Forma-1

13 hónapja nem történt ilyen a Forma-1-ben

Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok német versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat. A német pilóta pályafutása során 53. alkalommal, Szingapúrban pedig ötödször győzött. A második helyen csapattársa, a monacói Charles Leclerc, a harmadikon pedig a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen végzett.

Már a időmérő edzés alapján az előrejelzések is Ferrari-siker jósoltak a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon, ahol Charles Leclerc és Sebastian Vettel az első, valamint a harmadik helyről rajtolt.

A rajt jól sikerült, csupán néhány kisebb koccanás történt, amelyek miatt Carlos Sainz Jr. (McLaren), Nico Hülkenberg (Renault) és George Russell (Williams) is bokszba hajtott. Az élen Leclerc állt, megelőzve Lewis Hamiltont (Mercedes) és Vettelt.

Nem rágták le a nézők a körmüket izgalmukban, szép komótos tempóban zajlott a verseny,a legsietősebbnek Daniel Ricciardo tűnt, a Renault ausztrál pilótája a mezőny végén rajtolhatott, próbált is minél feljebb jönni.

A kerékcserék miatt a 20. körben Vettel megelőzte csapattársát, a versenynek volt egy olyan szakasza, hogy még első gumijaival pályán lévő Antonio Giovinazzi állt az élen – az Alfa Romeo azonnal posztolta is viccesen, hogy most kellene befejezni a versenyt.

A 31-32. körben helyre állt a világ rendje, a két Ferrari visszavette a vezetőhelyet, közben Giovinazzi összeütközött Ricciardóval, mindketten kénytelenek voltak a bokszba hajtani.

A 35. körben Romain Grosjean (Haas) és Russell ütközött, utóbbi számára éget is ért a verseny. A törmelékek miatt bejött a pályára a safety car, de hiába távozott a 40. körben, hamarosan vissza kellett jönnie, Sergio Pérez (Racing Point) autója ugyanis olyan helyen adta fel a szolgálatot, ahol nagyon útban volt.

Az 50. körben újra a biztonsági autóé volt a főszereplő, ezúttal Danyiil Kvjat (Toro Rosso) ütközött Kimi Räikkönennel (Alfa Romeo), a finn bal első kereke kitört, így kénytelen volt feladni a versenyt.

A hajrában már semmi sem változott, egy unalmas versenyen Vettel lett az első, aki a tavalyi Belga Nagydíj után tudott ismét nyerni, Leclerc megőrizte a második helyet (a Ferrari a 2017-es Magyar Nagydíj óta először duplázott), a harmadik Max Verstappen (Red Bull), a negyedik Hamilton, az ötödik Valtteri Bottas (Mercedes) lett.

A világbajnokság jövő vasárnap Szocsiban az Orosz Nagydíjjal folytatódik.

Szingapúri Nagydíj (61 kör, 308,706 km, a pontszerzők)

1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:58:33.667 óra
2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 2.839 másodperc hátrány
3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 4.161 mp h.
4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 4.852 mp h.
5. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 6.620 mp h.
6. Alex Albon (thaiföldi, Red Bull) 11.777 mp h.
7. Lando Norris (brit, McLaren) 15.033 mp h.
8. Pierre Gasly (francia, Red Bull) 15.779 mp h.
9. Nico Hülkenberg (német, Renault) 16.777 mp h.
10. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 17.959 mp h.

 

A leggyorsabb kör: 1:42.301 perc, Kevin Magnussen (dán, Haas), 20. kör

 

A vb-pontversenyek állása 15 futam után (még 6 van hátra). pilóták: 1. Hamilton 296 pont 2. Bottas 231 3. Leclerc 200 4. Verstappen 200 5. Vettel 194 6. Gasly 69

 

csapatok: 1. Mercedes 527 pont 2. Ferrari 394 3. Red Bull 289 4. McLaren 89 5. Renault 67 6. Toro Rosso 55

Kiemelt fotó: Mladen ANTONOV / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik