Akinek a labda volt a kabalája

Öcsi bácsi, Puskás Öcsi, Pancho. Kinek ez, kinek az, de egy biztos, Puskás Ferenc örök. Ő a legismertebb magyar, akit mindenhol szerettek, bárhol fordult meg, és ehhez kétség sem fér. Ha még mindig köztünk lenne, talán épp most fújná el tortáján a 86 pislákoló lánggal égő gyertyát, de már közel hét éve itthagyott minket.

Egy labdarúgónál persze a számok, egy csatárnál főleg a gólok árulkodnak arról, mit is tett le az asztalra. Puskás természetesen a legjobbak közé tartozik ezek alapján. Mégis, kevés lenne pusztán az emlékezetes meccseit, góljait, sikereit feleleveníteni.

Középpontban a labda

„Én imádtam a futballt! Imádtam a családomat és mindig a futballpályán jártam, engem több más nem érdekelt. Az én kabalám mindig a labda volt. Akkor éreztem magam biztosnak, amikor a labda nálam volt, vagy ha a labdába belerúghattam…^” – mondta egyszer Puskás, és ezt el is hihetjük neki. Nem véletlenül volt nyolcszor gólkirály, és akkor még a válogatottat is vegyük a listához: a magyar nemzeti csapat legeredményesebb futballistája a maga 84 találatával.

Az Aranycsapattal sosem jutott fel a csúcsra, 1956-ban pedig emigrált , és Spanyolországban találta meg számításait. Emiatt sokan megvetették, a sajtó nem beszélt róla, és 1981-ig haza sem térhetett. Ez idő alatt a Real Madriddal sikert sikerre halmozott, máig nincs olyan labdarúgó, aki egy BEK/BL-döntőn négy gólt tudott volna szerezni: Puskásnak ez sikerült, 1960-ban, az Eintracht Frankfurt ellen.

Visszavonulása után edzőként kereste a kenyerét. Legnagyobb sikere az volt, amikor 1971-ben BEK-döntőbe vezette a görög Panathinaikoszt.

Elismeréseket gyűjtve

„Az egész ember csupa nemeslelkűség, mindig bőkezű volt azzal, aki tőle valamit kért. S mindenekfölött jóbarát. Én örülök, hogy együtt játszottam Puskással, s hogy ma is barátja vagyok. A labdarúgás szenvedélye örökre összeköt bennünket!” – ezek Alfredo Di Stefano szavai, aki hat szezonon át volt csapattársa a Blancóknál.

Puskásról mindenki, akivel találkozott, csak elismerően beszélt. Korszakos zsenik, mint például Johan Cruyff, Franz Beckenbauer és Di Stefano is a legnagyobbak között emlegették. A Száguldó Őrnagytól – a Budapest Honvéd a Magyar Honvédséghez tartozott, innen a becenév – joggal tartottak az ellenfelek a gyepen, hiszen félelmetes bal lába bármikor elsülhetett. Egy anekdota szerint az egyik meccsén jobb lábbal próbált gólt rúgni, de a lövés a kapust találta el, akinek az összes bordája eltört, ezért a későbbiekben csak a gyengébb bal lábát használta a kapura lövéshez.

Talán legismertebb gólját is ballal zúdította a kapuba: a 6-3-as sikerrel végződő angol–magyaron, Szepesi György szavaival élve: „elhúzza Wright mellett a labdát, az évszazad mérkőzésén az évszázad gólja”.

Spanyolországi tartózkodása során sem felejtett el magyarnak lenni. Egy történet szerint Papp László 1963-ban Madridban lépett szorítóba egy spanyol ökölvívó ellen. Természetesen a spanyol sportoló számára kedvezett a hangulat és a hazai pálya előnye, de Puskás elintézte, hogy magyar szurkolás is hallatszódjon a lelátóról, ugyanis Kubala Lászlóval karöltve spanyol munkanélkülieket bérelt fel, hogy magyarul buzdítsák Papp Lászlót. Ez olyan erőt adott a magyar bokszolónak, hogy legyőzte Folledót, és megnyerte az Európa-bajnoki címet.

1981-ben hazatért, a Magyarország–Anglia vb-selejtező előtt megrendezett Budapest-vidék öregfiúk gálán köszöntötte a közönség.

Pelé egyszer azt mondta, „Puskás – ha ma élne a televízió és az internet korában – a legnagyobb labdarúgó lenne, nemcsak itt a földön, de még a Holdon is”. Lehet, hogy Öcsi bácsi a gravitációt, és a fizikai korlátokat is legyőzte volna, azonban az Alzheimer-kórral ő sem tudta felvenni a versenyt. 2000 után folyamatosan betegségekkel küzdött, végül 2006. november 17-én légzési és keringési elégtelenség következtében elhunyt.

Így búcsúzott tőle egykori klubja, a Real Madrid:

Kövess minket a Facebookon is!