Foci

Doll: Tárgyalunk Mandzukiccsal, de ront a helyzetünkön, hogy kiestünk az EL-selejtezőből

Az OTP Bank Ligában a címvédő Vidit és a tavaly aranyérmes Budapest Honvédot tartja a két forduló után százszázalékos teljesítménnyel éllovas Ferencváros legnagyobb riválisának Thomas Doll vezetőedző.

Most már elég régóta itt dolgozom, a Vidi és a Honvéd mindig az élvonalba tartozik, de bármelyik évben csatlakozhat hozzájuk egy meglepetéscsapat

– válaszolt a csütörtöki sajtótájékoztatón az MTI kérdésére a német szakember, aki szerint nem az a legfontosabb, hogy mit akarnak elérni, ha nem az, hogy napról napra elvégezzék a munkát és mérkőzésről mérkőzésre olyan mentalitást és teljesítményt mutassanak a pályán, amivel meccseket lehet nyerni.

A bajnoki címet nem papíron osztják ki. De persze bajnokok akarunk lenni, főleg mert jövőre lesz a klub alapításának 120. évfordulója.

Az MTI érdeklődésére arról is beszélt, hogy a sok új érkező után mostanra nemcsak kialakult a keret, hanem össze is állt a csapat annak ellenére is, hogy vannak hiányzók sérülések miatt, név szerint Amadou Moutarit, Botka Endrét és Otigba Kennethet említette.

Tréfásan megjegyezte, tárgyalásban állnak Mario Mandzukiccsal, akinek nagyon örülne, de a tárgyalási pozíciójukat rontotta, hogy a zöld-fehérek kiestek az Európa Liga-selejtezőben.

„Hét-nyolc új játékost kell integrálni, márpedig a világbajnokságon is láttuk, mennyire fontos az összetartás és a csapategység” – mondta Doll, aki a megfelelő mentalitást is kiemelten fontosnak nevezte, és erre példaként a német válogatott korai vb-búcsúját említette, szerinte a Nationalelfből hiányzott az alázat és az elszántság. „Minden évben elment egy-két kulcsjátékos, akiket nem mindig könnyű pótolni, de idén ez most jól sikerült” – fogalmazott.

Doll szót ejtett a korai, első körös EL-búcsúról is: bevallotta, annak ellenére, hogy a Makkabi Tel-Aviv ellen nem a Ferencváros volt a favorit, a búcsút követően érezni lehetett, hogy mindenki nagyon csalódott, a játékosok, a szakmai stáb tagjai, a vezetők, a szurkolók egyaránt. Megjegyezte, szerinte apróságokon múlt a párharc, amelyet összesítésben 2-1-re vesztett el a csapata, példaként említette, hogy az első meccsen a hosszabbításban egyenlített az izraeli rivális, amely három éve a BL-, az elmúlt két idényben pedig az EL-főtáblán szerepelt.

Az FTC a magyar bajnokság harmadik fordulójában a Haladást fogadja szombaton, ezzel kapcsolatban megjegyezte, nem szabad elbizakodottnak lenniük attól, hogy az első két körben négyszer-négyszer sikerült az ellenfelek kapujába találniuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik