedtek. A koronázó városban újra felvették ez esküvői ruhákat, miközben belefutottak az országos kórustalálkozó kecskeméti csapatába. A királyok városában, királyi párként ünnepelték őket a fiatalok.
