Foci

Michael Oliver játékvezető vagy vakmerően bátor, vagy émelyítően ostoba

Az angol spori szerda esti 93. percben meghozott döntésével egyszerre lett az imádat és a közutálat tárgya. Bemutatjuk az embert, aki eldöntötte a Real-Juvét.

Az angol Michael Oliver játékvezetőt hazájában azért szeretik, mert nem gondolkodik, csak dönt. Gyorsan, ellentmondást nem tűrve. Évek óta tolják, taszigálják előre a ranglétrán, de tegnap este kiderült: a forróvérűség nem biztos, hogy jó tanácsadó.

Michael Oliver vagy vakmerően bátor, vagy émelyítően ostoba.

Simán megúszhatta volna. Például azzal, hogy a Real Madrid-Juventus BL-negyeddöntő visszavágó (1-3) 93. percében úgy dönt: egyáltalán nem dönt, mert nem látta elég jól.

Buffon álomgyilkosságról, Chiellini szándékos csalásról beszélt a BL-meccs után
Az olaszok nem nyugodnak, szerintük minimum hosszabbítást érdemeltek volna.

Ebben az esetben minden megy tovább, érkezik a hosszabbítás, a fizikálisan évek óta kicsattanó Real Madrid és az ekkor már teljesítőképessége határait karcoló, hat sárga lapos játékossal saraboló Juventus pedig lemeccseli egymással a továbbjutás kérdését, ahogyan kell.

Nem így tett. Beleállt a döntésbe.

Ezen a ponton érdemes fellebbenteni a fátylat arról, hogy Oliver hosszú évek óta az angol játékvezetői kar kedvence. Tudatosan építgetik, tudatosan fényezik legendáját, és ebben a brit sajtó is lelkes támogató. Mégis, mi mással lehetne például magyarázni egy ilyen szalagcímet a szerda este után?

Azaz:

Oliver bátor volt, és helyesen döntött, amikor kiállította Gianluigi Buffont, ez is mutatja, hogy az elit tagja!

Lassítsunk egy kicsit, mert érdemes. Az egyik legtekintélyesebb brit napilap online kiadása úgy áll ki határozottan az angol bíró mellett, hogy eközben mélyen hallgat annak valódi jelentőséggel bíró ítéletéről, a befújt büntetőről. Ellenben lelkesen tapsol Buffon kiállításának, egyben levezeti belőle, hogy emberünk a legszűkebb játékvezetői elit tagja

– miközben a valóságban a nyári világbajnoki keret közelébe sem sikerült kerülnie.

Biztos, hogy itt minden rendben van?

Ahhoz viszont, hogy lássuk a lényeget, újra hátrébb kell lépnünk egy picit. Egészen Oliver pályafutásának kezdetéig.

Hősünk 25 éves korában vezette élete első meccsét az angol élvonalban – 2010 augusztusában őt delegálták egy Birmingham City-Blackburn mérkőzésre. Hogy éreztessük mekkora szó ez:

máig ő a legfiatalabb bíródebütáns a Premier League történetében.

Ugyanebben a szezonban már a kiválasztott PL-bírói kar állandó résztvevője, 2012-től a FIFA-keret tagja. 2014-ben (még mindig nincs 30 éves!) már kupadöntőt vezet, és az ő bíráskodása mellett játsszák le a hagyományos angol szezonnyitónak tartott Szuperkupa-meccset a Manchester City és az Arsenal között. 2016-ban megkapja a Ligakupa-döntő vezetésének jogát is. Nemzetközi meccseken, válogatott találkozókon, Európa-liga és BL-rangadókon fújja a sípot.

Ha csak az idei szezont nézzük, Oliver vezette a legtöbb meccset a Premier League-ben, szám szerint 26-ot, közte olyan rangadókkal, mint a(z)

  • Chelsea-Arsenal 0-0,
  • Man City-Arsenal 3-1,
  • Liverpool-Chelsea 1-1,
  • Man United-Man City 1-2,
  • Man City-Chelsea 1-0,
  • Everton-Liverpool 0-0.

Mielőtt megnéznénk, milyen ítéletek születtek ezeken a meccseken, jegyezzük meg: az egész Premier League-ben Oliver osztotta ki a legtöbb piros lapot (5) idén, és sárga lapokat tekintve (90) is egyedül Martin Atkinson szigorúbb nála. Na, de jöjjenek azok a bizonyos érdekességek:

1, A manchesteri városi rangadón sárga lappal díjazza Herrera műesését, amiről később José Mourinho úgy nyilatkozik: egyértelmű büntető volt.

‌‌

2, Ugyanezen a meccsen nagyvonalúan továbbot int Herrera és Otamendi egy másik találkozására:

3, A Chelsea-Arsenal rangadón habozás nélkül mutatja fel a pirosat David Luiznak:

4, A Manchester City-Arsenal meccsen egy ilyen leshelyzetet sikerült asszisztensével együtt nem észrevennie:

5, Ugyanezen a meccsen erre az esetre fújt be büntetőt Sterling javára és az Arsenal ellen:

5+1, A Liverpool-Chelsea rangadón (1-1) Jürgen Klopp azért kritizálta, mert csapata cserélni szeretett volna, de Oliver nem adott rá engedélyt, a következő támadásból pedig Willian kiegyenlített. A 85. percben.

Az angol stílus

A fenti gyűjtés egyet biztosan megmutat: Oliver nem kerüli a necces szitukat, sőt, szinte minden komolyabb meccsen beleáll egy-egy vitatott ítéletbe. Mer ítélkezni. Ráadásul – visszanézve az felvételeket – az esetek többségében alig habozik. Lát, érez, dönt. És vállalja a következményeket – ezért imádják őt Angliában.

Az angol játékvezetők alkalmasságával sokféle probléma szokott felmerülni, de az egyik leginkább állandó biztosan a szereplési vágy. Szinte mindegyik angol bíró imád látványosan magyarázni, teátrális mozdulatokkal ítélkezni, hosszú leckét adni egy-egy vétkes játékosnak. Az angol játékvezetés éltető eleme a szereplési vágy, ennek az ideálnak pedig Oliver tökéletesen megfelel. Nem bújik el a döntés elől, szívesen lesz főszereplő. Ezért (is) futtatják a szigeten rendületlenül.

És itt, ezen a ponton kell visszatérnünk a szerdai mérkőzés 93. percére.

Nézzük meg videón!

Lucas Vázquez rosszul dönt, ziccerben át akarja venni a labdát, de érkezik Mehdi Benatia és hátulról elé kanalazva megpróbálja szerelni – hogy milyen megfontolásból, mi céllal, azt ma sem tudni. Tény, volt érintkezés a két játékos között, és tény, hogy a mezőnyben ezt ritkán engednék el, lefújnák. Az is látványos a fenti példákon keresztül, hogy Oliver ellenben látványosan szeret össze-vissza dönteni hasonló kérdésekben.

Ami érdekes:

  • felvállalta volna ugyanezt a döntést a játékvezető fordítva is?
  • Befújta volna ugyanezt a faultot a Bernabéuban a Juventusnak?
  • Tudunk erre őszinte igennel válaszolni?

Ha nem, akkor talán mégis inkább jobb ötlet lett volna ezúttal nem meghozni a döntést, igaz? Egy jó, rutinos, hadd ne mondjam: klasszis játékvezető ebben a helyzetben minden bizonnyal nem avatkozik közbe, Oliver azonban habozás nélkül fújt, magára vállalta a felelősséget.

Mert erre tanították. Mert ezért kedvelik. Otthon.

Egy érdekes adalék a végére: a nyári, Oroszországban rendezendő világbajnokságon 1938 óta először fordul majd elő, hogy a játékvezetői keretnek nem lesz angol tagja.

(Nyitókép: Oscar J Barroso / Spain DPPI / DPPI)


Tizenegyes volt?

Eredmények – Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó

Real Madrid – Juventus 1-3 (0-2)
Gólszerző: Mandzukic 2., 37., Matuidi 61. ill. Ronaldo 96.
Kiállítva: Buffon 93.
Továbbjutott a Real Madrid 4-3-as összesítéssel

Bayern München – Sevilla 0-0
Kiállítva: Correa 92.
Továbbjutott a Bayern München 2-1-es összesítéssel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik