A Magyar Kupa-döntőt követte? Vagy mint egykori kispesti, csak a Honvéd meccseit figyeli itthon?
Nem titok, hogy a Kispestnek szorítok, nagyon szép éveket töltöttem el az akadémiájukon, de természetesen néztem a kupadöntőt. Az első félidő nem volt túl kiemelkedő, de a második annál fordulatosabb és izgalmasabb lett. Az újpesti Zsótér Donát gólja pedig azt hiszem, bármelyik pályán megállná a helyét.
Biztos jó érzés most újpestinek lenni, de azért dunaszerdahelyinek sem rossz. A szlovák bajnokság utolsó fordulójában, a rózsahelyi, Ruzomberok elleni idegenbeli meccs Önöknek is felért egy kupadöntővel.
Ez talán túlzás, de tény, hogy az Európa-liga indulás is elég komoly tét. Nem szerettünk volna play offot játszani azért, hogy kiharcolhassuk a nemzetközi szereplést. Igazából nem volt rajtunk a kupadöntőkéhez hasonló nyomás. A is szurkolók sokat segítettek. Az utolsó forduló előtt háromból három meccset veszítettünk, pedig bármelyiken bebiztosíthattuk volna a dobogót. Ennek ellenére a drukkereink végig támogattak minket és mi is azt éreztük a csapaton belül, hogy csak idő kérdése és meglesz az a győzelem, amivel matematikailag is biztossá válik a siker.
Ehhez a matematikai bizonyossághoz járult hozzá az emlegetett találkozón két góllal és két gólpasszal. A vége 4-0, idegenben.
És ha van egy kis plusz időm, szerintem a mesterhármas is összejön. De a mester úgy döntött, hogy 65 perc után lehoz. Ezt kicsit sajnálom, de ezt leszámítva minden bejött azon a mérkőzésen nekem és a csapatnak is. Igyekeztem nagyon koncentrált lenni. Amikor megtudtam, hogy kezdő leszek, leültem és elképzeltem magamnak a meccset, a legapróbb jelenetekig. Arra gondoltam, hogy a 20. percig megszerzem a vezető gólt a csapatnak. A tizenkilencedikben jött is.
Érdekes az élet. Emlékszem, mikor legutóbb találkoztunk, az alapszakaszban épp 2-1-re verték a Slovant. Kalmár Zsolt óriási gólt rúgott a hajrában. Az ünneplés közepette viszont arról jártak a hírek, vezetőedzőjük, Marco Rossi a siker ellenére is a lemondását fontolgatja, annyira szívére vette, hogy a közönség elődjét, László Csabát éltette a meccs előtt és alatt. Mostanra gondolom, megfordult a helyzet.
Az ősz elején többször is téma volt a mester távozása, de a lehető legjobb választ adta a kritikusoknak. Az idei lett a DAC történelmének legjobb szezonja. Előzetesen a felsőházi rájátszást tűztük ki célul, magunk elé, majd miután ez megvolt, az 50 pontos klubrekord beállítását. Ebből aztán 57 lett és a dobogó harmadik foka. Úgy, hogyha van egy kis szerencsénk, talán még előrébb is végezhettünk volna. Elég csak az utolsó előtti körben, épp a Slovan elleni meccsre gondolni, ahol úgy kaptunk ki 1-0-ra, hogy a 90. percben duplakapufát lőttünk és hiába pattant vissza a labda a csatárunk elé, az üres kapu mellé küldte. Ennek ellenére ünnepeltek és tapsoltak minket. És az edzőnk nevét is skandálták, többször is.
Mitől működik a DAC?
Milyen edző Marco Rossi?
Rendkívül taktikus, jól felkészült. Igazi stratéga. Nem tudja meghazudtolni olasz mivoltát: a védekezésre óriási hangsúlyt fektet. Az ősszel rengeteg munkánk volt abban, hogy az általa preferált, a Juventus vagy épp a Napoli által alkalmazott 3-5-2-es hadrendet megtanuljuk a lehető legjobban. A Nápoly a kedvenc csapata és sokat merített az ő játékukból az idén. Többször is elemeztük a meccseiket, ami érdekes élmény volt, de eléggé bevált. A másik, amit fontos kiemelni Rossiról, az a hév és mentalitás, amivel a meccsnapokat végig tudja pörögni. Sokszor mondta nekünk, hogy a hét hat napján bármikor, bármivel fordulhatunk hozzá. Aznap viszont, mikor mérkőzés van, átmegy diktátorba, nincs kérdés és nincs lelki pátyolgatás. Feladat van, amit meg kell oldani.
A kispesti kötődésük előkerült szezon közben?
Amikor először találkoztunk, gratuláltam neki a Honvéddal nyert bajnoki címhez. Természetesen ő is tudta, hogy egy időben Kispesten nevelkedtem, de ennél több szerepe nem volt a múltunknak a közös munkában. A szakmai stáb többi tagjával más a helyzet – velük dolgozott együtt Magyarországon is -, ők sokszor nosztalgiáztak, meséltek. Szép történet az, ahogy a Honvéd tavaly bajnok lett itthon. Kicsit hasonló a miénkhez Dunaszerdahelyen. De azért valahol nagyon más is. Mindenesetre számomra mindkettő azt bizonyítja, miért szép a labdarúgás.
Mervó Bencével és Kalmár Zsolttal a hírek szerint olyanok voltak idén, mint a három muskétás.
Nagyon jó barátok lettünk. Bence sajnos nem kapott túl sok játéklehetőséget, gyakran hátráltatták sérülések és bár idő közben felépült, a csapatnak jól ment, ilyenkor pedig egyik edző sem változtat sokat. Remélem a későbbiekben lesz lehetősége bizonyítani, mert elképesztő dolgokra képes a kapu előtt. Zsolttal szerencsére nagyon sokat játszhattunk egymás mellett. Nyolcas és tízes pozícióban is bizonyított idén, viszi is vissza a Lipcse, úgyhogy most megbomlik ez a trió. Szerintem jó hatással vagyunk, voltunk egymásra. Az utolsó fordulóban elért duplámmal megelőztem a házi góllövőlistán, ami azért fontos, mert szinte az egész szezonban előttem állt és sokat szívta is vele a vérem. De ez igazából motiváló volt mindkettőnknek.
Ez volt a második idénye Dunaszerdahelyen. Anno a holland élvonalból tette át a székhelyét, amivel sokakat meglepett. Miért döntött így?
Miután feljutottunk, egy sok szempontból tanulságos és pozitív idény végén osztályozóval ki is estünk az első osztályból a De Graafschappal. Eztán döntenem kellett. Csak abban voltam biztos, hogy élvonalbeli csapatnál akarok futballozni. Volt több lengyel ajánlatom, mellette pedig a dunaszerdahelyi…
Talán nem túlzás, ha azt mondom, tízből kilenc és fél futballista a lengyel bajnokságot választaná, ha a szlovák az alternatíva.
De Dunaszerdahely volt az alternatíva.
A nemzeti összetartozás szimbóluma?
Lehet ezt is mondani. Ennek is megvan az érzelmi jelentősége, igen. De a szakmai érvek és elképzelések is sokat nyomtak a latba. Hogy megépül, megépült lényegében a Mol Aréna, hogy milyen akadémia rendszert mutattak be, milyen edzőkomplexumot terveztek nekünk és hogy mindezek kiépítésében mi játékosok is fontos szerepet kapunk. Ez így, együtt állt szemben a lengyel lehetőségekkel. Az sem mindegy, hogy magyarul beszélhetek a városban és Szerdahelyről két óra alatt haza tudok autózni, ha olyanom van. A Twentéhez 16 évesen kerültem ki Hollandiába, öt szezon után pedig már volt egy kis honvágyam.
Anno hároméves szerződést írt alá, még egy év van ebből hátra. Sokan ilyenkor váltanak. Önnél mik a tervek?
Még nem nagyon beszéltünk erről a menedzseremmel, de egy ilyen idény után szívesen maradnék. A hírek szerint erre a klubvezetés részéről is lenne igény. Szóval jelenleg úgy számolok, hogy folytatjuk Dunaszerdahelyen a munkát. Az Európa-liga nagy motiváció, plusz azt érzem, hogy ritka jó csapat állt össze. A szó szoros értelmében értem a csapatot. Pár sms, és együtt vacsorázunk szinte mind. Korábban ez nem mindig volt így, most viszont nagyon összetartó a brigád. Talán ennek is volt köszönhető a szezonunk. Jövőre még egy lapáttal rá is tehetnénk.
Cél a bajnoki cím?
Kimondva-kimondatlanul megfordult a fejünkben.
Álom a topbajnokság
Na de mégis, ha nem most, de mondjuk jövőre, vagy azután eljön a váltás, hol képzelné el magát szívesen?
Lengyelország továbbra is potenciális cél lehet. Tetszik az egész közeg. Bence (Mervó) is sokat mesélt róla, Wroclawban nagyon szép évet töltött, mielőtt hozzánk igazolt. Viszont, ha igazán egy álomszerződésről kell beszélni, akkor a Premier League-ben próbálnám ki magam. Sokan ilyenkor jót mosolyognak, meg legyintenek, de én azt mondom, tűzzük ki magunk elé a lehető legmagasabb célt. Merni kell álmodni.
Érdekes, hogy az angol focit említi. A hollandiai múlt, a technikás stílus miatt talán a spanyol ligát várná az ember.
Sokan mondják ezt. Lehet nem is állna tőlem messze az a foci. Ha holnap becsenget a Sevilla vagy a Villarreal, biztos nem küldöm el őket azzal, hogy márpedig csakis a Tottenhamben tudom elképzelni magam.
No, álljunk csak meg egy szóra! Miért épp a Tottenham?
Régóta az egyik kedvenc csapatom. Még Hollandiában játszottam, amikor a dán Christian Eriksen berobbant és alapemberré vált a Spursben. Egyszerre volt motiváló és lenyűgöző, hogy Hollandiából váltva ennyire kimagasló teljesítményt lehet nyújtani a Premier League-ben is. Aztán ott van Harry Kane. Egy élmény nézni a játékát. Már most is szenzációs, de néhány éven belül a világ legjobbja lehet.
És akkor Vida Kristopher adja a gólpasszt az európai aranycipőt jelentő találatához.
Mondjuk. Ez egész jól hangzik!
Ha már az Újpesttel kezdtük. Épp a lila-fehéreket tavaly hátrahagyó Enis Bardhi bizonyította idén a Levantéval, hogy nem lehetetlen megugrani a magyar bajnokság és egy európai topliga középcsapata közti különbséget…
Nem, de sajnos ritka. Nekem a magyar utánpótlásból Hollandiába kerülve is nagynak tűnt elsőre a váltás. Itthon igyekeztek a technikai elemekre helyezni a hangsúlyt. Na ezt csinálják Hollandiában is, csak háromszor nagyobb tempó mellett. Ha ki kellene emelnem a legnagyobb különbséget a két nemzet labdarúgása között, a játék gyorsasága lenne az. Szerintem ahhoz, hogy sikeresebbek lehessünk külföldön, elsősorban ebben kellene közelítenünk a Nyugathoz.
A szlovákok miben járnak előttünk? Merthogy előttünk állnak az nem igazán kérdéses, elég csak arra gondolni, hogy egy-egy csapatuk rendre odaér legalább az El-csoportkörbe, míg mi itthon már rég a „bajnokságra koncentrálunk” …
Megint csak azt tudom mondani, hogy a tempó. A szlovák bajnokságban inkább az erőfoci és a gyorsaság dominál. Egy technikás játékost, ha nem elég gyors, hamar lefaragják. Aztán utána legyen kedve cselezgetni az embernek. Megkockáztatom, hogy a magyar klubok többségénél technikailag és talán taktikailag is jobban képzett játékosállomány van, mint a szlovák csapatok nagy részénél. Ennek ellenére sajnos igaz az iménti megállapítás. Talán idén másként lesz, és legalább két magyar csapat eljut a nemzetközi kupákban a csoportkörig. Egy itthonról, egy meg Dunaszerdahelyről.
