Foci

Sergio Ramos buta volt, bukhatja a BL-elődöntőt is

A Real Madrid csapatkapitánya épp azt a hibát követte el, mint 2014-ben akkori csapattársa, Xabi Alonso.

A Michael Oliver játékvezető vagy vakmerően bátor, vagy émelyítően ostoba döntésével egészen drámai körülmények között lezáruló Real Madrid-Juventus (1-3, továbbjutott: Real Madrid 4-3-al) BL-negyeddöntő visszavágón nem léphetett pályára Sergio Ramos, mivel az odavágón összeszedett újabb sárgája miatt ki kellett hagyja a meccset.

Michael Oliver játékvezető vagy vakmerően bátor, vagy émelyítően ostoba
Az angol szerda esti, 93. percben meghozott döntésével egyszerre lett az imádat és a közutálat tárgya. Bemutatjuk az embert, aki eldöntötte a Real-Juvét.

A madridiak csapatkapitánya a lelátón feszengett. Egy darabig nézte társai erőlködését és azt, hogy a Juve egészen hihetetlen módon ledolgozza a három gólos hátrányát, de nem bírt egy helyben ülni és idővel leballagott a pálya szélére.

A 32 éves Ramos már a Santiago Bernabeu stadion játékoskijáró elejéből figyelte a meccs végkifejletét (lásd a nyitóképen, forrás AFP), így azt a jelenetsort is, amit Michael Oliver kiváltott ítéletével, no és persze Cristiano Ronaldo büntetőjét is, ami összetörte a Juventus álmát.

Nem lehet elégszer, ezért nézzük meg még egyszer a videót!

No ez hatalmas hiba volt, lévén eltiltott játékos oda nem mehet. Az UEFA-szabályzat 15. cikke szerint ugyanis azok a játékosok, akik eltiltásukat töltik, nem léphetnek a játéktérre, de a játékoskijáróba sem, mert semmilyen formában nem vehetnek részt olyan mérkőzésen, amelyre nem jogosultak.

Ha az európai futballszervezet vezetése következetes, úgy Sergio Ramos bukhatja a BL-elődöntőt is – írja a Telegraph.

2014-ben az akkor szintén Real Madrid játékos, Xabi Alonso azért nem vehetett részt csapata következő UEFA-meccsén, a Sevilla elleni európai Szuperkupa mérkőzésen, mert az Atlético Madrid elleni májusi BL-döntőt ugyan neki is ki kellett hagynia, de Gareth Bale hosszabbításban szerzett góljánál ő is befutott ünnepelni a tizedik BL-serleget.

Eredmények, Bajnokok Ligája-negyeddöntő, visszavágók:

Manchester City – Liverpool 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Gabriel Jesus (2.), ill. Mo. Szalah (56.), R. Firmino (77.)
Továbbjutott: a Liverpool 5-1-es összesítéssel.

AS Roma – FC Barcelona 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Edin Dzeko (6.), De Rossi (58. – büntetőből), Manolas (82.)
Továbbjutott: az AS Roma 4-4-gyel, idegenbeli lőtt góllal.

Real Madrid – Juventus 1-3 (0-2)
Gólszerző: Mandzukic 2., 37., Matuidi 61. ill. Ronaldo 96.
Kiállítva: Buffon 93.
Továbbjutott a Real Madrid 4-3-as összesítéssel

Bayern München – Sevilla 0-0
Kiállítva: Correa 92.
Továbbjutott a Bayern München 2-1-es összesítéssel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik