Foci

Manchesteri este: három csúcsdöntés és egy könnyes búcsú

Szerda este a Brighton kiválóan asszisztált Pep Guardiola csapatának ahhoz, hogy több helyen átírja a sportalmanachokat.

Danilo szerzett vezetést a hazaiaknak, amit Leonardo Ulloa egalizált egy fejessel. Bernardo Silva az első félidő 35. percében billentette helyre a manchesteri szurkolók kedélyállapotát, majd a második félidő végén Fernandinho végleg mehnyugtatta őket azzal, hogy beállította a 3-1-es végeredményt. Íme az összefoglaló:


A már bajnok City győzelmével három rekordot is megdöntött:

    • idénybeli 31. győzelmét aratta, ennyit még senki sem,
    • 97 pontjával a Chelsea 2005-ös 95 pontját múlta felül,
    • 105 rúgott góljával szintén a Chelsea 2010-es 103 találatos csúcsát adta át a múltnak.

A mérkőzés után kisebb ünneplés kezdődött, amitől minden bizonnyal könnybe lábadtak a szemek az Etihad Stadionban.

A katalán mester múlt pénteken jelentette be, hogy csapata legrutinosabb játékosa, a 34 éves Yaya Tuoré elhagyja a Cityt. A védekező középpályás nyolc év alatt mindent egybevetve 316 meccsen lépett pályára a City színeiben, a Brighton ellen is a 85. percig a pályán volt, utána tapsoltatta meg Guardiola mester, majd a mérkőzés végén illő módon meg is ünnepelték a játékosát utolsó hazai meccsén.

Az elefántcsonparti középpályásnak (jobbra fehérben)testvére, Kolo (bal, fekete) és a csapatkapitány Vincent Kompany Fotó: AFP  Oli SCARFF

Ha Pep Guardiola csapata az utolsó fordulóban nyer a Southampton otthonában, úgy 100 ponttal végezhet az élen. A nap másik szenzációját a Huddersfield Town szolgáltatta. A Premier League újonca a Chelsea ellen játszott Londonban és mivel 1-1-es döntetlennel zárult a meccsük, óriási bravúrként bennmaradtak a Premier League-ben.

Angol bajnokság, Premier League, 31. és 35. fordulóból elhalasztott mérkőzési, eredmények:

Chelsea–Huddersfield Town 1–1
Gól:
Alonso 62., ill. Depoitre 50.

A 31. forduló
Leicester City–Arsenal 3–1

Gól: Iheanacho 14., Vardy 75. – 11-esből, Mahrez 90., ill. Aubameyang 53.
Manchester City–Brighton & Hove Albion 3–1
Gól: Danilo 16., Bernardo Silva 35., Fernandinho 73., ill. Ulloa 21.
Tottenham Hotspur–Newcastle United 1–0
Gól: Kane 51.

A bajnokság állása:

1. Manchester City 37 31 4 2 105–27 +78 97
2. Manchester United 36 24 5 7 67–28 +39 77
3. Tottenham 37 22 8 7 69–32 +37 74
4. Liverpool 37 20 12 5 80–38 +42 72
5. Chelsea 37 21 7 9 62–35 +27 70
6. Arsenal 37 18 6 13 73–51 +22 60
7. Burnley 37 14 12 11 35–37 –2 54
8. Everton 37 13 10 14 43–55 –12 49
9. Leicester City 37 12 11 14 52–55 –3 47
10. Newcastle 37 11 8 18 36–47 –11 41
11. Crystal Palace 37 10 11 16 43–55 –12 41
12. Bournemouth 37 10 11 16 43–60 –17 41
13. Watford 37 11 8 18 44–63 –19 41
14. Brighton & Hove Albion 37 9 13 15 34–50 –16 40
15. West Ham 36 9 11 16 45–67 –22 38
16. Huddersfield Town 37 9 10 18 28–57 –29 37
17. Southampton 37 7 15 15 37–55 –18 36
18. Swansea 37 8 9 20 27–54 –27 33
19. West Bromwich Albion 37 6 13 18 31–54 –23 31
20. Stoke City 37 6 12 19 33–67 –34 30

Ajánlott videó

Olvasói sztorik