Foci

Yaya Touré elhagyja a Manchester Cityt

Pep Guardiola, a Manchester City menedzsere pénteken jelentette be, hogy Yaya Touré a nyáron távozik.

Nem marad a következő szezonra

– mondta a katalán szakember a Guardian cikke szerint.

A 34 éves elefántcsontparti középpályás szerződése a nyáron lejár, úgyhogy szabadon eligazolhat. Touré 2010 nyarán érkezett a Barcelonától 30 millió euróért, a mostani szezonig alapembere volt az együttesnek. A 2012-es és a 2014-es bajnoki címben is kulcsszerepe volt, nyert Ligakupát, FA-kupát és Community Shieldet is a manchesteriekkel. 315 mérkőzésen 82 gólt szerzett. Ebben az idényben már csak 16 mérkőzése volt összesen, ezekből hétszer volt kezdő.

A már bajnok Citynek még két hazai meccse van a szezonból, a Brighton ellenit jövő szerdán rendezik. Pep Guardiola szerint az a találkozó a futball és Touré ünnepe lesz.

A Brighton elleni mérkőzésen pontosan azt fogja tőlünk kapni, amit megérdemel. Az egyik legszebb élményben lesz része, ami labdarúgó átélhet. Az egész meccsen a győzelemre fogunk hajtani, Yayaért akarunk majd nyerni. Pazar körülmények vannak itt Manchesterben, de a klubot a játékosok viszik előre. Yaya azért jött ide, hogy ezt a folyamatot elkezdje. Köszönettel tartozunk neki.

A Manchester City a hétvégén a Huddersfieldet fogadja, utána ünneplik majd meg hivatalosan is a bajnoki címet és mutatják be otthon a Premier League-serleget.

Nyitókép: Anthony Devlin / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik