Amióta szervezett kereteken belül űzik a labdarúgást, a futballisták egy része általában a visszavonulása után is marad a sportágban, leginkább edzőként. Ez igaz a sztárokra is, mindig akad közülük jó néhány, aki edzősködni kezd, noha ahogy nőtt az aktív játékosként megkereshető összeg nagysága, úgy lettek egyre többen, akik inkább a kevesebb stresszt és felelősséget választják.
Talán ez a folyamat az angol futballban a legnyilvánvalóbb, ahol a Premier League és a vele járó iszonyatos pénz átírta a szabályokat az elmúlt két évtizedben. Nemcsak angol edzőből lett kevesebb, hanem a korábbi sztárok közül is a többség inkább tévés szakkommentátornak állt, semmint az edzősködést válassza. Ez világosan látszik abból, hogy míg a hetvenes-nyolcvanas évek legnagyobb angol játékosai mind évekig dolgoztak menedzserként az élvonalban (Kevin Keegan, Glenn Hoddle, Bryan Robson, Trevor Francis stb.), addig a későbbi generációk nagyjai közül senki sem futott be edzőként komolyabb karriert, sőt, a túlnyomó többség meg sem próbálkozott az edzősködéssel.
Alan Shearer (ő egy rövid, sikertelen kirándulást legalább tett a menedzsment világába a Newcastle élén), Steve McManaman, Paul Scholes és a többiek bőven megelégednek azzal, hogy néha elmondják a magukét valamelyik tévében, amivel anyagilag is jól járnak, és nem kell kockáztatniuk a renoméjukat sem. Sőt, vannak olyanok is, mint David Beckham, aki kerek perec megmondta, hogy nem érdekli az edzősködés, és nyilván a személyes brandje sem igényli a menedzseri munkát.
Ez a folyamat változhat most meg, hiszen ezen a nyáron gyors egymásutánban három egykori neves angol futballista ült le a kispadra, közülük is különösen a két egykori világklasszis középpályás, Steven Gerrard és Frank Lampard esete keltett nagy érdeklődést: játékosként ugye ugyanazon a poszton játszottak, az angol válogatott kapitányai pedig egyiket se merték kihagyni, aminek aztán a csapat látta a kárát, a Gerrard kontra Lampard vita azóta is kísérti őket.
Ezért is különösen érdekes, hogy ugyanabban a hónapban kezdtek dolgozni menedzserként mindketten: Gerrard a skót Rangers, Lampard pedig az angol másodosztályú Derby County élén. Harmadikként pedig velük együtt indítja menedzseri karrierjét a harmadosztályú Fleetwoodnál az a Joey Barton is, aki ugyan közel sem ért el olyan eredményeket, mint két neves kollégája, viszont a botrányaival tett róla, hogy róla is rendszeresen írjanak az újságok.
És ha már botrányhősök, a közelmúlt Premier League-kiválóságai közül még két másik angolt találunk, aki mostanában kezdett edzősködni, és mindkettő szintén a balhésnak elkönyvelt játékosok közé tartozik: Lee Bowyer (Charlton) és Kevin Nolan (Notts County). Mire számíthatunk a rövidesen induló idényben a pályakezdő menedzserektől?
Nagy klub, nagy kockázat
A csak nevében arany angol aranygeneráció legjobbjai közül Gerrard volt az, aki régóta tudatosan edzőnek készült, és egyből a visszavonulása után munkába is állt. Ilyen értelemben nem olyan meglepő, hogy máris kapott egy kispadot, de azért sokan óvják attól, hogy rögtön egy ilyen hatalmas feladattal kezdi az edzői pályáját, amibe már jó pár tapasztaltabb szakember is belebukott (csak az elmúlt másfél évben három is).
Gerrard eddigi edzői múltja kimerül a Liverpool korosztályos csapatainál végzett munkában: tavaly megkapta az U18-as csapatot, és egy évet le is húzott a fiataloknál. Úgy látszik, ezt már elegendő tapasztalatnak érzi, hiszen még a liverpooli edzősködés előtt, közvetlenül a visszavonulása után már tárgyalt az akkor harmadosztályú Milton Keynes Donsszal, de végül pont a szükséges tapasztalat hiányára hivatkozva mondott nemet a klubnak. Igaz, az 54-szeres bajnok, világhírű Rangers kicsit más szint, mint az ambiciózus angol kiscsapat, de pont ez a feladat legnagyobb veszélye is.
A Rangersnél ugyanis amennyire vonzó, hogy 50 ezren járnak a meccsekre, annyival nagyobbak a várakozások is: könnyű elképzelni, milyen hangulatba kerülne ez az 50 ezer ember, ha esetleg az örök rivális Celtic felmossa a Rangersszel a padlót a saját pályáján.
Ez utóbbi ráadásul a papírforma, hiszen a zöld-fehérek évek óta állandó BL-résztvevők és kimagaslanak a gyengécske skót bajnokságból, míg az évekig alsó osztályokba száműzött, botrányból botrányba tántorgó Rangers hosszú évek után kezd csak odajutni, hogy egyáltalán gondolat szintjén megpróbálja utolérni a Celticet. Gerrarddal szemben pedig az az elvárás, hogy bajnoki címre is esélyes csapatot formáljon, épp eleget nézték már, ahogy a Celtic valódi ellenfél nélkül húzza be egymás után a bajnoki címeket évek óta.
A gond csak az, hogy a katasztrofálisan irányított klub anyagilag nincs egy súlycsoportban a riválisával, és egyszerűen nem reális azt gondolni, hogy majd Gerrard személye elég lesz ahhoz, hogy klasszis játékosok adják majd egymásnak a kilincset a klubnál.
Gerrard mindenesetre hatalmas lendülettel látott munkához, szerződtetett hat játékost, kölcsönbe hozott még négy másikat, miközben legalább ennyi futballistától meg is vált. A várakozásoknak megfelelően használta a liverpooli kapcsolatait: két fiatal ígéret kölcsönbe jött, korábbi csapattársát, a jobbhátvéd Jon Flanagant pedig végleg megszerezték a Vörösöktől. Jöttek még páran a Premier League-ből (köztük a Burnleytől érkező Scott Arfield a legnagyobb név), és leigazolták a skót válogatott kapust, Allan McGregort is, miközben Gerrard a nemzetközi piacot se hanyagolta el.
Hogy aztán ez elegendő-e ahhoz, hogy befogja egykori menedzsere, Brendan Rodgers Celticjét, vagy egyelőre inkább csak a tavalyi ezüstérmes Aberdeent kéne utolérni, az jó kérdés, de Neil Critchley (aki szintén a Liverpool utánpótlásában dolgozik) szerint Gerrard abszolút alkalmas a feladatra:
Ezen a szinten az edzősködés arról szól, hogyan kezeled a játékosaidat, és Stevennek pont ez az egyik erőssége
– mondta Critchley, aki nem kételkedik benne, hogy Gerrard készen áll a szintlépésre. Az Európa Ligában eddig jól is szerepel a csapat, de igazán jövő vasárnap, augusztus 5-én a szintén éremért hajtó Aberdeen ellen bizonyíthatja is, hogy így van.
Intelligens játékosból elegáns edző
Gerrarddal ellentétben Frank Lampard nem látott egyből munkához a visszavonulása után, hanem a BT, majd a BBC szakkommentátoraként dolgozott, de közben arról beszélt, edzőnek készül, és más, kényesebb kollégáival ellentétben őt az sem riasztaná el, ha nem rögtön egy topcsapatnál kapna állást, hanem az alsóbb osztályokban kellene dolgoznia.
Idén januárban már komolyan felmerült a neve a harmadosztályú Oxford kispadjára, de akkor végül mégsem így alakult, Lampard pedig inkább Premier League-csapatok edzéseit figyelte, illetve volt klubjánál, a Chelsea-nél igyekezett minél többet tanulni, miközben letette a szükséges edzői alapvizsgát.
Lampardról tudni kell, hogy a legintelligensebb futballisták között tartották számon, a médiaszereplésein is látszott, hogy nem passzol a fociedzőkről régen elterjedt ordítozós, tréningruhás bunkó sztereotípiába, sőt (az első sajtótájékoztatóján elárulta, hogy nem melegítőben ül majd a padra). Éppen ezért nem meglepő az a tudatosság sem, amivel az edzősködést előkészítette, és amikor idén májusban megérkezett a megfelelő ajánlat a Derby Countytól, azt is alaposan megfontolta.
A Derbyvel ráadásul jobban is jár Gerrardnál, hiszen nem lesz annyira reflektorfényben, és még a várakozások sem annyira túlzók, mint a Rangersnél. Igaz, a Kosok már évek óta hiába kergetik a feljutás délibábját, és annak ellenére is a Championshipben ragadtak, hogy komoly összegeket öltek a csapatba. A tulajdonos, Mel Morris azonban most úgy döntött, a kipróbált nevek helyett inkább kockáztat, és Lampard mellett döntött.
Persze abban bízhatott, hogy Gerrardhoz hasonlóan Lampard is rendelkezik némi kapcsolati tőkével a volt klubjánál, és ebben nem is kellett csalódnia. Első lépésben másodedzőnek elhozta a Chelsea korosztályos csapatainál sikerrel dolgozó Jody Morrist, másodikban pedig egy évre kikölcsönözte a Kékek talán legtehetségesebb fiatal játékosát, a támadó középpályás Mason Mountot, aki akár az év igazolása is lehet.
Emellett Lampard láthatóan látványosabb focit akar játszatni a csapatával, mint elődje, a szurkolók által a defenzív stílusa miatt bírált Gary Rowett, és ezzel már az előkészületi meccseken maga mellé állította a közönség legjavát. Persze ez a bizalom gyorsan semmivé válhat, ha az éles meccseken nem teljesít megfelelően a Derby, de ez a fiatalokra építő, bátor focit játszó csapat könnyen meglepetést okozhat a Championshipben.
Lampard – aki azt mondja, Carlo Ancelottitól és José Mourinhótól tanult a legtöbbet, de egyik volt mesterét sem fogja utánozni – egyelőre rendkívül alázatosnak, felkészültnek és tudatosnak tűnik, és pontosan tudja, hogy a futballistaként elért eredményei nélkül nem kaphatott volna ilyen jó állást, viszont innentől csak rajta múlik, mihez kezd a lehetőséggel.
30 millióan várják a bukását
Joey Barton a tehetsége alapján akár lehetett volna csapattársa Gerrardnak és Lampardnak a válogatottban, ha nem ő is azon a poszton játszott volna, ám mindössze egyszer volt erre alkalma (akkor pont Lampardot váltotta). A középpályás hamar hírhedtté vált az állandó balhéi és a folyton kitörésre kész agresszivitása miatt: egymást követték a verekedések, akár a pályán, akár szurkolókkal, akár vadidegenekkel az utcán, és a szájára sem tett lakatot, bárkinek beszólt nyilvánosan, ha úgy hozta a kedve.
Erre ráment a karrierje is, Bartont egyre rosszabb csapatok merték csak szerződtetni, majd a játékos pályafutásának egy nyolc hónapos eltiltás vetett véget, tiltott sportfogadások miatt.
Mindeközben Barton ámulatba ejtette a közvéleményt, amikor karrierje utolsó szakaszában váratlanul intelligens ember benyomását kezdte kelteni a Twitter-bejegyzéseiben, és talán ezek az addig rejtett mélységek győzték meg a feltörekvő Fleetwood vezetését, hogy Barton alkalmas lehet a harmadosztályban játszó csapat irányítására.
Bár ő maga azt nyilatkozta, 30 millióan örülnének a bukásának, valójában a futballnak mindig is szüksége lesz a Bartonhoz hasonló, megosztó egyéniségekre, a meccs utáni nyilatkozatait pedig már előre várhatjuk. Mondhatnánk, hogy a Fleetwood nem igazán nagy kockázat, hiszen akkor se történik katasztrófa, ha valahol a League One középmezőnyében végeznek, de Bartonról tudtuk, hogy egy üres szobában is képes verekedést kirobbantani, ezért biztosan nem lesz unalmas éve a csapatnak. A kérdés az, hogy edzőként lehiggad-e, és tanult-e annyit kedvenc edzőjétől, a Burnleyt sikeresen irányító Sean Dyche-tól, hogy ő is képes legyen jó közösséget kialakítani.
A saját horgásztavát hagyta ott a kispadért
Nincs túl jó híre Lee Bowyernek sem: az ugyancsak egyszeres válogatott középpályás az angol sajtó első számú közellensége is volt egy időben, a Leeds játékosaként rasszista indítékból elkövetett súlyos testi sértéssel vádolták egy ázsiai diák összeverése miatt (végül felmentették), majd ő volt az is, aki egyszer meccs közben verekedett össze a saját csapattársával, Kieron Dyerrel, és futballistaként nem fukarkodott a brutális szabálytalanságokkal sem.
Amikor aztán visszavonult, az első hírek arról szóltak, hogy innentől kezdve egy másik szenvedélyének, a horgászatnak szenteli az életét; meg is vásárolt egy horgásztavat Franciaországban.
Mégis foglalkoztatta az edzősködés gondolata is, és nevelőklubjánál, a Charltonnál kezdett dolgozni, majd tavaly nyáron már az első csapatnál lett másodedző. Miután most tavasszal az addigi menedzser, Karl Robinson távozott, kinevezték megbízott menedzsernek, és mindenki legnagyobb meglepetésére a forrófejű, közveszélyes focistából megfontolt, halkszavú edző lett, aki összekapta az addig eléggé szétszórt benyomást keltő Charltont, és rájátszást érő helyre vezette. Ott ugyan már kikaptak a Shrewsburytől, de Bowyer így is várakozáson felül teljesített a csapattal, és talán véglegesítenék is, ha nem épp tulajdonosváltás történne a klubnál. Ez azonban meglehetősen nyögvenyelősen halad, ezért Bowyer továbbra is megbízott menedzserként vezeti a Charltont, és nem feltétlenül rajta múlik, lesz-e állása jövő ilyenkor is a klubnál, de ha így folytatja, talán máshol is kaphat lehetőséget az edzői kiteljesedésére.
Már 33 évesen edző lett
A Bolton, a Newcastle és a West Ham egykori középpályása, Kevin Nolan sem tartozott a közkedvelt angol játékosok közé: sokak szemében már eleve negatívum, hogy ő volt Sam Allardyce kedvenc játékosa, akit minden klubjához magával vitt, de még többen vannak, akik emlékeznek arra a kétlábas, brutális belemenésére, amivel majdnem egy évre harcképtelenné tette az Everton csatárát, Victor Anichebét.
Nolan ettől függetlenül nem volt rossz futballista, mindig is valódi egyéniségnek tűnt, akinek a vezetői képességei már játékosként is megmutatkoztak.
Ebből a szempontból tehát nem lehetett annyira meglepő, amikor mindössze 33 évesen kinevezték a Leyton Orient játékos-edzőjének. Ez a kaland ugyan nem tartott sokáig, de egy évvel később új lehetőséget kapott, a League Two-ban játszó (vagyis negyedosztályú) Notts County szerződtette, ezúttal már csak menedzserként.
Nolan elég energikus és ambiciózus edző benyomását keltette, az első teljes idényében a csapat sokáig feljutó helyen állt, végül meg kellett elégednie a rájátszással, ahol aztán a Coventry legyőzte őket, de ott kivételesen súlyos játékvezetői hibák is közrejátszottak az eredményben. A Notts County mindenesetre elégedett az egyik legfiatalabb angol menedzserrel, és bíznak benne, ebben az idényben már sikerül a feljutás, Nolan pedig ebben az esetben már jobb ajánlatokban is reménykedhetne.
Borítókép: Frank Lampard és Steven Gerrard szakértenek tavaly augusztusban. Fotó: Mike Hewitt/Getty Images
