Bernd Storck meglepetéssekkel kezdett, a szükséges változtatásokon túl is belecserélt a lettek elleni együttesbe. A leesett állak számát nyilván növelte, hogy a szokásos egy helyett, két erőcsatárt is a pályára küldött, igaz a taktikai elrendezés alapján nem egymás mellé, hanem egymás elé-mögé rendelve őket.
Eppel Márton és Priskin Tamás feladata az előreemelt és az esetlegesen szélről beívelt labdák megjátszása lett volna, jelenlétük egyáltalán nem a támadó foci diadalát jelentette, különben biztosan egy gyorsabb és ügyesebb második támadó került volna az együttesbe. A döntés hátterében az állhatott, hogy a kapitány megítélése szerint elsősorban a levegőben akadhatott volna lehetőségünk gólszerzésre. Az erőcsatár fogalma viszont mint kiderült, legalább annyira relatív mint magáé az erőé.
A csatároknak momentumaik sem voltak, és, ahogy a Priskin-féle piros lap mutatja, az ellenfél terrorizálásának feladatát sem megfelelően játszották el.
Íme az eset:
Ön szerint valóban pirosat ért Priskin Tamás megmozdulása?
Storck elképzelése egyértelmű volt, agresszív fellépéssel kell elbizonytalanítani a klasszisokat. A technikailag képzettebb ellenlábas fizikális játékkal gyűrhető le, de ha a szkanderasztal sem a te asztalod, csípni és harapni kell.
Előző heti nyilatkozataiban Storck már tett utalást arra, hogy a korábbi időszak elgondolásaihoz, azaz a védekezést mindenekfelett kezelő rendszerhez kell a csapatnak a eredményesség érdekében visszatérnie. Most ez volt ennek a módja. Az összeállítás egyéb furcsaságai is ennek szellemében születtek.
Nagy Ádám, aki az ütközésekben testalkatából adódóan sem számottevő szereplő, és aki súlytalannak bizonyult a két csapat lisszaboni találkozóján is, kikerült, ahogy a középpálya jobb oldalát is a klubcsapatában gyakran jobbhátvéd, Lovrencsics Gergő foglalta el lényegesen erősebb támadó és gyengébb védő potenciállal bíró poszt riválisaival szemben. A konzekvens döntés Dzsudzsák Balázs kihagyása lehetett volna Hangya bevetésével, de a tudás és bizalom aránya azon az oldalon máshogy oszlik el a jelöltek között.
A portugálok egy darabig nyugodtan viselték a rúgásokat, de a lelkesen blokkolni repülő magyar védők között nem találták az utat a kapu felé, leszámítva Ronaldo negyedik percben elengedett bombáját.
A legnagyobb helyzetet is a Real-klasszisa hagyta ki, amikor néhány méterről mellé csúsztatott. A vendégek türelemmel kivárták volna a vezetés megszerzésére adódó lehetőséget, de a szokatlan játékstílus kihozta őket béketűrésükből. Úgy játszottunk, ahogy a kicsik szoktak a nagyok ellen, csak néha annál is keményebben.
Először Pátkai, aztán Dzsudzsák, picit később pedig Priskin is arcon könyökölte ellenfelét. Utóbbi miatt teljesen jogosan emelkedett a játékvezető kezében a piros lap, ami azonban az első félidőből hátralévő időben a magyar csapatot segítette, ugyanis edzői utasítások nélkül a portugálok nem tudták a fórt kihasználni, a faultokat egyre nehezebben viselték, miközben a közönség által természetesen méltánytalannak ítélt kiállítás együtt tüzelte fel a magyar csapatot a lelátó népével.
A szünetben Fernando Santosnak nem volt más feladata, mint lehűteni játékosait, és tudatosítani, hogy hideg fej és hideg vér kell a győzelemhez. Ennek következtében néhány perc alatt meg is szerezték a második félidő elején a gólt. Nem az elsőt, hanem az egyetlent. Onnantól kezdve prioritásként a labdatartás szerepelt a portugál elképzelések között, mivel a végelszámolásnál fontos gólkülönbségben amúgy is szakadéknyi lemaradása van a svájci együttesnek velük szemben.
Jó, hogy nem gólkényszer alatt futballoztak a továbbiakban, viszont így a meccs is unalmassá vált: a vendégek labdát járattak, mi pedig létszámhátrányban mérsékelt kockázattal próbálkoztunk labdaszerzéssel.
A magyar válogatott különösen az első félidőben nem válogatott az eszközökben, de helytállt, miközben a vendégek is elérték céljukat. A magyar csapat ezen a meccsen nem találta el a kaput szabályos körülmények között (Fiola Attila fejese a végén lesről találta meg Rui Patriciót, a bíró előnyszabállyal engedte tovább a játékot), és 2017-ben öt meccsen csak a története legrosszabb szériáját produkáló Andorrai szintre süllyedt Lettország ellen ért el gólt.
Ezen a meccsen jól érzékelhető volt, hogy a magyar futball közegében és a közönség hozzáállásában sok minden megváltozott az előző években.
Ma már az igazi játék igénye nélkül fogadja el a hasonló teljesítményt. Egy különbség azért akadt, akkor ugyanis nem kellett a portugál trénernek azt nyilatkoznia, amit most Fernando Santosnak igen: „túléltük, megúsztuk”. Senki ne tévedjen, ez nem elsősorban a pontvesztés elkerüléséről szóló megjegyzés volt: úgy játszottunk, mint aki pontosan tisztában van azzal, az ellenfél lába értékesebb.
Vajon erre gondolnak a magyar állam képviselői, amikor a nemzetstratégiai ágazatként kezelt sportról az országimázst erősítő tényezőként beszélnek?
A hátralévő két selejtezőn magunk mögött kell tartanunk a Feröer-szigeteket, ami nem lesz egyszerű, mert a papírforma alapján ehhez az utolsó fordulóban itthon majd támadni kell.
(Nyitóképen Cristiano Ronaldo és Kádár Tamás, fotó: Szalay-Berzeviczy Attila/24.hu)
