Forma-1

Az ipswichi halász fia, aki magasba emelte, majd tönkretette a Forma-1-t

Valtteri Bottas Mercedeshez szerződésével úgy tűnt, a legfontosabb kérdések eldőltek a Forma-1-ben a szezon rajtjáig. Aztán hétfő este robbant a bomba, ugyanis Bernie Ecclestone bejelentette, távozik a száguldó cirkusz éléről. Az angol úriember negyven év után köszön el, helyét az új tulajdonos, a Liberty Media igazgatósági elnöke, Chase Carey veszi át.

Leváltottak. Csak úgy távozom. Ez hivatalos, már nem én irányítom a cége. Chase Carey veszi át a helyemet

– nyilatkozta hétfőn a 86 esztendős Ecclestone.

Lássuk, hogy lett a korábbi pilótából a világ egyik legbefolyásosabb sportvezetője.

Fiatalon megfertőzte a benzingőz

Bernard Charles Ecclestone 1930. október október 28-án, az angliai Ipswichben született egy halász fiaként. Még gyerek volt, amikor családjával a London déli vonzáskörzetében található Bexleyheath nevű kisvárosba költözött. A kis Bernie 16 évesen úgy érezte, ideje otthagyni az iskolát, és inkább elment dolgozni a helyi gázüzembe.

Már kamaszként megfertőzte a benzingőz, elkezdett versenyezni, a munka mellett pedig alkatrészekkel és használt motorokkal bizniszelt.

Az üzlet annyira jól ment, hogy hősünk otthagyta a gázüzemet, és barátjával, Fred Cromptonnal közösen Compton & Ecclestone néven saját motorkerékpár kereskedést nyitott.

Ecclestone később kivásárolta Comptont és Nagy-Britannia legnagyobb motorkerékpár kereskedő hálózatává építette ki cégét.

19 évesen kipróbálta a versenyzést is, de miután Brands Hatch-ben egy Formula–3 versenyen balesetet szenvedett, inkább az üzletre koncentrált.

Forma-1-be be, Forma-1-ből ki

Nyolc évvel a balesete után visszatért a versenypályára, de már nem versenyzőként, hanem menedzserként. 1957-ben megvásárolta a Connaught Formula–1-es csapatot és a walesi Stuart Lewis-Evans-szel elindult a világbajnokságon. Sajnos a versenyző az 1958-as szezon végén a marokkói futamon halálos balesetet szenvedett, így Bernie hátat is fordított az F1-nek.

Fotó: Getty Images/DPA
Fotó: Getty Images/DPA

A Forma-1-ben egyébként két versenyhétvégén is részt vett, mint pilóta. 1958-ban Monacóban és a Brit Nagydíjon volt ott, igaz a versenyen nem állt fel a rajtrácsra, mert nem tudta kvalifikálni magát.

A 60-as években többször kilátogatott a versenyekre, ahol barátságot kötött a Cooper csapat menedzserével, aki bemutatta neki a fiatal osztrák pilótát, Jochen Rindtet. Ecclestone a osztrák menedzsere és üzleti partnere lett.

A sors fura fintora, hogy őt is elveszítette. Rindt 1970-ben, Monzában az időmérő edzésen szenvedett halálos balesetet.

Ecclestone-ban mély nyomot hagyott barátja elvesztése, és újra hátat fordított a sportágnak.

Jöttek a sikerek

A Forma-1 mindenható urának is nevezett brit két évvel Rindt halála után visszatért a sorozatba, miután  1972-ben megvásárolta Ron Tauranactól a Brabham csapatot, amely a kezei között a Formula–1 egyik élcsapatává vált.

Látta, hogy a sorozat nagyon szervezetlen, ezért komoly lépesre szánta el magát több istálló tulajdonosával.  1974-ben Colin Chapmannel, Teddy Mayerrel, Max Mosley-val, Ken Tyrrell-lel és Frank Williams-szel megalapította a Forma 1-es konstruktőrök szövetségét, a FOCA-t. 

Az újonnan alakult szervezet 1975-ben harcba szállt az FIA-val, jobb rendezést és nagyobb részesedést követelve a bevételből. Később a tévés közvetítési jogok megszerzésére is kísérletet tett a FOCA, amelynek vezetője 1978-tól Bernie Ecclestone, a szervezet jogi tanácsadója pedig Max Mosley lett. A Formula–1 kereskedelmi jogait érintő vita évekig elhúzódott.

Fotó: Getty Images/AFP/APA/Herbert Neubauer
Fotó: Getty Images/AFP/APA/Herbert Neubauer

Végül 1981-ben a Concorde-egyezmény zárta le a háborút, amelyben a FOCA kapta meg a tévés közvetítések jogát.

Ecclestone csapata, a Brabham, a pályán is maradandót alkotott,  1981-ben és 1983-ban a brazil Nelson Piquet világbajnok lett az istálló pilótájaként.

Elhagyta a csapatot

1987-ben az első Concorde-egyezmény lejárt, Ecclestone-t pedig megválasztották FIA PR-elnökhelyettesévé. A Brabhamra ezért egyre kevesebb ideje maradt, így 1988-ban eladta a csapatot az Alfa Romeónak.

A kereskedelmi és tévés jogok értékesítése abban az időben nem volt egyszerű feladat. Ezért a csapatok, melyek ezek felett rendelkeztek, szerettek volna megszabadulni ettől a feladattól. Bernie elvállata a munkát, ami nem kis kockázattal járt.

Kezdésnek létrehozta a FOPA-t, amely az F1 kereskedelmi jogai fölött rendelkezett. A bevétel 47%-át a csapatok kapták, 30%-a az FIA-t illette, 23 százalék pedig a FOCA-é lett. Az üzlet aranybányának bizonyult: Bernie Ecclestone 1993-ban már évi 45 millió dollárra tett szert.

A Formula-1 felvásárlása és “tönkretétele”

1995-ben az FIA úgy döntött, hogy bérbe adja a kereskedelmi jogokat Ecclestone cégének, a FOM-nak. A csapatok  felháborodtak a döntésen és amikor 1997-ben a Concorde-egyezmény újbóli meghosszabbítására került sor, a McLaren, a Williams és a Tyrrell nem volt hajlandó aláírni a szerződést. Végül persze ők is beadták a derekukat.

Irányításával a száguldó cirkusz egyre jobban ellaposodott. 

A folyamatos szabályváltoztatások után egy laikus nem is tudta értelmezni, mi miért történik épp. Ahelyett, hogy az istállók között nőtt volna a különbség, az olló egyre nagyobbra nyílt.

Kis túlzással nagyítóval kellett keresni a jó és izgalmas futamok, melyek nem az időjárási körülmények miatt alakultak úgy, ahogy.

Az utóbbi években a Mercedes megállíthatatlan volt, ha nincs Lewis Hamilton és Nico Rosberg csatája, unalom fulladt volna a sorozat.

Kérdés, a Liberty Media milyen újítást tud hozni a sorozatba. Nem könnyű örökséget vesznek át, az biztos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik