Foci

A horvátok egy életre meggyűlölhették Cristiano Ronaldót

Rengeteget foglalkoztunk mi is a londoni FIFA-gálával, ahol Luka Modricot választották meg az Év legjobb futballistájának, miközben Cristiano Ronaldo például ahogy az UEFA-gála alkalmával, úgy most is kihagyta a díjátadót. Sokak szerint ez nem lehet véletlen, az európai szövetségnél is a horvát játékos nyert, most a nemzetközi szövetség is Modricot méltatta, lehetséges, hogy Ronaldo már előre tudta a végeredményt.

Fabio Capello keményen beleszállt Cristiano Ronaldóba és Lionel Messibe
A 72 éves edző nem fogta vissza magát, amikor a FIFA-gáláról hiányzó sztárokról beszélt.

A nemzetközi sajtószemléből látszik, hogy a horvátok felültek erre a narratívára, és nagyon keményen beleálltak a portugál szupersztárba.

A Sportske Novosti azt írja, hogy „Ronaldo egója még a sportolói klasszisánál is nagyobb”, majd hozzáteszik, hogy „nem hajlandó egy másik sportoló mögött állni, és még kevésbé hajlandó gratulálni.”

A 24Sata szerint azért nem ment el Londonba, mert nem tudta elviselni, hogy üres kézzel távozzon a gáláról, míg az Index.hr csak ennyit ír: „Modric ugyan Cristiano Ronaldótól nem kapott elismerést, de a háromszoros világbajnok Pelé, valamint az igazi Ronaldo az elsők között gratulált neki.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik