Foci

Portugál szövetségi kapitány: Ezt megúsztuk

Korábban a témában:

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott a Groupama Arénában az Európa-bajnok portugáloktól. Szégyenkezésre viszont semmi ok, Priskin Tamás kiállítása után 1 órát játszottak a fiúk emberhátrányban, és ez alatt az idő alatt bebizonyították, hogy

tudnak küzdeni, hajtani, és képesek meghalni a pályán – mert ez történt vasárnap este. Az utolsó erejükig mentek Dzsudzsákék, és nem túlzás azt állítani, hogy akár a döntetlen is meg lehetett volna.

Vereség az Európa-bajnok portugáloktól, oda a focivébé
Már biztos, hogy Magyarország nélkül rendezik meg a 2018-as labdarúgó-világbajnokságot.

A portugálok megúszták, és ezt már nem mi, hanem szövetségi kapitányuk, Fernando Santos mondja.

Túléltük, megúsztuk. Az első harminc percet uraltuk, sokkal jobban játszottunk, mint a magyarok. Aztán nem tudom, mi történt. Priskint kiállították, onnantól pedig nem azt játszottuk, amit megbeszéltünk

– elégedetlenkedett Santos. Szerinte belementek a fizikális játékba, és ezért lehetett az, hogy a félidőig hátralévő 15 percet már nem tudták megnyerni, és 0-0-lal mentek pihenni a csapatok.

A szünetben figyelmeztettem a játékosaimat, hogy koncentráljanak. A második játékrészt már jól kezdtük, jobban is játszottunk ismét a magyaroknál, sikerült gólt is lőni, majd behúzni a három pontot. De azért végig nagyon veszélyes volt a helyzet

– értékelt a kapitány. Ezzel a győzelemmel az is eldőlt, hogy Portugália minimum pótselejtezős helyen végez a B csoportban, de ha a hátralévő két meccsen (Andorra és a csoportelső Svájc ellen) hat pontot szereznek, Cristiano Ronaldóék jutnak ki egyenesen a 2018-as oroszországi világbajnokságra.

Eredmény – vb-selejtező, Európa, 8. forduló, B csoport

Groupama Aréna, Játékvezető: Danny Makkelie (holland)

Magyarország – Portugália 0-1 (0-0)

Magyarország: Gulácsi – Fiola, Guzmics, Kádár, Korhut – Lovrencsics (Varga R., 78.), Elek (Pintér, 67.), Pátkai, Dzsudzsák – Priskin, Eppel (Böde, 60.) Szövetségi kapitány: Bernd Storck

Portugália: Rui Patrício – Coentrao (Eliseu, 28.), Pepe, B. Alves, Cédric – Moutinho, J. Mário, Danilo, Martins (B. Silva, 63.) – A. Silva (Quaresma, 86.), C. Ronaldo Szövetségi kapitány: Fernando Santos

Gólszerző: A. Silva (48.)
Sárga lap: Pátkai (20.), Elek (45+2.), Dzsudzsák (82.), Fiola (89.) illetve Cédric (26.), Ronaldo (89.)
Piros lap: Priskin (30.)

A B-csoport további eredményei:

Lettország-Svájc 0-3 (0-1)
gólszerzők: Seferovic (9.), Dzemaili (54.), Rodriguez (58., 11-esből)

Feröer-szigetek-Andorra 1-0 (0-0)
gólszerző:
Sörensen (31.)

A csoport állása:
1. Svájc 24 pont, 2. Portugália 21, 3. Magyarország 10, 4. Feröer-szigetek 8, 5. Andorra 5, 6. Lettország 3

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.